Pontiac Tempest,LeMans,GTO

(Pontiac GTO szócikkből átirányítva)

Ugrás: navigáció, keresés

Ez a cikk a GM egyik leghosszabb ideig gyárott sorozatának majdnem 50 éves történetével foglalkozik. Arról, hogy a gyártási paletta egy űrjének betöltéséből hogy lett egy új autó kategória - a Muscle Car - kialakulása. Ezen kívül végigfut a sorozathoz tartozó testvér típusok életén is.

Tartalomjegyzék 1 A kezdetek (1961-1963) 2 A második generáció (1964-1974) 2.1 1965 2.2 1966 2.3 1967 2.4 1968 2.5 1969 2.6 1971 2.7 1972 2.8 1973 2.9 1974 3 Harmadik generáció (1978-1981) 4 Próbálkozás 5 A GTO modern megjelenése (2004-2006) 6 Az autók és motorok műszaki adatai a megjelenési éveik szerint: 7 Gyártási adatok 8 Külső hivatkozások

A kezdetek (1961-1963)

A történet 1961-ben indult. A három nagy autógyár megjelent a „compact autó”-k piacán. A Ford kezdte a sor6-os Falcon-nal, majd a Chrysler a Plymouth Valiant-tal, és végül a Chevrolet a farmotoros, léghűtéses Corvair-rel. A GM másik márkájának, a Pontiac-nak nem volt hasonló kategóriájú autója, és ezt nem nézhették tétlenül. A cég már évek óta készített tanulmányautókat, így elérkezettnek látták hát, hogy megvalósítsák őket a piaci hiány kitöltésére. Megjelent a compact méretnél kissé nagyobb jövevény Tempest néven. Adott volt az Y-body a GM Platform-jából, így ezt már készen tudták használni. Ekkor még nem is sejtették, hogy egy legenda alapja születik meg a gyártósor beindításával. A technikai gondokon gyorsan túlléptek. A kis autóhoz kisebb méretű motort kellett gyártani, egyszerűen vették a régi Pontiac V8-as blokkot és a jobb oldali hengersorából készítettek egy kis 195 cui (3,2 l-es) sor4-est. Ebből adódóan nem volt teljesen kiegyensúlyozott járású, vibráció lépett fel néha, ami az autó jellemzője volt. A piacon versenybe kellett szállni a többiekkel, és hogy erre esély legyen, egy érdekes ötletet valósítottak meg. A későbbi sportautóknál alkalmazott 50-50%-os súlyelosztás elérését tűzték ki célul. Ennek érdekében a motort az autó orrába, a háromsebességes kézi vagy a kétsebességes Tempestorque automataváltót hátra a differenciálműhöz helyezték. A váltó a csomagtér felől egy nyílás segítségével hozzáférhető volt. Ebben az időben még szempont volt a „könnyen” szerelhetőség. Az erőt hátra egy 2,1 m hosszú 16 mm átmérőjű rugalmas acélon jutatták, melyről az autó a „Rope-drive” (kötél-meghajtású) becenevet kapta. Ezekkel az egyszerű megoldásokkal nagyon stabil, jó útfekvésű, egyszerűen vezethető járművet hoztak létre.

Ahogy a mai autókon már megszoktuk, állandó átalakuláson mennek át, ez a korabeli amerikai autóknál sem volt ez másként. A piaci részesedésért vívott kiélezett versenyben minden évben megújították gyártmányaikat. Már a bemutatkozó év végére megtörtént az első kisebb átalakítás, változtattak az autó elején és a motorháztetőn. A Tempest-eket nagy választékban készítették és még ezt is bővítették az opcionális kivitellel. Ebben az évben a a gyártott Karosszéria formák-at tovább bővítették és megjelent a Wagon (kombi) kivitel gyártósorán új elnevezéssel a Safari Wagon mely a Pontiac kombik szinte teljes palettáját végig kísérte. A kényelem mellett gondoltak a sebesség szerelmeseire, a kezdeti sor4-es motor kis ráköltéssel az erősebb "Power Pack" csomagban is elérhetővé vált. Akinek még ez sem volt elég és erősebbre vágyott az vásárolhatott a GM testvérek által gyártott Oldsmobile vagy Buick V8-ast.

