Pontiac Grand Prix
A Unipedia wikiből
Ahogy a GM sportos gyermekénél, a Pontiac-nál megszokhattuk, a full-size méretű autók terén egy igazán sportos autót szerettek volna alkotni. Ennek az új modellnek a gyártását 1962-ben kezdték el. Ügyesen kihasználták a lehetőséget, mivel a piac alakulásával létrejött az igény a sportos luxusautókra, és ezt az űrt igyekeztek betölteni az új jövevénnyel. Igaz, ott volt a Bonneville modell, de az inkább luxus volt, mint sportautó. A Grand Prix (vagy röviden GP) típust eleinte csak egyetlen, kétajtós HardTop Coupe kivitelben készítették (igaz, az 1967-es modellévben vászontetős Convertible is készült). Az autó annyira jól felszerelt volt, hogy drágasága miatt nem is lehetett Muscle Car, a Personal luxury car kategóriába sorolták (ugyenebbe a besorolásba esettt a GM másik gyermeke, a minden luxussal felszerelt Buick Riviera és a konkurens MOPAR összefoglaló név alatt futó Chrysler 300 is).
A nagy sikerű kezdeti modell (1962-1968)
1962
Az első modellévben az autó nem sokban különbözött a Catalinától. A szokásos vízszintes elrendezésű első lámpák, köztük a hűtőmaszk, melyet kettéoszt a Pontiac modellekre oly jellemző függőleges fém osztás. A belső térbe nézve már érdekesebb dolgok vehetők észre. Az autó osztott első üléseket kapott. Az ülőhelyek közti térbe került a console és természetesen ide került a padlóváltó is. Ez a márkánál megszokott módon három- vagy négysebességes kézi vagy háromsebességes automataváltó lehetett. Fordulatszámmérő, hátsó hangszóró emelte az autó belső fényét. Megkapta a modell a 8 lyukas alufelniket is. Természetesen csak Pontiac V8-as motorokkal szerelték. Akinek még ez sem lett volna elég, az megrendelhette a motorhoz a Tri-Power szettet is. Az autó csúcsváltozatát a Super Duty 421 cui-s motorral készült gépek adták, amelyek közül ma már csak 1 története ismert. Gyártottak egy kisebb teljesítményű 389 cui-s Economy motort is, annak ellenére, hogy ez az autó elvileg luxus sportautó besorolású.
1963
1963-ban a Grand Prix modell is megújult, mint az összes többi Fullsize autó a cég termékei közül. Alig telt el egy év, és már új köntösbe bújtatták az autót. Megkapta az arra a korszakra oly jellemző orrkialakítást a függőleges helyzetben elhelyezett két-két lámpával. A rácsra kerültek a lámpákhoz közel a kerek indexlámpák. Felkerült az autóra a "Coke bottle" (hullámvonal) forma is. Az autó oldalára nem tettek semmit, csak a típusjelzést (ma azt mondanák, letisztult forma). A hátsó C oszlop között megjelent az ívelt hátsóablak, mely formát a többi márkatársnál és a konkurens autóknál (Dodge Charger) is alkalmaztak a későbbiekben. Ez az ablakkialakítás egészen 1968-ig az autó védjegye maradt. Az ebben az évben készült három db 421 Super Duty közül egyikről sem tudni semmit. Az autó új formája annyira eltalált lett, hogy az előző évi forgalomat megduplázták.
1964
Ebben az évben kisebb alakítások történtek csak az autón. Az eddig egyenes orrkialakítás (felülről nézve) helyét átvette az enyhe ékalak, mely az évek során egyre erőteljesebbé vált. Az első indexlámpák négyszögletesre változtak, eltűnt a hűtőrács közepén futó krómcsík. Már nem gyártanak Super Duty motort és megszűnik az Economy is. A nagy sportmotorok megszűnése miatt átdolgozzák a normál palettát, és kicsit izmosítanak az eddigi motorokon. A Tri-Power kivitel is két különböző kialakításban kerül a vevőkhöz.
