Packard Twin Six

A Unipedia wikiből

A Packard Twin Six egy amerikai luxusautó volt, amelyet a Packard Motor Car Company gyártott 1916-1923 között. Ez a modell tette világhírűvé a márkát, és elérte azt, hogy "Amerika Rolls-Royce-a" néven emlegessék. A Twin Six volt a világ első sorozatgyártású V12-es motorral szerelt kocsija. Teljesítménye és megbízhatósága kiemelte a korszak többi járműve közül. Fő riválisa a Peerless és a Pierce-Arrow volt. Kétféle alvázzal, megszámlálhatatlan karosszériaváltozatban gyártották; a Twin Six különösen népszerű volt az egyedi karosszériaépítők körében is. Hét év alatt több mint 35.000 darab készült ebből a kitűnő kocsiból, és ezek közül sok példány még ma is létezik. Értéke változó, a gyári karosszériás példányok javarészt 100 ezer dollár körül kelnek el, míg egy rendelésre készült, különleges karosszériájú kocsi ára akár a félmillió dollárt is elérheti.

Történet

1916

1916 Packard 1-25 Twin Six Limousine (Model 114)

A Twin Six első szériáját 1915. május 1-jén mutatták be, már a következő modellévre dátumozva. A 12 hengeres motor igazi szenzációt jelentett, a kocsik túlnyomó része akkoriban maximum hathengeres volt, a Cadillac már ritka kivételt képezett V8-asával, amelyik 1915-ben jelent meg. Az emberek tolongtak a kereskedések előtt, hogy megnézhessék az új motort, sok helyen rendőri biztosítást kellett kérni, hogy elkerüljék a baleseteket.

A tervezésért Jesse Vincent volt felelős, tőle származott a V12-es ötlete. Tapasztalatai szerint ugyanis a sorhatos motorok elméletileg ugyan teljesen kiegyensúlyozott, csendes járást biztosítanak, ehhez azonban igen masszív főtengely, dugattyúk és főtengely-csapágyak kellenek, nem is beszélve a nagyméretű lendkerékről. Ha azonban 12 hengeres motort épít, ezen alkatrészeket sokkal könnyebbre lehet tervezni, a motor járása még simábbá válik, valamint növekszik a teljesítmény és a nyomaték is. A Packard számításai szerint az új motor nyomatéka 50%-kal nagyobb, mintha V8-as lett volna, és 100%-kal nagyobb az előző évi hathengereshez képest. Vincent szűk, mindössze 60 fokos hengerszöget alkalmazott, melynek köszönhetően keskenyebb lett az alváz, kisebb a fordulókör, és a szelepekhez is jobban hozzá lehetett férni.

Az új modell tele volt modern megoldásokkal: szériában elektromos indítómotorral szerelték, a gyújtás akkumulátoros volt, melyet generátor töltött, vízpumpa és termosztát segítette a hűtést, a karburátort a két hengersor közé szerelték, a váltóház a hátsó tengelyről közvetlenül a tengelykapcsoló mögé került, a differenciálműben pedig spirális fogazású kúpkerekek voltak. Másrészről viszont a huzalos fékek csak a hátsó kerekeket lassították, a tengelykapcsoló többtárcsás szerkezet volt, a felfüggesztést pedig elöl-hátul merev tengellyel és hosszanti, félelliptikus laprugókkal oldották meg. Végül is, azért csak egy 90 éves konstrukcióról van szó. Az alapfelszereltséghez tartoztak továbbá az öntöttvas kerekek, a Sparton elektromos kürt, a Warner sebességmérő, a Waltham időóra, egy sokdarabos szerszámkészlet kerékpumpával, valamint a nyitott modelleknél az egy ember által is könnyedén fel-lehajtható tető. Luxusautótól szokatlan módon, a Twin Six-re nem szereltek rézalkatrészeket, és nikkelezett elemek is alig-alig voltak rajta, a nagyvonalú eleganciát inkább a karosszériák gyönyörű, modern vonalaival érték el.

A kétfajta, 125 és 135 inch tengelytávú alvázra összesen 19 féle felépítményt lehetett rendelni. Az előző évi Sixekhez képest a Twin Six kisebb és könnyebb lett, a 88 lóerős motor így elképesztő menetteljesítményekre volt képes: a végsebesség 70 mph (113 km/h) volt, miközben egy Ford Model T jó, ha 40 mph-val (64 km/h) volt képes haladni. Ehhez társult még, hogy az új kocsik több, mint 1000 dollárral olcsóbbak lettek a korábbiakhoz képest, így nem csoda, hogy már az első sorozatból 7746 darabot értékesítettek, új rekordot beállítva a márka történetében. A kocsi iránt akkora volt az érdeklődés, hogy a cég alkalmazottainak számát 50%-kal 11 ezerre kellett növelni, és egy 1,5 millió dolláros beruházással a gyár területe elérte a 400 ezer négyzetmétert.

