Oldsmobile 442

A Unipedia wikiből

Oldsmobile logo
1964 Olds 4-4-2 négyajtós kivitel

Ez a szócikk a GM egyik gyermekének az Oldsmobile legendás típúsának a 442-nek a történetével foglalkozik. Azt meséli el, hogy vált az opciós csomag az évek folyamán külön típussá, majd hogy tünt el az energiaválság következtében. Végig megy az autó formai változásain, ahogy a lágy kezdeti formából elrkezett a kocka forma időszakába.

Tartalomjegyzék

1964-1967 Cutlass 4-4-2

1964

Ne rohanjunk ennyire előre és inkább kezdjük az elején a történetet. 1964-et írtak, amikor a GM gyermekei közül az Olds elsőként követte a nagy "indián" testvérét és a Pontiac GTO nyomán megalkotta a Muscle Car éra másik nagy alakját a Cutlass különleges opcionális változatát a 4-4-2-t. Ez a név kezdetben azt takarta, hogy az autót felszerelték egy 4 torkú karburátorral, 4 sebességes kézi váltóval és 2 kipufogócsővel 285,14 USD ellenében. Az alap Cutlass modellbe beletették a 330 cui-s V8-ast, amely már készen állt, de elötte csak a Police package (B09) csomagban árulták. Most akkor meséljünk mi volt még a 442-ben. Ha már a rendőrségi csomagból vették át a motort, akkor az erősített futóművet, rugókat és hátsó stabilizátort is beleszerelték az autókba. Elvileg a kombi autók kivételével minden modellhez megrendelhető volt a csomag (F-85 és Cutlass). Ami érdekesség, hogy 10 db négyajtós kivitelt is készítettek 442 csomaggal. Az első év még nem hozott nagy eredményeket. Késöbb lett W és Hurst kiadás is, de türelem haladjunk szépen sorban.

1965

1965 Olds 4-4-2

Kissé átalalakult a modell. Az eddigi motort leváltották egy új 400 cui-s motorral. Már csak kétajtós modelleket készítettek. Ekkor a név már a 400-as motor 4, 4 torkúkarburátor és 2 kipufogót jelentette. A csomag továbbra is tartalmazta az erősített futóművet és rugókat, de kiegészült erősebb akkumulátorral, szélesebb gumikakkal és a hátsó stabilizátor mellé előre is szereltek egyet. Alap kivitel lett a háromsebességes kézi váltó és opcionális lett a négysebességes kézi a vagy a kétsebességes automataváltó (Jetaway). A jobb értékesítés következtében 8x több autót adtak el ebben az évben. Ehhez azért az is hozzá járulhatott, hogy a csomag árát 190,45 USD-ra csökentették.

1966

1966 olds 4-4-2 convertible

Elindult az autó elkülönülése és ennek egyik jele, hogy új homlokfalat kapott. A legfontosabb változás a két új opcionális motor volt. Az egyik az L69 motor volt, amit háromdarab kéttorkú Carter karburátorral (lásd Pontiac esetében Tri-Power, Dodge Six Pack név alatt árult opció) szereltek fel. Ennek érdekessége volt, hogy az 1950-es évek óta nem készítettek Tri-carb kialakításút motort. A másik a rendkívül ritka W-30 volt. A W-30 lényeg, hogy az elsőlökhárítótól egy csövön közvetlenül levegőt vezettek a karburátorokhoz. Az akkumulátort a csomagtartóba száműzték, hogy elférjen a cső. Összesen 54 gyári W-30 készült, de a kereskedők is építettek 97-et. Az alap motor pedig az L78 volt. Ebben az évben megjelent a Convertible modell is.

1967

1967 Olds Cutlass Convertible 4-4-2

Előlrőla legfeltünőbb alakítás, hogy a két kerek lámpa közé betettek egy téglalap alakút. Ebben az évben a kétsebességes autómatát lecserélte a háromsebességes Turbo-Hydramatic automataváltó. A két első tárcsfék opcionális lett. Megszünt a háromdarabos karburátor csomag. Megjelent az L66-os motor (Turnpike Cruising), mely 400 cui-s volt kéttortkú karburátorral. A W-30 motorok is egy új Quadrajet négytorkúval lettek felszerelve. Azért, hogy elkülöníthető legyen a W-30-as a többi 442-től az oldalára egy piros műanyag csíkot helyeztek. Összesen 502 db-ot készítettek ebben az évben a W-30-asokból, hogy a kereskedők mennyit alakítottak át az nem ismert.