1965
Ismét megújult az autó, és ezúttal is a Catalina platformjára készítik. Annak ellenére, hogy a Catalina kisebb lett, az új GP nagyobb és szélesebb, mint az előző évben gyártott testvérei. Az autó kialakítása ekkor kicsit elmozdul az erő irányából a luxus felé. Kicsit hangsúlyosabb lett a hullámvonal az autó oldalán, amit még jobban kiemelt a hátsó kerékjáratra szerelt Fender skirt. Az autó ekkor nagyon hasonlított a Bonneville Sedan kivitelére. Először lehet rendelni padülést az eddig mindig osztott üléssel és console-lal gyártott autóba. A tetővonala is megváltozik. Új hengerfejeket kapnak a motorok. Megjelenik az M40 Turbo-Hydramatic automataváltó és leváltja a régi kétsebességest. Annyira nagy sikere volt, hogy csak 1.973 kézi váltóst adtak el.
1966-1967
Ez a két év az első forma egyik meghatározó időszaka volt. Az 1966-os év volt az utolsó, hogy még szerelték a Tri-Power karburátorokat igény szerint. Megkapja a modell a lámpák köré a szép króm takarókat. Ettől még szebb, barátságosabb tekintete lesz. Ugyanakkor a műanyag rács formai kialakításával a sportosságot hangsúlyozták. Az autó lassan a teljes megújulás felé kacsingatott, de ekkor még csak kis alakítás történt az 1967-es modellévre az autó külsején, de belül már megindult a változás. A régi motorokat (389, 421 cui-s) leváltotta a két új Pontiac motor, a 400 és a 428 cui-s. Ráadásul az 1967-es év egyedülálló volt abból a szempontból is, hogy csak ekkor készült Convertible modell a Grand Prix-ből, összesen 5.856 db.A második év nagy megújulása volt a Hidden headlights, melyek segítségével egy teljesen sima hűtőmaszkot lehetett látni a lámpák csukott állapotában. A parkolólámpák külön voltak elhelyezve, három vékony csík mögé elrejtve a motorháztető vonala alatt. Újdonság volt az egydarabos nagy oldalablak is. Érdekesség volt, hogy kormányváltós csak a háromsebességes kézi volt, a többi kivitel mind a padlóra került (négysebességes kézi és háromsebességes automata). Opcióként megjelent az első tárcsafék és az oldalfények.
A luxuskivitelű sportos autó kategóriájának megteremtése (1969-1972)
1969-ben a DeLorean-csapat megújította a Grand Prix modell alapjait. Az autót a GM-platformok közül az A-ra építették. Ez az autó kicsit kisebb, könnyebb lett, mint az eddigi változatok voltak. Ha már hozzá kezdtek az autó megújításához, nem álltak itt meg, és egyedi formavilágot is adtak az autónak. Beletették a korabeli luxust és az erőről egy 428 cui-s HO 390 hp-s motor gondoskdott. A műszerfal elkészítésekor gondosan odafigyeltek arra, hogy a vezető minden kijelzőt, kapcsolót könnyen áttekinthessen és kezelhessen. Az osztott üléseket console-lal választották el egymástól, amelybe beépítették a padlóváltót, a tároló rekeszt és a hamutálat. Felárért bőrbevonatúra cserélték a gyári huzatokat. Opcionális lett a hátsó ablak párátlanítója is.
A következő évben megváltoztattak pár külső díszítést és a díszrácsot. Ami lényegesebb volt, szériafelszerelés lett az első tárcsafék. Eltelt egy év, és a lökhárítót beleépítették a homlokrácsba. A bőr opciót törölték. A 400 és 455 cui-s motorok megmaradtak a kínálatban, de kompressziójukat már csökkentették. Az év közepén a régi jól bevált rendszert, hogy a háromsebességes kéziváltó az alap és a négysebességes kézi, valamint a háromsebességes automata az opció, megszüntették. Innentől kezdve a Turbo-Hydramatic automataváltó volt, és kész. A belsőben új teakfa dizájn burkolat jelent meg. Alap lett a 15"-os kerékméret, természetesen BF Goodrich T/A vagy Firestone 500 abroncsokkal szerelve.Közben készült az autó új formája az 1972-es megjelenésre.