1917

1917 Packard 2-25 Twin Six Runabout (Model 149)

A második szériát 1916 augusztusában mutatták be. Túlnyomórészt csak apró technikai javításokat hajtottak végre: nagyobb fordulatszámú generátort alkalmaztak, a fék kisebb erőkifejtést igényelt, és módosítottak a karburátoron is. Az igazi újdonság az volt, hogy most először a motor hengerfeje levehető lett, ami nagyban megkönnyítette a javítást. A termosztát, mely eddig a blokkon volt, most a hűtőradiátor felső részére került. A rövidebbik alváz 1,5 hüvelykkel hosszabb lett, viszont kisebb kerekeket szereltek fel: korábban elöl 36-os, hátul 37-es felniket használtak, most viszont egységesen 35 col volt a méretük, ezáltal sokat javult a Twin Six stabilitása. Maguk a karosszériák is valamivel alacsonyabbak lettek, és alig észrevehetően, de a motorház vonalát is átrajzolták. Néhány új karosszériát is bemutattak, a rövid alvázon a négyszemélyes Runabout, a hosszún a Salon Limousine, a hétszemélyes Landaulet és a Cab Sides Landaulet került be a katalógusokba. A V12-es Packard sikert sikerre halmozott: az új sorozatból alig egy év alatt 9000 példányt értékesítettek!

1918-1919

1918 Packard 3-35 Twin Six Salon Brougham (Model 185)

1917. június 1-jén érkezett a harmadik, jelzés szerint az utolsó széria. Itt már jelentős módosítások történtek: a hengerfejet áttervezték, így sokkal jobb lett a légáramlása, és minimális teljesítménynövekedést is elértek, a 424 CUI hengerűrtartalmú motor ekkortól 90 lóerős volt. A harmadik sorozatnál a váltókar végre a padló közepére került, korábban a sofőr bal oldalán volt a helye. A sebességmérő kábele eddig az első kerékről kapta a meghajtást, most viszont áthelyezték a váltóház mögé, a kardántengelyhez. Mindkét alvázat megnyújtották valamivel: tengelytávjuk 128, valamint 136 inch lett. A korábbiakkal ellentétben, most a kisebbik változatot kínálták több karosszériával: a 11 verzió közül új volt az Imperial Limousine, valamint a hétüléses Brougham; a nagyobbik kocsit már csak 6 kasztnival lehetett kapni.

Jócskán megváltozott a Twin Six külseje: a sárvédők gömbölyűbbek lettek, a motorház méretét pedig jelentősen megnövelték, szélesebb és magasabb is lett. A korábbi egyenes forma helyett most ferdén futott az oldalvonala, és így törés nélkül találkozott a szélvédővel és az utastérrel. Ennek köszönhetően a hűtőmaszk keskenyebb és magasabb lett. A kétüléses Runabout oldala magasabb, fara pedig szögletesebb lett, és ezzel már előrevetítette a húszas évek divatját. Minden kivitelnél elmondható, hogy növelték az ajtók méretét, megkönnyítve ezzel a ki- és beszállást. A történelem viharai a Packardot sem hagyták érintetlenül: az első világháború vége jelentős visszaesést okozott az amerikai gazdaságban, így a Twin Six-ből 2 év alatt már csak 9600 darab kelt el.

1920-1923

1922 Packard 3-35 Twin Six Touring Car (Model 194)

A csökkenő kereslet miatt 1919 végén leálltak a rövid alváz gyártásával, állítólag 1920-ban már csak egyetlen, a legutolsó példány készült. A másik ok, amiért a kicsi tengelytávú verziót törölték, hogy a Packardnak szüksége volt szabad kapacitásra az 1921-ben bevezetendő középkategóriás Six modellhez. Az igazi újdonság ebben az évben a Fuelizer bevezetése volt, ez tulajdonképpen egy a szívósorra szerelt gyújtógyertyát jelentett, amely segített a keverék elporlasztásában, ezáltal a tökéletesebb égés elérésében. Ezt a felszerelést csomagban árusították a korábbi modellekhez is. Egyre több autót rendelnek olyan felszerelésekkel, mint például az első lökhárító, a préselt lemezfelni, a nikkelezett hűtőmaszk, vagy a kerek doblámpa, amelyet a hűtő jellegzetes formáját utánzó fényszóró helyett szerelnek fel.