1968-1973 "442" mint önálló modell

1968

1968 Olds 442 W-30 jól látszanak az alsó légbeömlők
1968 Olds 442 W-30 jól látszanak a légszállító csövek

Elérkeztünk az 1968-as évhez amikor nagy előre lépés történt az autó történetében: ettől az évtől már önálló modellként szerepel a 442 egészen 1971-ig. Megtartották a 400 cui-s motort,de az alakítások ellenére sem lett gyorsabb, mint 1967-ben volt. Az lapa váltó maradt a háromsebességes, míg az opcionális a négysebességes kézi váltó, amivel az autó 350 LE-t tlejesített. Az automataváltóval már csak 325 LE-t tudott. A W-30-as kivitel továbbra is tudta a nagyobb teljesítményt. Minden 1968-as 442-es motort bronz/réz színűre festettek és tűzpiros légszűrőházat tettek a tetejére. A W-30-asok Ram Air házat kaptak fekete színben, dupla kivezetéssel a lökhárító alól érkező levegő fogadására. Megmaradt a "Turnpike Cruiser" opció kéttorkú kaburátorral, mely 1967-ben a Cutlass Suprmee néven futott. Ebben az évben az Oldsmobile először fordult a Hurst Performance céghez, hogy készítsenek egy Hurst/Olds autót. Nem csak a váltókar legyen Hurst, mint a korábbi modelleken. Limitált modell lett ez asorozat és nem sokkal haladta meg a félszáz darabot. Ezek az autók alapban 442-esek voltak, de a külső és műszaki dolgaikat kissé átalakították. Minden gépet Peruvian Silver színre (Toronado szín) festettek, fekete és fehér dekorálással. Ami érdekesség volt, hogy a műszerfal valódi faborítást kapott! A motor piros 455 cui-s volt a W-30-as módosított Turbo 400-as automataváltójával. A műszaki részében kétféle gyári kivitel volt. A légkondis kiviteleknél a W-46 motorokat 3,08:1-hez kihajtással a légkondi nélkülieket W-45 motorral és 3,96:1 kihajtással szerelték. Mindkét motor 390 LE-t tudott. Minden autót osztott üléssel szereltek és az ülések közötti pici konzolba Hurst Dual-Gate automataváltó. Ismét alap felszereltség volt a tárcsafék.

1969

1969 Olds 4-4-2 katalógusból

Ebben az évben teljesen megtartották aaz elöző évi autót. A motornál és a váltónál történt alakítás minimális volt csak. A Turnpike Cruising opciót megszüntették. Ami érdekes volt, hogy egy új Hi-po motor lett rendelhető Turnpike Cruisier (W-32) név alatt. Kissé több levegőt tudott, mint a W-30-as kivitel. Ezt a változatot csak automataváltóval lehetett rendelni és összesen 297 darabot készítettek. Rengeteg opció készült ebben az évben, ami megtalálható lett az F-85 és Cutlass modellekben is. Ilyen volt a W-31 is, amely 350 cui-s motort adott egy különleges karburátorral és szelepekkel. A Hurst/ olds modellek maradtak az arany és fehér szín kombinációjánál.

1970

1970 Olds 442 Convertible W-30
1971 Olds 442 reklám

1970-ben a V8-as 455 cui-s motor lett az alap a 442 típusnál. A különböző motorváltozatokban a 365 Le-től a W-30-as 370 Le-ig lehetett válogatni. Mindkét motort tudták kissé még erősebbé tenni. Ilyen volt az 1970-es Indianapolis 500 felvezetőjében is (Cutlass Supreme), ami 410-420 Le között tudott. Az alap 442-t még meglehetett dobni a W-25 opcióval is. Ez hasonlóan a W-30-hoz külső levegővel segítette a motort. Ebben az esetben az üvegszálas motorháztetőn keresztűl egy aluminium rendszerrel jutattak levegőt a hengerfejhez, az elosztóhoz és a karburátorhoz. A W-30-asokat is megpiszkálták és nagyobb teljesítményű karburátort kaptak és már éltek a motorháztetőn lévő scoop-ok is a motorháztető pedig üvegszálas volt természetesen. Műanyag sárvédők, aluminium differenciálmű ház és fedél és kevesebb hangszigetelés segítette am innél jobb súly/Le arányt. Megjelent a Rally 350 opció is aki kisebb V8-ast szeretett volna annak ez pont megfelelt. A motor hihetetlene teljesítményre volt képes! Ezekben az autókban a sárga szín dominált, ami megtalálható volt a teljes belsőn és még a lökhárítókon és a kerekeken is.