A harmadik generáció (1973-1977)
Az autó ismét az A-body-s platformra került, de itt már megjelent a V6-os motor is, ami addig elképzelhetetlen volt. Éreztette hatását az energiaválság, és ennél a modellnél is megpróbálták megtartani a vevőket. 1973-ban, ahogy a többi Pontiac modell, ez is megkapta a teljes átalakítást erre az évre. Ami érdekes volt, hogy az autó nagyobb és nehezebb lett, hogy megfeleljen az új biztonsági előírásoknak, ennek megfelelően széria volt a szervokormány és -fék. Az első lökhárítónak teljesítenie kellett az új szövetségi előírást az 5 mph (8 km/h) ütközésekig. Ami érdekes volt, az a Boat tail formához hasonló kialakítás megjelenése az autón. Az új műszerfal, a magasabb támlájú osztott ülések és az integrált fejtámlák, mind az autó megújulását hangsúlyozták az új vevők számára.
1974
Apró változások történtek ebben az évben, mint például a padülések könyöktámaszt kaptak alapban. Az előző évben bevezetett Mahagony-s díszítések még két éven át megmaradtak az autókban. Három típusaa osztották az autókat, a J alapmodellekre, a sportos SJ-kre és az LJ luxusmodellekre. Az új Mercury Cougar XR-7 megjelenése nem tett jót az eladási statisztikának, és ez elgondolkodtatta a tervezőket. Azért ez az év sem volt annyira rossz, mivel az eddigi eladási évek közül a 3. volt, de az 1973-as több, mint 150.000 db-os eladást nem lehetett utolérni.
1975
Ettől az évtől lett alapfelszerelés az eddig opcionális radiál gumiabroncs. Új indítórendszert kapott az autó. Az LJ modellekben megindul a velúr huzatok alkalmazása. Az energiaválság hatása még a műszerfalon is érzékelhetővé válik, és az eddigi 120 vagy 140 mph-ig skálázott órák helyét átveszi a 100 mph-ig jelölt új műszeregység. Az előző évben bevezetett kipufogószabályozó még csökkentett az amúgy is befojtott motorok teljesítményén. Az Economy 400 cui-s modell már csak 170 hp-t tudott, ami már kevesebb volt, mint a kezdeti nagy izomgépek teljesítményének a fele.
1976
Az autó megkapja az új hűtőmaszkot, melyet szerényen vízesésnek hívnak. Megpróbálják elősegíteni az autók eladását azáltal, hogy az alapmodell árát csökkentik. A gazdaságosság megmaradásáért pedig kisebb motort helyeznek ezekbe az autókba. Szinte először az autó történetében esik a motor mérete 389 cui alá. Azért a V8 még megmarad, csak már kisebb méretben. Az árcsökkentés következtében az osztott ülés és kardánbox az opciós listára lett száműzve. Az eddigi szép díszítőelemek sem kerülik ezt a sorsot, és mind a pénzért megvásárolható kategóriába kerülnek. A régi mahagóni helyett rózsafaszerű burkolat kerül az autókba. A bőr belső megvásárolható lesz, mint minden más is az autóhoz. Azért a gyár megtisztelte a modellt, és a Pontiac 50. születésnapjáta kiadott egy egyedi szériát. Az autók arany színt kaptak, Hurst T tetőt, Rally II kerekeket, de ettől eltekintve megegyeztek a normál modellekkel. Ebben az évben ismét rekordévet zártak az eladások terén 226.000 db eladott géppel (pedig az autó ekkor már csak második a Chevrolet Monte Carlo mögött).
1977
Kisebb változtatások történnek az autón. Ez az utolsó éve ennek a sorozatnak. Ami érdekes, hogy egészen jól túlélte mindhárom modell a motorrevíziót, ami az akkori piacon a többi autó esetében történt. Az energiaválság ellenére is ez a modell fenn tudott maradni, míg oly sok másik modell gyártását már rég beszüntették. Az autó motorja még mindig V8-as, és legalább 350 cui-s (5,4 l) motorral vagy még nagyobbal dohogtak az utakon.
1978-1987 negyedik generáció
Újabb változata születik az autónak, ezúttal még kisebb és könnyebb kivitelben. A GM Platform-ból ezúttal az A-body-t választják és arra építik a kétajtós Coupe formájú autókat. Ebben az évben megtörténik az, ami eddig még soha ennek a típusnak a történetében, V6-os erőforrás is megjelenik a V8-as mellett. Az eddigi években az alapmotor a V8 volt, de ettől az évtől a J modelleket alapkivitelben V6-os Buick-motorokkal szerelik, míg opciósan kérhető marad a V8-as Pontiac motor (ahogy Kaliforniában eddig is az emissziós előírások miatt a Chevrolet V8-as). Az LJ (luxuskivitelű) és az SJ (sportos kialakítású) modellek továbbra is V8-as motorokkal készülnek. Ebben az évben még az alapmodelleket szériában a háromsebességes kézi padlóváltóval szerelték, és opcionális lett a szintén háromsebességes Turbo-Hydramatic automataváltó.