A háború utáni válság következtében elszabadult az infláció, és ezzel az árak is: míg 1918-ban egy 3-35 7-pass Touring csak 3850 dollárba került, addig ugyanez a modell 1920-ban már 6000-be. A csökkenő kereslet azonban megkövetelte, hogy mérsékeljék a kocsik árát, ezzel azonban a Packard a profitról mondott le: az utolsó években már a középkategóriás Six tartotta el a céget. A hatalmas Twin Six-et az új körülmények között egyszerűen túl drága volt gyártani, habár még mindig elsőosztályú autónak számított. Végül 1923-ban már csak 303 autót értékesítettek, a következő évben pedig megjelent a Single Eight. Ennek motorja ugyan csak 85 lóerős volt, viszont a kocsik jó két mázsával könnyebbek lettek, és gyártásuk is gazdaságosabb volt. A Single Eight felülmúlta elődje sikerét, és már az első évben közel 13 ezret adtak el belőle, de ez nem változtat azon, hogy a Twin Six egy egészen új színvonalat honosított meg az autógyártásban, és ezek az elképesztően precíz autók évtizedekig szolgálták hűen gazdáikat.

Egyedi karosszériák

Anna Held operaénekes és a "Milk White Limousine"

Packard 3-35 Twin Six Fleetwood Special Victoria, benne David Lloyd George brit miniszterelnökkel

A Twin Six többek között abban is úttörő volt, hogy teret nyitott az egyedi karosszériák készítőinek kreativitásuk kiteljesítésében. Az egyszerű, de borzasztóan masszív létraváz szinte akármilyen felépítményt elbírt. Ekkoriban maga a gyár is fenntartott egy műhelyt, mely a Packard Custom Body Division nevet viselte. Itt készült például a finn hadsereg számára különleges felszerelésekkel ellátott Twin Six, vagy mondjuk Anna Held operaénekes "Milk White Limousine" névre hallgató kocsija is.

Kevesen tudják, de ekkoriban a márka legfontosabb partnerének a Fleetwood cég számított. Számos különféle karosszériát készített a Packard számára, legjellemzőbbek a sportos kiállású Runabout-ok és Tourerek voltak, de többféle Limousine-t is terveztek. Többek között ők gyártották azt az egyedi Cabriolet modellt is, melyet eredetileg Phil Hill nagynénje rendelt meg, és 1918-ban 9000 (!) dollárba került (mai értéken számolva közel 124.000 dollár).

Külön említést érdemel a Judkins műhely, amely 1917-ben két egészen kivételes, két- és négyajtós "Transformable" kivitelt jelentetett meg. Ezeknél az oldalablakok letekerése után a tetőoszlopokat ki lehetett szerelni, és így elsőosztályú kilátást és szellőzést biztosítottak. Tulajdonképpen ezek a kocsik az ötvenes-hatvanas évek hardtop modelljeinek a korai megfelelői. A kétajtós kivitelért 1918-ban 4800 dollárt kértek.

A fenti példákon túl még sok-sok műhely foglalkozott a Twin Six-ek felöltöztetésével, mint például a Demarest, a Farnham & Nelson, a Holbrook, a Seaman, de a sort még hosszan lehetne folytatni. 1917-ben a cég egy exkluzív katalógust adott ki, melyben 4 műhely több mint 20 egyedi munkája szerepelt. 1921 őszén pedig a New Yorki Autószalonon 5 karosszériás standján 12 különböző 3-35-öst állítottak ki. Ezt a szemlét eredetileg a külföldi cégek szervezték saját maguk reklámozására, és így az amerikai márkák csak a karosszériacégek által jelenhettek meg, az pedig fontos jelzés volt, hogy ők miket választottak a kiállításra. A V12-es Packard előkelőségét tulajdonosi köre is jól mutatja: többek között II. Miklós orosz cár is birtokolt egyet, valamint 1921-ben Warren G. Harding volt az első amerikai elnök, aki gépkocsival érkezett a beiktatási ceremóniájára - és ez a gépkocsi mi más lehetett volna, mint egy Twin Six?

Műszaki adatok

1918 Packard 3-35 Twin Six Salon Touring Car (Model 177)

• Motor: oldalszelepelt (L-head), 60 fokos hengerszögű V12-es, 3 helyen csapágyazott főtengely, mechanikus szelepemelők
• Furat x löket: 3 x 5 inch (76,2 x 127 mm)
• Hengerűrtartalom: 424,1 CUI (6950 ccm)
• Teljesítmény: 88 bhp @ 2600 rpm (43,2 Net hp), 1918-tól 90 bhp
• Tengelytáv:
  • 1916: 125 vagy 135 inch (3175 vagy 3429 mm)
  • 1917: 126,5 vagy 135 inch (3213 vagy 3429 mm)
  • 1918-1919: 128 vagy 136 inch (3251 vagy 3454 mm)
  • 1920-1923: 136 inch (3454 mm)
• Nyomtáv elöl/hátul: 56/56 inch (1422/1422 mm)
• Gumiabroncs:
  • 1916: elöl 36x4,5, hátul 37x5
  • 1917-től: elöl-hátul 35x5
• Hátsó tengelyáttétel: 4,36:1
• Maximális sebesség: 70 mph (113 km/h)
• Gyorsulás 3-30 mph: 12 sec (direkt fokozatban)

Gyártási adatok