1971

Megérkezett az Muscle Car éra hanyatlása az Olds-hoz is és nem hagyta nyomtalanul a 442-es modellt sem. Ahogy a GM minden márkájánál így itt is csökkentették a kompressziót a motorokban. Ebben az évben már csak kétféle kivitelben készítették az autót, HardTop Coupe és Convertible változatban. Megszüntették a W-31-et és a Rally 350-et is. Így a motorok 340 Le-sre csökkentek és a W30 is csak 350 Le-s volt.

1972

1972 Olds 442

Ettől az évtől ismét opciós csomag lett a 4-4-2 (kód: W-29) a V8-as Cutlass modellekhez (Cutlass Holidy coupe, Cutlass S sport coupe és Holiday coupe és a Cutlass Supreme convertible). Itt is éreztette hatását az első energia válság és visszaestek az izom autók utánni keresletek. A Cutlass Supreme notchback HardTophoz nem lehetett rendelni a 4-4-2-es csomagot. Lássuk mit tettek az opciós csomagba: erősített futóművet, rugót, első-hátsó futómű merevítést, 14" x 7"-es kerekeket, oldal csíkotés egyedi homlok rácsot. A hátsó lökhárítót nyílásokkal a kipufogóknál lehetett rendelni a 455-ös motorhoz. 1972-ben kiadtak ismét egy speciális Hurst/Olds sorozatot az Indy felvezető autó nyomán, de ez már nem hasonlított az 1968-69-es változatra. Cameo White színben arany és fekete díszekkel készült és csak luxus opciókat lehetett rendelni hozzá. Rendelhető volt még a W-30-hoz opcionálisan az üvegszálas motorháztető (W25), a 3,42:1 végáttétel és az erősített hűtőrendszer. Ha ilyen opciókat rendeltk, akkor légkondicionállót nem lehetett kérni és a szervó fék csak az automata váltóhoz járt. Csak 113 darab W-30-as convertible-t és 659 darabot W-30 coupét gyártottak.

1973

1973 Olds 442

Ettől az évtől átalakult az autó. Teljesen áttervezték és új karosszériát kapott az autó. Egy kissé európaias formát tettek rá. Hosszabb ajtókat kapott, energia elnyelő lökhárítókkal. Az oldalsó hátsó ablak már nem nyitható. Ezek a gépek nem sokkal nehezebbek és kissé nagyobbak lettek, mint az 1972-es gépek voltak. A 4-4-2-es opciót már csak a Cutlass és Cutlass S modellekhez lehetett rendelni. Más motorháztető, futómű, egyedi hűtőrács, embléma és csíkok jellemzték. Aki akart rendelhetett dupla kipufogót, gyári felniket, bármit amit szeretett volna, de opcionális lett minden. Jól érezhető volt ekkor már az az 1971-től egészen 1977-ig tartó időszak, hogy mindent lassan opcionálissá tettek és egyre gynegébb motorokkal szerelték fel az autókat. Teljesen egyedi 4-4-2-es modelleket is építettek a kereskedők, így nehezen megállapítható, melyik eredeti 4-4-2. A W-30 hivatalosan már nem volt rendelhető, de megvolt az 1972-ben készített "V" kódos 455 cui-s motor, de csak a négysebességes "széles" M-20-as (Muncie kézi váltó) váltóval szerelték. 1973-ban volt az utolsó év, hogy kézi váltót szereltek Olsba. A motorok teljesítménye erősen csökkent. Az sem tett jót nekik, hogy egy kipufogócsővel szerelték őket. Az önzárós hátsó differenciálmű, műszerek, különböző kihajtások, Super Stock gyári kerekek és erősített hűtőrendszer továbbrai s rendelhető maradt. A "V" kódos motor volt rendelhető a Hurst/Olds modellekbe, de légkondicionálló nélkül W-46 néven. Légkondicionállóval az "U" kódost szerelték, W-46 név alatt. Mindkét modellt már csak a Turbohydramatic 400-as váltóval szerelték. A Hurst modelleket Cameo White vagy Ebony Black színben arany csíkkal és fehér vynil tetővel készítették. 1974, 75, 79, 83 és 84-ben is készültek Hurst modellek. Ezek egyike sem közelítette meg a régiek erejét. A késöbbiekben készített 4-4-2-es modellek egyike sem közelítette meg a korábban gyártott nyers erővel felvértezett Muscle Car-okat.