1979
Új év, új autó - tartja a mondás, de ebben az évben csak az autó orrmaszkját alakították át. Ebben az évben már mindegyik változatnál alap lett a V6-os erőforrás és opcionális a V8-as. A J modelleknél a váltó maradt kézi, és rárendelhető automata; az LS és SJ modelleknél alap volt az automata, ha a V8-as motort megrendelték. Ebben az évben belép, de csak egy évig lehet hozzájutni, a négysebességes kézi váltóhoz. Ez nagyon ritka kivitel volt, összesen 232 db-ot készítettek.
1980
Ismét alakítottak az autó orrán, és ismét megjelent a függőleges hűtőrács. Az automata váltó lett az alapváltó, és a V8-as motor méretét csökkentették.
1981
Ebben az évben palettaalakítás történt a Grand Prix modellnél. A SJ sportváltozatot leváltotta egy még nagyobb luxust tartalmazó Brougham kivitel. Ekkora már teljesen elmentek a vevők megtartása miatt a luxus felé az autógyártók. Alap lett az új belső burkolat, az elektromos ablakok és rengeteg egyéb kiegészítő. Nem okozott gondot semmi, hisz ott volt a Bonneville Brougham modell, és abból, amire szükség volt, azt áttették a Grand Prix modellbe. Leváltották a Pontiac V8-asát (az 1981-82-es évben befejezték a Pontiac motorok gyártását) a Chevrolet vagy az Oldsmobile motorjaira. Bevezették az Oldsmobile Diesel erőforrást is.
1982
Ebben az évben nem történt semmi nagyobb változtatás a modellen, csak úgy tettek, mintha kiadtak volna valami új változatot. Ebben az évben megtörtént, ami még soha, vagyis hogy nem lehetett V8-as benzines motort rendelni. A paletta két különböző V6-ost és egy V8-as diesel változatot szerepeltetett.
1983
Ez az év sem hozott semmi komolyabb eltérést az eddigi modellhez képest. Ismét megjelent a V6-os motor mellé a Chevy V8-asa. Igaz, ekkor már csak 150 bhp volt a motor teljesítménye. Ebben az évben beszüntették az LJ (luxusmodell) sorozatot.
1984
Végre változást hozott az új év, és az autó homlokfalát átalakították. Az autó ismét három kivitelben készült: Base, LE (ez a modell váltotta le a régi LJ-t) és Brougham. Megmaradt a három motorfajta is. Új opcióként végre megjelenik a négysebességes Turbo-Hydramatic 200-4R automataváltó. Ezzel próbálják a V8-as benzines motor fogyasztását lecsökkenteni az autópályán.1986
Különleges 2+2-es modellek készülnek a NASCAR versenyek kiszolgálására. Egyedi, áramvonalas orrkialakítást kapnak, domború hátsó ablakot, üvegszálas csomagtér-fedelet, ráépített spoiler-el. Ezt a modellt egy változatban készítették, a V8-as benzinmotorral, 3,08-as végáttétellel. Ezüst színben kerültek ki a gyárból, oldalt csíkokkal és 15*7-es Rally II-es kerekekkel. Összesen 1.225 db készült ebből a típusból.
1988-1996 az ötödik változat
Ismét alakítottak az autón, ezúttal a W-body-s alapokra építették az immár elsőkerekes autót. Két különböző formában gyártották, kétajtós Coupe és négyajtós Sedan. 1988. január 12-én gördült le a gyártósorról. Ezt az autót már Kansas államban építették. Megmaradt a három változat, Base, LE és SE. Az LE változat megkapta a légkondicionálót, az elektromos ablakokat és a központi zárat. Az SE modell a V6-os 2,8 l-es motort, a motoros ülést, fedélzeti számítógépet a közép konzolba és a spotos műszereket. A Grand Prix elnyerte a Motor Trend szakfolyóiratnál az 1988-as év autója díjat.