Az első generáció utolsó évében, 1963-ban megnövelték az autók hosszát 13, a szélességét 5 cm-rel. A LeMans már külön modellként szerepelt 15 különféle színben, belül vinyl borítással, sportos formájú osztott első ülésekkel. Opcióként megvehető volt a műszerfalba épített fordulatszámmérő és a légkondícionáló. A műszerfal az akkori kornak megfelelően jól áttekinthető és egyszerű volt. A két típust külsőleg a hátsó lámpákról lehetett a legkönnyebben megkülönböztetni. A Tempest-ek két függőleges elrendezésű kört a Lemans-ok egy krómba csomagolt vízszintest kaptak. A csúcs változathoz ebben az évben végre megérkezett a Pontiac V8-as motorja, hozzá a 4 sebességes kézi váltó és a 15"-os kerekek. Az eladások 52%-át a V8-as motorral szerelt autók tették ki, ami bebizonyította, hogy van igény a nagy motorokra ebben a kategóriában is. Ez a nagy motor azért érdekes volt, hisz az aránylag könnyű autónak ekkor még 4 dobfékkel kellett megállni.

A második generáció (1964-1974)

A "Muscle Car" kategória alapítójának megjelenése

Az 1964-es modellévű autó már teljesen új köntöst kapott. Az A-body-s GM Platform-jára készítették az autót. Szakítottak a régi jól bevált kialakítással, és a motorhoz előrehozták a váltót. Bővült a modellválaszték is. Már nem csak Tempest, Tempest LeMans, hanem Tempest Custom és a Tempest LeMans opciós változata a GTO is elérhetővé vált 296 dollárért. A G.T.O. a Gran Turismo Omologato név rövidítése, melyet a Ferrari nem védetett le. Így történt, hogy két különböző autó márka is használta ugyanazt a típuselnevezést. A Pontiac a Ferrari ellenfelét szerette volna elkészíteni ezzel az autóval az amerikai igényeknek megfelelően. Nem is sejtették, hogy az elkövetkező években igazi legenda lesz az autó és hihetetlen mennyiségben fogják vásárolni. A régi V8-as mellé ebben az évben a sor4-es leváltására bevezettek egy új sor6-os motort 2 két változatban. A GTO csomagból a gyár tervei szerint 5.000 db eladás volt a cél, de mindjárt az első évben jóval átlépték a célkitűzést a 32.450 db-os eladással. Az új opciós csomag részeként a megrendelő némi többlet ráköltésével már nagyobb V8-ast (6,5 l) kapott. Ez a 6,5 L-es az első literben megadott jelölésű motor az amerikai piacon. Az izomautók megjelenésének első példányát a többi Tempest-től legfeltűnőbben a motorháztetőn lévő 2 lyukas Scoop és a baloldali hűtőrácson található GTO felirat különböztette meg.

1965

1965-ben újabb, de most már nagyobb változtatás jött. Megújult a teljes homlokfal, a lámpákat már függőlegesen egymás felett helyezték el. Felülről nézve az orr vonalát a GM akkor kifutó formájú luxus modell változatának a Buick Riviera (1962-1965) előre ugró lámpáinak világa köszön vissza. A két ajtós kiviteleket Sport Coupe, HardTop (B oszlop nélküli) és Convertible (nyitható tetejű) formában rendelhették meg. A GTO modelleken króm díszítés került a hűtőrácsra a GTO felirat mellé. Piros csíkos gumikkal szerelték és opcionális volt a Rally I felni és az AM/FM rádió. Mint már az előző évben is, az összes modellt Hurst váltókarral lehetett lendületbe hozni.

1966

Az 1966-os évben megjelent az oly sok évig az autót végig kísérő hullámvonal a hátsó részen. Értelemszerűen áttervezték a tető formáját is. Lágy könnyed vonalban vezették végig, ezáltal sportos, de mégis elegáns formát adva az autónak. Ez a jól ismert forma főbb vonalakban visszaköszön a pár évvel ezután megjelenő konkurens Dodge Charger-nél.

A típusok megkülönböztethetősége érdekében a Tempest modellek az első kerék elé három rács mintát kaptak, a LeMans-ok pedig a hátsó kerék elé 3 kopoltyúformát. Ebben az évben a GTO elérte, hogy külön típusként szerepeljen az eladási adatok alapján. Alap GTO 2.783 dollárba került és ezt lehetett még kibővíteni egyedi igények szerint. 113 dollárért tették az autóra a "Tri-Power"-t (3 karburátor) „Ram Air”r-el.