1978-1980 néhány 4-4-2

1978 Olds Cutlass 442
1987 Olds Cutlass Salon 4-4-2

Egy másik kisszériás sorozat készült 4-4-2 név alatt 1978-1980 között. Az alap motor, már itt is mint minden GM gyárnál összement. 3,8 l-es V6-os volt. 1979-ben készült Hurst/Olds kiadások megkapták a 350-es V8-as motort. Új opcionális csomaggal jelent meg a 4-4-2 az "Aeroback" Cutlass Salonnal, amely egyedi díszítést kapott. Ezek a gépek, már a teljes motor palettáról válogatott kivitelüek lehettek. Háromsebességes automataváltót vagy ötsebességes kézit lehetett rendelni, kivéve a 260-as V8-as motort, amely négysebességes Saginaw kézit kapott. Ebben az időben a Hurst/olds modellek a Cutlass Calais alapra épültek, de 350-es V8-ast kaptak négyszleepes technikával és háromsebességes automataváltóval. Arany fehér vagy arany fekete színkombinációban voltak rendelhetőek. Összesen 2000 darabot készítettek. 1980-tól a 4-4-2 a Cutlass Calais alapjaira épült. A W-30 csomag első lemezeire oldal lá,pát kapott. 1981-től nem csináltak több 4-4-2-t.

1985-1987

Újra használták ebben a pár évben a nevet a hátsó kerék meghajtású G-body-s Oldsmobile Cutlass Salon esetén. Ekkor már kissé mást jelentett a rövidítés. 4 sebességes automataváltó (200r4), 4 torkúkarburátorral és 2 két kipufogóval. Ez nem volt igazi dupla kipufogórendszer. A váltó a két ülés között volt a padlón egy konzolon. összesen a 3 év alatt 11.481 darabot készítettek.

1990-1991

Ekkor az elsőkerékmeghajtású Cutlass Calais esetében tünt fel a név Quad 442. 2,3 l-es négyhengeres motorral négyszelepes technikával szerelték. Egy kipufogója hátul ellett osztva. Ötsebességes kéziváltót kapott.

Az autók és motorok műszaki adatai a megjelenési éveik szerint:

  • 1964
    • V8 330 cui (5,4 l) 310 hp 5200 rpm, 481 Nm 2800 rpm és 3600 rpm között, 0-96 km/h 7,4 sec, 1/4 mile in 15,5 sec 144 km/h, végsebesség 185,6 km/h

Eladott mennyiség: 2.999 db (10 db négyajtós).

  • 1965
    • V8 400 cui (6,6 l) 345 hp 4800 rpm, 597 Nm 3200 rpm, 0-96km/h 5,5 sec, 1/4 mile in 15,0 sec 156,8 km/h

Eladott mennyiség: 25.003 db (3468 db convertible).

1966 Tri-Cab karburátoros motor
  • 1966
    • V8 400 cui (6,6 l) 350 hp 5000 rpm, 597 Nm 3600 rpm, 0-96 km/h 7,1 sec, 1/4 mile 15.5 sec 145,6 km/h,
    • V8 400 cui (6,6 l) 3*2 karburátottal 360 hp 5000 rpm, 597 Nm 3600 rpm

Eladott mennyiség: 21.997 db (1.430 kétajtós Coupe 3.937 kétajtós sport coupe, 10.053 Holiday HardTop coupe 2.750, 3.827 HardTop Coupe, 2.750 db Convertible).

  • 1967
    • V8 (L66) 400 cui (6,6 l) 300 bhp 4600 rpm, 576 Nm 2600 bhp,
    • V8 400 cui (6,6 l) 350 bhp 5000 rpm, 597 Nm 3600 rpm,
    • V8 (W-30) 400 cui (6,6 l) 360 bhp 5000 rpm, 597 3600 rpm, 0-96 km/h 6,7 sec, 1/4 mile 14,98 sec 152,0 km/h

Eladott mennyiség: 24.833 db (5.215 kétajtós Sport Coupe, 16.514 Holiday Hardtop Coupe, 3.104 Convertible)

  • 1968
    • V8 (L66) 400 cui (6,6 l) 290 bhp 4600 rpm, 576 Nm 2600 bhp,
    • V8 400 cui (6,6 l) 350 bhp @ 5000 rpm, 597 Nm 3600 rpm, kézi váltó,
    • V8 400 cui (6,6 l) 325 bhp @ 5000 rpm, 597 Nm 3600 rpm, automataváltó,
    • V8 (W-30) 400 cui (6,6 l) 360 bhp 5000 rpm, 597 Nm 3600 rpm.
    • V8 (Hurst/Olds) 455 cui (7,5 l) 390 bhp 5000 rpm, 678 Nm 3200 rpm, 0-96 km/h 5,4 sec, 1/4 mile 13,9 sec 164,8 km/h.