1989
Ettől az évtől minden modell légkondicionált, és a motor a 3,1 l-es V6-os. Megjelenik a Turbo Grand Prix is a piacon. Gyakorlatilag megfelelt az SE modellnek, kivéve, hogy nem volt benne bőrülés, napfénytető és CD-lejátszó. Különleges motorháztetőt kapott, hogy a turbófeltöltő elférjen alatta.
1990
Megjelenik a Base modell Sedan változata (később 6000, és Kanadában Tempest). Egyből kiadják az STE verziót is, ami különleges üléseket (deréktámaszokkal), hangrendszert (8 utas hangrendszer equaéizatorral) és vezetői információs rendszert kapott. A 2,3 l-es 4 hengeres motorral szerelt változat nem lett a vásárlók kedvence.
1991
Ezúttal a Turbo modellt váltotta le az új GTP változat. Kapott egy speciális 3,4 l-es motort és hozzá a B4M karosszériacsomagot. Elöl egybeépített lámpatestekhez lehetett jutni, némi felárért, B4U néven. Akinek ez sem volt elég, az vehetett ötsebességes kézi váltót is (igaz, ezt csak a 3,4 l-es motorhoz). A kis négyhengeres ebben az évben sem népszerű.
1994
Kis ugrás az időben, megjelenik az autó újabb változata. Ezúttal átdolgozzák a műszerfali kezelőszerveket, légzsákokat kap és új kijelző műszereket. Az SE Coupe változathoz lehet rendelni a GT és GTP extra változatokat, akiknek sportosabb autó kell. A GT csomag tartalmazta a 3,4 l-es motort, könnyűfém felniket peres gumikkal, ABS-t és sportfutóművet. Négysebességes automataváltót adnak az autókhoz. Megjelenik az új Sedan kivitel is.
1995
A GTP modell lesz ezentúl a Coupe kivitel és a GT a Sedan. A GTP színre fújt kilincseket, és speciális díszítést kap. Az osztott első ülések közé újratervezett console kerül.
1996
Minden Coupe megkapja a sportcsomagot a könnyűfém felnikkel és a dupla kipufogórendszerrel. Ezzel az évvel befejeződik az ötödik generációs Grand Prix gyártása, és megérkezik az újjávarázsolt modell.
1997-2003 a hatodik sorozat
Teljesen újratervezték az autó ebben az évben. Megmarad az SE modell és GT (Coupe és Sedan kivitelben is). A GTP a GT opciós csomagja lett. Az alap SE motor a 3,1 l-es V6-os lett. A GT esetében a V6-os 3,8 l-es. 2003-tól az autók gyártása átkerül Kanadába. A régi kansas-i gyárban pedig a Chevrolet Malibut kezdik el gyártani.
2004- hetedik generáció a G8 megjelenéséig
Elérkeztünk az autó hetedik generációjához. Nem volt Pontiac modell, amelynek ennyi variációja született volna, vagy akár csak ennyi ideig megmaradt volna gyártásban. Sajnos a sorozatos energiaválságok következtében a régi modellek eltűntek. A Grand Prix négyajtós Sedan kivitelű lett. Megmaradt a W-body-s alapokon. A motorja két különböző teljesítményű, 3,8 l-es V6-os blokk lett. Természetesen négysebességes automataváltót kapott. Ezeket az autókat már kizárólag Kanadában gyártották.
2005
Alapjaiban megváltoztatják az autót. Ezentúl már 4 féle változatban készítik: Base Sedan, GT, GTP és GXP. A GT és GTP modellek megkapják a V6-os motorokat, de a GXP modell az LS4 V8-as motort. Végre újra V8-as motor dübörög az autóban. A Forma 1-re hasonlító félautomata váltóval szerelik a GXP modelleket.
2006
Nem sok minden történik ebben az évben, leszámítva, hogy megszüntetik a GTP modellt.
2007
Pár apróbb alakítás történik az autón, melyből a legérdekesebb a hátsó, diffúzor jellegű fenékkialakítás.
2008
Ettől az évtől csak a Base és GXP modellek maradnak gyártásban. Már mindenki várja, hogy 2007 novemberében a régi Grand Prix modellt leváltsa a Pontiac G8.