1967

Elérkeztünk az 1967-es évhez. Ez az időszak 1969-ig az egyik legjobb korszaka az izomautóknak. Ekkor már sorra jelennek meg a konkurens márkáknál az ellenfelek (1967-ben dobják piacra a Plymouth GTX-et ami egyből a 440 cui-s motorral lépett a színpadra, de ára és komoly felszereltsége miatt nem került egy kategóriába a két autó) és a nagy verseny miatt egyre komolyabb motorok kerülnek a gépekbe. Ahogy a képen is látható az igényeknek megfelelően elkülönült a 2 egyszerűbb és a csúcs változat egymástól. Hátul történt a legnagyobb változás. A Tempest és LeMans egybefüggő lámpát használt, amolyan jól látható kivitelt, csak a búra formájában volt eltérés. A GTO már a lőrésszerű kivitelt kapta a nagy testvér Grand Prix-hez hasonlóan. Minden kis részletében a sportosságról szólt. A régi V8-as motor méretét megnövelték és megjelent a következő éveket végig kísérő 400 cui-s (6,6 l) motor. Akinek még ez sem lett volna elég rendelhetett 428 cui-s motort is, de ezekből a gépekből még mutatóba sem lehet látni, annyira ráültek a gyűjtők vagy eltüntek az idők során. Ez az erőtől tomboló Muscle Car időszak volt és a Pontiac GTO nem engedhette, hogy mint az izomautók megalapítója, lemaradjon a versenyben. A GTO modelleken jól láthatóak lettek a típus egyedi jelei és az opciós kiegészítések. Próbálták a vásárlókat ezekkel a külső erőre utaló jelekkel is magukhoz csábítani. Akkoriban rendelhető extrák voltak: fordulatszámmérő a motorháztetőn, piros csíkos gumi, felnik, fejtámlás első ülések, Hurst Dual Gate automata váltó, 4 sebességes manuális, HO motor, Ram Air, légkondicionáló, nagykazettás magnó, fakormány és a legfontosabb: 102 dollárért első tárcsafék. Így már volt esély a gyors megállásra is.

1968

1968-ban ismét átfésülték a teljes formát. 8 cm-rel kisebbre vették tengelyeinek távolságát és csökkentették a túlnyúlásokat is, kicsit tömzsibb formája lett, amit a legömbölyített sarkok is hangsúlyoztak. Ezáltal egy lágyabb fastback-es formát kapott. Itt mintha a konkurens Dodge Charger előző (1964-1967) formájára tértek volna vissza. Megmaradt a hátsó hullámvonal és a hátsó ablak, tető íve. A legfeltűnőbb érdekesség, hogy elől ismét vízszintesen helyezkedtek el a lámpák, melyek opcióban 52 dollárért a hűtőráccsal azonos kinézetű takaró lemezeket kaptak (hidden headlights). Endura beépített lökhárítókkal szerelték a teljes sorozat, ami városi parkolásban hasznos megoldás, melyet különleges préseléses módszerrel gyártottak. A lényege, hogy kis sebességig alakváltozás nélkül volt képes átvészelni egy koccanást. Megújultak a belső burkolatok, az ülések mintái és magasabb háttámlája lett az első üléseknek. Ez a korszak már a kényelem felé vitte el típust. Az '68-as GTO-t a Motor Trend újság az év autójának választotta. A Scoop megduplázódott, mint a az első 1964-es formán. A képen jól láthatók a lámpatakarók. A beépített lökhárítók következtében sportosabb jelleget öltött. A motorok nem változtak. A tárcsafék rendelhető extra volt és ekkorra már nagyon sokan kezdték vásárolni a BF Goodrich Radial gumijait is.

1969

1969-ben újabb kisebb változtatásokat eszközöltek az autón. A műszerfal a kezdetektől sötétkék alapszín helyett feketére változott. Természetesen már korábban is voltak eltérő színek és gyári burkolatok (piros, fekete, króm vagy a faerezetes műszerfal...). Az első ajtók szellőző ablakai (pillangó ablakok) megszűntek és helyette egy nagy ablaküveg lett. A GTO részen megjelent egy új név is: a "The Judge", mely legenda lett. 337 dollárral drágább volt az alap GTO kivitelnél. Ez a kivitel szemben a többivel még szélesebb kerekeket kapott. A csomagtartó fedélre szárnyat helyeztek el és a motorra "Ram Air III"-at szereltek. Jól mutatta a teljesítmény elérésére való törekvést, hogy az előző években alig rendelt "Ram Air" levegő szívó rendszernek több változata is megjelent. Érdekesség volt, hogy az opciók között nem szerepelt a "Ram Air V", mely hivatalosan nem jelent meg, de utólagosan meglehetett venni a kereskedőknél. A Pontiac-ra jellemző volt, hogy egyes opciókat csak a kereskedőknél lehetett megvenni. Nem volt mindegy, hogy kinél vették az autót, mert változhatott az opciós lista, így születhettek egyedi autók. Mondhatni Custom kivitelek.