Eladott mennyiség: 33.607 db (kétajtós Sport Coupe: 4.282, Holiday Hardtop Coupe: 24.183, Convertible: 5.142)

  • 1969
    • V8 (W-31) 350 cui (5,8 l) 325 bhp 5600 rpm, 488 Nm 3600 rpm,
    • V8 400 cui (6,6 l) 350 bhp @ 5000 rpm, 597 Nm 3200 rpm, kézi váltó,
    • V8 400 cui (6,6 l) 325 bhp @ 5000 rpm, 597 Nm 3000 rpm, automataváltó,
    • V8 (W-32) 400 cui (6,6 l) 350 bhp 4800 rpm, 597 nm 3200 rpm,
    • V8 (W-30) 400 cui (6,6 l) 360 bhp 5400 rpm, 597 Nm 3600 rpm,
    • V8 (Hurst/Olds) 455 cui (7,5 l) V8 380 bhp 5000rpm, 678 Nm 3200 rpm, 0-96 km/h 5,9 sec, 1/4 mile 14,03 sec 161,6 km/h.

Eladott mennyiség: 29.601 db (kétajtós Sport Coupe: 2.475, Holiday Hardtop Coupe: 24.193, Convertible: 2.933)

  • 1970
    • V8 (Rallye 350) 350 cui (5,8 l) 310 bhp 4200rpm, 664 Nm 2400 rpm,
    • V8 455 cui (7,5 l) 365 bhp 5000 rpm, 678 Nm 3200 rpm,
    • V8 (W-30) 455 cui (7,5 l) 370 bhp 5200 rpm, 678 Nm 3600 rpm, 0-96 km/h 5,7 sec, 1/4 mile 14,2 sec 160,0 km/h.

Eladott mennyiség: 19.330 db (kétajtós Sport Coupe: 1.688, Holiday Hardtop Coupe: 14.709, Convertible: 2.933)

  • 1971
    • V8 455 cui (7,5 l) 340 bhp 4600 rpm, 502 Nm 3200 rpm,
    • V8 (W-30) 455 cui (7,5 l) 350 bhp 4700 rpm, 556 Nm 3200 rpm, 0-96 km/h sec 6,5 sec, 1/4 mile 14,8 sec 156,8 km/h.

Eladott mennyiség: 7.589 db (Hardtop Coupe: 6.285, Convertible: 1.304)

  • 1972
    • V8 (L32) 350 cui (5,8 l) kéttorkú karburátor, 160 hp 373 Nm (H vagy J VIN),
    • V8 (L34) 350 cui (5,8 l) négytorkú karburátor, 180 hp 373 Nm (K VIN),
    • V8 (L34) 350 cui (5,8 l) négytorkú karburátor, N10 dupla kipufogó, 200 hp 373 Nm (M VIN),
    • V8 (W30) 455 cui (7,5 l) négytorkú karburátor, 300 hp 556 Nm (X VIN váltó: TH400 vagy M20),
    • V8 (L75) 455 cui (7,5 l) négytorkú karburátor, 250 hp 502 Nm, váltó: TH400 (U VIN),
    • V8 (L75) 455 cui (7,5 l) négytorkú karburátor, 270 hp 502 Nm, váltó: M20 (V VIN)
  • 1973-1976
    • V6 231 cui (3,8 l),
    • V8 455 cui (7,5 l),
    • V8 350 cui (5,8 l),
    • V8 260 cui (4,3 l),
  • 1977-1978
    • V8 403 cui (6,6 l) 185 hp 434 Nm
  • 1990-1991
    • sor4 2,3 l, 180-190 hp ötsebességes kéziváltóval

Külső hivatkozások

A lap eredeti címe: „http://wiki.bigblock.hu/Oldsmobile_442
Személyes eszközök