Az autók és motorok műszaki adatai a megjelenési éveik szerint
- 1962
- V8 389 cui (6,4 l) 2-bbl "Trophy Economy" 230 bhp @ 4000 rpm, 380 lb-ft @ 2000 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 4-bbl "Trophy" 303 bhp @ 4600 rpm, 425 lb-ft @ 2800 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 3x2-bbl "Trophy Tri-Power" 318 bhp @ 4600 rpm, 430 lb-ft @ 3200 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 4-bbl "Trophy 425-A" 333 bhp @ 4800 rpm, 425 lb-ft @ 2800 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 3x2-bbl "Trophy 425-A Tri-Power" 348 bhp @ 4800 rpm, 430 lb-ft @ 3200 rpm
Gyártott példányszám: 30.195 db (ebből 68 db 421-es és 16 db 421 Super Duty)
- 1963
- V8 389 cui (6,4 l) 2-bbl "Trophy Economy" 230 bhp @ 4000 rpm, 386 lb-ft @ 2000 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 4-bbl "Trophy" 303 bhp @ 4600 rpm, 430 lb-ft @ 2800 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 3x2-bbl "Trophy Tri-Power" 313 bhp @ 4600 rpm, 430 lb-ft @ 3200 rpm
- V8 421 cui (6,9 l) 4-bbl "Trophy HO" 353 bhp @ 5000 rpm, 455 lb-ft @ 3400 rpm
- V8 421 cui (6,9 l) 3x2-bbl "Trophy HO Tri-Power" 370 bhp @ 5200 rpm, 460 lb-ft @ 3800 rpm
Gyártott példányszám: 72.959 db (ebből 3 db 421 Super Duty)
- 1964
- V8 389 cui (6,4 l) 2-bbl "Trophy Economy" 230 bhp @ 4000 rpm, 386 lb-ft @ 2000 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 4-bbl "Trophy" 303 bhp @ 4600 rpm, 430 lb-ft @ 2800 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 4-bbl "Trophy" 306 bhp @ 4800 rpm, 420 lb-ft @ 2800 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 3x2-bbl "Trophy Tri-Power" 330 bhp @ 4600 rpm, 430 lb-ft @ 3200 rpm
- V8 421 cui (6,9 l) 4-bbl "Trophy" 320 bhp @ 4400 rpm, 455 lb-ft @ 2800 rpm
- V8 421 cui (6,9 l) 3x2-bbl "Trophy Tri-Power" 350 bhp @ 4600 rpm, 454 lb-ft @ 3200 rpm
- V8 421 cui (6,9 l) 3x2-bbl "Trophy HO Tri-Power" 370 bhp @ 5200 rpm, 460 lb-ft @ 3800 rpm
Gyártott példányszám: 63.810 db (ebből 3.124 db kézi váltóval)
- 1965
- V8 389 cui (6,4 l) 2-bbl 256 bhp @ 4600 rpm, 388 lb-ft @ 2400 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 4-bbl 325 bhp @ 4800 rpm, 429 lb-ft @ 2800 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 4-bbl 333 bhp @ 5000 rpm, 429 lb-ft @ 3200 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 3x2-bbl 338 bhp @ 5200 rpm, 433 lb-ft @ 3600 rpm
- V8 421 cui (6,9 l) 4-bbl 338 bhp @ 4600 rpm, 459 lb-ft @ 2800 rpm
- V8 421 cui (6,9 l) 3x2-bbl 356 bhp @ 4800 rpm, 459 lb-ft @ 3200 rpm
- V8 421 cui (6,9 l) 3x2-bbl 376 bhp @ 5000 rpm, 461 lb-ft @ 3600 rpm
Gyártott példányszám: 57.881 db (ebből 1.973 db kézi váltóval)