1971

1971 ismét újítanak a Pontiac-nál. Új hűtőmaszkot kapott a teljes paletta. Az utolsó éve a Tempest névnek. A következőkben már csak LeMans és GTO modelleket gyártottak. A GTO-k teljes orr részét Endura-val borították, szemben a többi króm díszítésével. Érdekesség volt, hogy az újonan bevezetett nagy motor gyorsulási adatai alatta maradtak az előző évi csúcsmodell értékeinek. Erre az egy modell évre lehetett rendelni az autóból gombbal vezérelhető VOE (Vacuum Operated Exhaust - W73). A kipufogó visszafojtását megszüntette és ezzel kellemes V8-as dübörgést idézett elő. Ezt a nagy hanghatás és a környezetszennyezés miatt nem engedték a továbbiakban.

1972

Újabb év és újabb alakítás. 1972-ben még jobban kihangsúlyozták a hűtőmaszk középső részét, és oldalt megjelent két kis lökhárító. Ezek az autók már LeMans-ok voltak. A GTO ismét opcionális csomag lett a LeMans és LeMans Sport autókhoz. Az autók egyre jobban haladtak a luxus forma és tulajdonságok felé. Létre jön a Luxury Lemans. Lassan elvesztették sportos jellegüket a GTO-k is. Elkezdték a SAE szerinti bemérést és a nagy 455 cui (7,5 l) motor ritkaság lett.

1973

Az 1973-as évben teljesen megváltozott az autók formavilága. Megjelent a LeMans család új tagja a Grand Am, ezért már csak 4806 db-ot adtak el a régi legenda utódjából. Ezzel a cég házon belüli konkurenciát teremtett. A GTO-k is már fém lökhárítót kaptak az Endura borítás helyére. Hátsó ablakaik rögzítettek. A 455SD motor nem is került bele ezekbe az autókba, ami az előző években elképzelhetetlen lett volna. A másik, ami a sportautók ellen szólt, hogy az év végén beköszöntött az energia válság.

1974

Elérkeztünk az 1974-es évhez. A GTO modell utolsó éve. Ezek az autók már a Ventura modellre épültek, de nem lettek sikeresek. Ebben az évben még 7.058 db-ot eladtak, ami a nagy őshez képest hihetetlenül kevés. 1977-ig tartott a LeMans-ok sorozata.

Harmadik generáció (1978-1981)

1978-1981 közötti időszakban újítottak az autókon. Az olajválság következtében teljesen átalakult piacról eltűnt a sportautós jelleg. A Pontiac három változatban (LeMans, Grand LeMans és Grand Am) szerepeltette a típus családot. Visszatértek a kezdeti időkhöz, amikor más GM márkáktól lehetett motort választani. Ötféle különböző motorból lehetett rendelni, de ebből már csak kettő volt Pontiac. Az 1981-es év jelentette a LeMans név használatának végét. Ekkor lezárult a típus története.

Próbálkozás

A 80-as évek végén GM európai vállalatánál kifejlesztett Opel Kadett-et átkeresztelték, újra éledt pár évre a régi LeMans név. Igaz az elődhöz már a csak a nevében hasonlított. Az európai GM modellből 1988-1994 között Dél-Koreában gyártotta a Daewoo ezeket az autókat Pontiac LeMans néven. Igaz az autó motor választékát a piaci igényekhez igazították és kissé áttervezték a formát, bár ez inkább csak apróságokat foglalt magában. A világ számos országába szállították őket, köztük Észak-Amerikába, Új-Zélandra, Kanadába (T1000 és Acadia neveken is). Pár darab elkerült Magyarországra is. A modern kis autó formának mi köze van a nagy régi LeMans névhez? Ez egy jó kérdés…

A GTO modern megjelenése (2004-2006)

