Segítség:Formázás

A Unipedia wikiből

Egy cikk szerkesztésénél érdemes úgy alakítani a cikket, hogy átlátható legyen, gyorsan kereshető, és könnyen megérthető. Ennek érdekében néhány ötletet, hogy hogyan érdemes egy szócikket alakítani ennek érdekében. Mindenképpen érdemes, hogy legyen egy bevezető, ahol kifejtjük a cikk miről szól, mi az a téma amit tárgyalunk. Ez a bevezető az oldal elején legyen, minden esetleges szekció felett. Itt érdemes kifejteni, hogy a tárgyalt téma mit is jelent nagyjából, miről szól az adott szócikk. Az itt tárgyalt esetleges tulajdonságok, és lehetőségek gyakorlati alkalmazásához szükséges makrókat, és példákat a szerkesztéssel kapcsolatos segítségek között találsz.

Tartalomjegyzék

Szekciók

A tárgyalt témára vonatkozó információkat érdemes szekciókra osztani, hogy könnyebb legyen a megosztott információk között keresni. (Például: Történelem, Elért eredményei, Jelen, Jövő, Kapcsolódó Linkek/Források). Ennek köszönhetően külön választható a téma történelme, az adatai, és a hozzá kapcsolódó linkek. Az olvasónak így könnyebb kiigazodnia a cikkek tartalmán, és később a cikkekben a keresés is egyszerűbb lesz. Az átlátható cikkek szerkesztésében ezáltal nagy segítségünkre lehet a „Level 2 Header”, vagyis a szekciók létrehozása. Ilyenkor minden szekció külön szerkeszthető lesz, és az oldal ezekből a szekciókból a cikk tetején a bevezető alatt automatikusan létrehoz egy tartalomjegyzéket, a könnyebb navigálás érdekében.

Képek

Képek többet érnek ezer szónál tartja a mondás. Lehetőség van képek beillesztésére az érthetőbb szócikkek létrehozásának érdekében. Ennek a lehetőségnek használatát, és lehetőségeit a képek feltöltése segítség menüpont alatt tárgyaljuk ki. Formázás szempontjából egy képet, ha mint a tárgyalt téma, vagy szekció illusztrációja kerül a cikkbe, akkor a jobb átláthatóság érdekében érdemes a szövegtől oldalra pozícionálni. Ezzel pont a tárgyalt szekció mellé kerül, így jobban összekapcsolható a témával. Ahhoz, hogy a kapcsolódó téma mellett legyen pontosan, ahhoz a tárgyalt szekció elé érdemes helyezni a képnek a makróját.

Hangsúlyozás, és idézés

Egy cikkben sokszor van, hogy szeretnénk valami hangsúlyozni a téma jobb megérthetősége szempontjából. Egy cikk formázása közben erre is lehetőség nyílik. Akárcsak egy mások által idézett szöveget-szövegrészt hangsúlyozni. Ezeknek van egy megszokott formája, amit itt is alkalmazhatunk. Egy témában a lényeges mondatot, vagy szót általában vastag betűvel szokás kiemelni, ezzel is hangsúlyozva fontosságát. Másoktól elhangzott idézeteket meg dőlt betűvel szokás nyomatékosítani, hogy ez a szólás nem tőlünk származik.

Például: Henry Ford mondta egyszer, amikor a T modellről kérdezték, hogy minden vásárló a kedvenc színében kapja az új kocsiját feltéve, ha a kedvenc színe a fekete.

Itt látható, hogy kiemelve hangsúlyoztuk, hogy ki mondta, a dőlt betűs idézetet.

Aláírás

Mivel egy szócikk szerkesztését többen is végezhetik sokszor szükséges lehet a félre értések elkerülése végett, hogy megjegyezzük ezt a tartalmat ki, és mikor szerkesztette/készítette. Amennyiben szükség van erre a lehetőségre, azt a regisztrált felhasználóknak a szerkesztő panel fölött az Aláírás gomb nyújt erre lehetőséget. Az aláírással a szócikkbe bekerül a szerkesztő neve, és a szerkesztés ideje, hogy lehessen látni ki, és mikor szerkesztette. Általában az aláírásunkat érdemes az általunk szerkesztett szekciók, vagy szövegekhez közel elhelyezni, hogy jobban átlátható legyen, hogy hol is került általunk módosítva a cikk.

Elválasztás

Sokszor szükség lehet egy elválasztó vonalra, mert valami olyan dolgot szeretnénk beilleszteni, ami a témához kapcsolódik, tehát nem kell neki új szekció, viszont azért vizuálisan látható legyen, hogy nem is szorosan kapcsolódik hozzá. Ilyenkor van lehetőség a vízszintes vonal használatára. Ezt a szerkesztő panel fölötti gombok között is elérhetjük, de van saját makrója is. A vízszintes vonal jó témaválasztónak, de csak módjával. A túl sok elválasztó zavaró is lehet egy cikkben, rosszabb esetben megtévesztő, ami akár az egész cikk átláthatóságát is teljesen megkavarhatja.

Hivatkozások

Egy szócikk sokszor érinti a Wiki oldalon belül más cikkeket is, vagy témákat. Ilyenkor lehetőség van a cikkekben hivatkozni-rámutatni a másik szócikkre, aminek köszönhetően a saját szócikkünk is jobban érthető lesz, és akár ezzel a több cikket összekapcsolva akár egy egész témát szépen lefedhetünk.

A hivatkozások lényege, hogy a téma tárgyalása közben lehetősége nyíljon az olvasónak az általunk is említett, esetleg számára nem ismert, vagy nem pontosan ismert szavak, vagy dolgok megértésére.

Példa: A Chevrolet cég által gyártott egyik közismert típus a Camaro.

Mint látható, itt lehetősége van az olvasónak megtudnia mi az a Chevrolet, és mi az a Camaro. Ezzel megismerheti a mondatunkhoz szükséges hátteret, ezzel könnyebben megértheti azt is, amit mi szeretnénk írni. Azt érdemes tudni, hogy a Wiki-n ha olyan szócikkre hivatkozunk, ami még nem létezik, akkor ezek a hivatkozások pirossal lesznek kiemelve.

További segítségek

Személyes eszközök