- 1966
- V8 389 cui (6,4 l) 2-bbl 256 bhp @ 4600 rpm, 388 lb-ft @ 2400 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 4-bbl 325 bhp @ 4800 rpm, 429 lb-ft @ 2800 rpm
- V8 389 cui (6,4 l) 4-bbl 333 bhp @ 5000 rpm, 429 lb-ft @ 3200 rpm
- V8 421 cui (6,9 l) 4-bbl 338 bhp @ 4600 rpm, 459 lb-ft @ 2800 rpm
- V8 421 cui (6,9 l) 3x2-bbl 356 bhp @ 4800 rpm, 459 lb-ft @ 3200 rpm
- V8 421 cui (6,9 l) 3x2-bbl 376 bhp @ 5000 rpm, 461 lb-ft @ 3600 rpm
Gyártott példányszám: 36.757 db (ebből 917 db kézi váltóval)
- 1967
- V8 400 cui (6,6 l) 2-bbl 265 bhp @ 4600 rpm, 397 lb-ft @ 2400 rpm
- V8 400 cui (6,6 l) 4-bbl 350 bhp @ 5000 rpm, 440 lb-ft @ 3200 rpm
- V8 428 cui (7,0 l) 4-bbl 360 bhp @ 4600 rpm, 472 lb-ft @ 3200 rpm
- V8 428 cui (7,0 l) 4-bbl Quadra Power 376 bhp @ 5100 rpm, 462 lb-ft @ 3400 rpm
Gyártott példányszám: 42.981 db (ebből 5.856 db Convertible)
- 1968
- V8 400 cui (6,6 l) 2-bbl 265 bhp @ 4600 rpm, 397 lb-ft @ 2400 rpm
- V8 400 cui (6,6 l) 4-bbl 350 bhp @ 5000 rpm, 445 lb-ft @ 3000 rpm
- V8 428 cui (7,0 l) 4-bbl 375 bhp @ 4800 rpm, 472 lb-ft @ 3200 rpm
- V8 428 cui (7,0 l) 4-bbl High Output 390 bhp @ 5200 rpm, 465 lb-ft @ 3400 rpm
Gyártott példányszám: 31.711 db (ebből 306 db kézi váltóval)
- 1969
- V8 400 cui (6,6 l) 2-bbl 265 bhp @ 4600 rpm, 397 lb-ft @ 2400 rpm
- V8 400 cui (6,6 l) 4-bbl 350 bhp @ 5000 rpm, 445 lb-ft @ 3000 rpm
- V8 428 cui (7,0 l) 4-bbl 370 bhp @ 4800 rpm, 472 lb-ft @ 3200 rpm
- V8 428 cui (7,0 l) 4-bbl High Output 390 bhp @ 5200 rpm, 465 lb-ft @ 3400 rpm
Gyártott példányszám: 112.486 db (ebből 1.014 db kézi váltóval)
- 1970
- V8 400 cui (6,6 l) 2-bbl 265 bhp @ 4600 rpm, 397 lb-ft @ 2400 rpm
- V8 400 cui (6,6 l) 4-bbl 350 bhp @ 5000 rpm, 445 lb-ft @ 3000 rpm
- V8 455 cui (7,5 l) 4-bbl 370 bhp @ 4600 rpm, 500 lb-ft @ 3100 rpm
Gyártott példányszám: 65.750 db (ebből 272 db Hurst SSJ, 500 db kézi váltóval)
- 1971 (csökkentik a kompressziót a motorokban)
- V8 400 cui (6,6 l) 300 hp,
- V8 455 cui (7,5 l) 325 hp
Gyártott példányszám: 58.325 db (ebből 157 db Hurst SSJ, 116 db kézi váltóval)
- 1972
- V8 400 cui (6,6 l) 250 hp,
- V8 455 cui (7,5 l) 300 hp
Gyártott példányszám: 91.961 db (ebből 60 db Hurst SSJ)
- 1973
- V8 400 cui (6,6 l) 4-bbl 230 bhp
- V8 455 cui (7,5 l) 4-bbl 250 bhp
Gyártott példányszám: 153.899 db (J - 133.150 db, SJ - 20.749 db)
- 1974
- V8 400 cui (6,6 l) 4-bbl 200 bhp
- V8 400 cui (6,6 l) 4-bbl 225 bhp
- V8 455 cui (7,5 l) 4-bbl 250 bhp
Gyártott példányszám: 99.817 db
- 1975
- V8 400 cui (6,6 l) 4-bbl 185 bhp
- V8 455 cui (7,5 l) 4-bbl 200 bhp
Gyártott példányszám: 86.582 db (J - 64.581 db, LJ - 14.855 db, SJ - 7.146 db)