A Pontiac név régi hírnevének újjá teremtéséhez felélesztették a régi nagy legendát. Igazából ismét űr tátong a Pontiac cég palettáján. Nincs igazi sport autó, pedig lenne rá igény. 2004-ben hosszas tervezgetés után ismét elkezdték gyártani a Pontiac GTO-t. Teljesen külön álló modellként, már Tempest vagy LeMans modellek hiányában. A költségek csökkentése végett az Ausztrál Holden Monaro alapjaira építették. Az első évben még a V8-as LS1 motort kapta, de a 2005-ös évtől már a V8-as LS2 motorral szerelték. A vevő választhatott hozzá egy hatsebességes manuális vagy négysebességes automata váltót. Az autó sportos formával, élénk színekkel büszkélkedhetett. Ahogy a képen is jól látható a Pontiac a régi névhez egy minden porcikájában új és modern autót készített. A többi autógyártóval szemben nem a régi formát és a Retro vonalat követték, hanem egy kissé japános sportautót készítettek. Az autó nagyon jó futóművel és remek műszaki tartalommal rendelkezik, de sajnos a nevén kívül ez a modell sem tartozik a régi családhoz…

Az autók és motorok műszaki adatai a megjelenési éveik szerint:

• 1961
  • sor4 195 cui (3,2 l) egytorkú, kézi váltónál 110 hp, automatánál 120 hp. Négytorkú 155 hp (292 N•m) karburátorral. 0-96 km/h 15,9 sec és végsebessége 142 km/h.

• 1962
  • sor4 195 cui "Power Pack" csomagban már 166 hp-t tudott a négytorkú karburátorral,
  • V8-as 215 cui (3,5 l) (Oldsmobile vagy Buick) 185 hp, 298 Nm

• 1963
  • V8 326 cui (5,4 l) 260hp, 477 Nm (valójában 336 cui (5,5 l) motor volt és csak 1964-től lett a 326-os motor)

• 1964
  • sor6 215 cui (3,5 l) 140 bhp,
  • V8 389 cui (6,4 l) 325 bhp 4800 rpm, 580 Nm 3200 rpm,
  • V8 389 cui (6,4 l) Tri-Power (3x2) 348 bhp @ 4900 rpm, 580 Nm 3200 rpm,
  • V8 389 cui (6,4 l) Ram Air 360 bhp 5200 rpm, 584 Nm 3600 rpm.

Gyorsulás: 0-96 km/h 6,6 sec; 1/4 mile 14,8 sec 152 km/h.

• 1966
  • sor6 230 cui (3,8 l) kéttorkú 165 bhp, a négytorkú 207 bhp (1967-től 215 bhp),

• 1967 (3 féle új V8-as 389 cui-s leváltására)
  • V8 Economy 400 cui (6,6 l) 255 hp, 538 Nm,
  • V8 400 cui (6,6 l) 335 hp 598 Nm,
  • V8 400 cui HO (6,6 l) 360 hp 594 Nm, Ram Air-es változat: 0-96 km/h 6,1 sec 1/4 miles 14.5 sec 163,2 km/h (4,33 végáttétellel),
  • V8 428 cui (7,0 l) mint opció.

• 1968
  • sor6 250 cui (4,1 l) kéttorkú 175 bhp, a négytorkú automataváltós 215 bhp, míg a kéziváltós 230 bhp,
  • V8 400 cui (6,6l) 360 hp

4 sebességes manuális váltóval, "Ram Air"-el, a 1/4 miles 14.45 sec, 98.2 mph

• 1969
  • V8 400 cui (6,6l) GTO Judge Ram AIR IV prototípussal mért értékek: 0-96 km/h 5,2 sec, 1/4 miles 11.5 sec, 123 mph (198 km/h)!

• 1971 V8 455 cui (7,5 l) 360 hp, 677 Nm

• 1974 V8 350 cui (5,8 l) V8 200 hp, 0-96 km/h 7,7 sec, 1/4 miles 15.72 sec 140,8 km/h

• 1978 V8 265 cui (4,4 l) és a V8 301 cui (5,0 l)

• 1988
  • sor4 97 cui (1,6 l) 74 hp, 122 Nm,
  • sor4 122 cui (2,0 l) 96 hp, 160 Nm.

• 2004
  • V8 (LS1) 5,7 l, 350 hp, 365 Nm 4000 rpm.

• 2005
  • V8 (LS2) 6,0 l, 400 hp, 542 Nm 4000 rpm, 0-96 km/h 4,6 sec, a 1/4 miles 13,0 sec 174,4 km/h.