- 1976
- V8 350 cui (5,7 l) 2-bbl 160 bhp
- V8 400 cui (6,6 l) 4-bbl 185 bhp
- V8 455 cui (7,5 l) 4-bbl 200 bhp
Gyártott példányszám: 228.091 db (J - 110.814 db, LJ - 24.238 db, SJ - 88.232 db, 50th Anniversary - 4.807 db)
- 1977
- V8 301 cui (4,9 l) 135 bhp @ 3800 rpm, 240 lb-ft @ 2000 rpm
- V8 350 cui (5,7 l) 2-bbl 160 bhp
- V8 403 cui (6,6 l) Oldsmobile
Gyártott példányszám: 288.430 db (J - 168.247 db, LJ - 66.741 db, SJ - 53.442 db)
- 1978
- V6 231 cui (3,8 l) Buick
- V8 301 cui (4,9 l) 2-bbl
- V8 301 cui (4,9 l) 4-bbl
Gyártott példányszám: 228.444 db (J - 127.253 db, LJ - 65.122 db, SJ - 36.069 db)
- 1979
- V6 231 cui (3,8 l) 2-bbl Buick
- V8 265 cui (4,3 l) 2-bbl Pontiac
- V8 301 cui (4,9 l) 4-bbl Pontiac
- V8 305 cui (5,0 l) 4-bbl Chevrolet
Gyártott példányszám: 210.050 db (J - 124.815 db, LJ - 61.175 db, SJ - 24.060 db)
- 1980
- V6 231 cui (3,8 l) Buick
- V8 265 cui (4,3 l) 2-bbl 120 bhp @ 3600 rpm, 210 lb-ft @ 3600 rpm
- V8 301 cui (4,9 l) 4-bbl
- V8 305 cui (5,0 l) Chevrolet
Gyártott példányszám: 114.714 db (J - 72.659 db, LJ - 34.968 db, SJ - 7.087 db); más forrás szerint 110.819 db
- 1981
- V6 231 cui (3,8 l) Buick
- V8 265 cui (4,3 l) 2-bbl 120 bhp @ 3600 rpm, 210 lb-ft @ 3600 rpm
- V8 350 cui (5,7 l) Oldsmobile Diesel 105 bhp @ 3200 rpm, 205 lb-ft @ 1600 rpm
- 1982
- V6 231 cui (3,8 l) Buick
- V6 252 cui (4,1 l) Buick
- V8 350 cui (5,7 l) Oldsmobile Diesel 105 bhp @ 3200 rpm, 205 lb-ft @ 1600 rpm
- 1983–1987
- V6 231 cui (3,8 l)
- V6 252 cui (4,1 l) Buick
- V8 305 cui (5,0 l) Chevrolet
- V8 350 cui (5,4 l) Oldsmobile diesel
Váltó: háromsebességes Turbo-Hydramatic automataváltó
- 1988–1996
- S4 2,3 l Oldsmobile 160 bhp @ 6200 rpm, 150 lb-ft @ 5200 rpm
- V6 2,8 l MFI 130 bhp @ 4800 rpm, 160 lb-ft @ 3600 rpm
- V6 3,1 l MFI 140 bhp @ 4800 rpm, 180 lb-ft @ 3600 rpm
- V6 3,1 l MFI Turbocharged 205 bhp @ 5200 rpm, 225 lb-ft @ 2400 rpm (Garrett T25)
- V6 3,4 l Twin Dual Cam
Váltó: négysebességes automata vagy ötsebességes kézi (SE modell)
- 1997–2003
- V6 3,1 l SFI 160 bhp @ 5200 rpm, 185 lb-ft @ 4000 rpm
- V6 3,8 l SFI Series II 195 bhp @ 5200 rpm, 230 lb-ft @ 3600 rpm
- V6 3,8 l SFI Series II Supercharged 240 bhp @ 5200 rpm, 280 lb-ft @ 3200 rpm
Váltó: négysebességes automataváltó
- 2002
Gyártott példányszám: 160.543 db
- 2003
Gyártott példányszám: 81.300 db
- 2004–2008
- V6 3.8 l 200 hp,
- V6 3.8 l 260 hp,
- V8 5.3 l 303 hp
Váltó: négysebességes automataváltó
- 2004
Gyártott példányszám: 194.408 db
- 2005
Gyártott példányszám: 118.225 db
Külső hivatkozások
- HIGH Performance újság cikkei
- Izom autókról mindent angol nyelvű oldal

