Oldsmobile
A Unipedia wikiből
Az Oldsmobile a General Motors megszűnt márkája. Több mint 100 éves fennállása alatt 35 millió autó készült Oldsmobile márkajelzés alatt, köztük olyan legendák, mint a Toronado és a 442.
A márka sokáig élen járt a fejlesztésben, az első sebességmérő (1901), az első automata szívató (1932), az autógyártás első teljesen automata sebességváltója (Hydra-Matic - 1940), az első turbófeltöltős személyautó (Jetfire - 1962) az első légzsákos autó Amerikában (Toronado - 1974) az első gyárialg GPS navigációval szerelt autó (Eighty-Eight LSS - 1996) is Oldsmobile név alatt mutatkozott be.
Tartalomjegyzék |
Történelem
A kezdetek
Ransom Eli Olds 1891-ben építette első gőzmeghajtású autóját, majd a belsőégésű motorok felé fordulva 1896-ban benzinmeghajtású autóval rukkolt elő.
Egy évvel később, 1897. augusztus 21-én megalakult az Olds Motor Vehicles Company, ezt a dátumot tekintik a márka megszületésének, bár magát az Oldsmobile nevet csak 1900-ban védették le.
A kezdeti időkben több szálon futott a fejlesztés, az elektromos meghajtással is kísérleteztek, de 1901-ben a gyárban tomboló tűzvész áldozatául estek a prototípusok. Olds az egyetlen megmentett autóra irányította figyelmét, egy kis kétüléses egyhengeresre, amely ívelt orrkiképzéséről a Curved Dash nevet kapta.
Ebben az évben több mint 400 Curved Dash modell készült, 1903-ra a termelés elérte a 4000 db-ot.
1904-ben Ransom Olds a fejlesztés körüli nézeteltérések miatt eladta a részvényeit és kilépett az általa alapított vállalatból, ami ekkorra már Amerika legtöbb autóját gyártotta évente.
Az autógyártás terjedésével a piaci részesedés és az eladott darabszám is csökkent, 1906-ban már csak hatodik helyen jegyezték a márkát.
A II. világháború előtt (1908-1942)
Wiliam C. Durant a General Motors alapítója 1908-ban megvásárolta a névadója nélkül fejlődő Oldsmobile-t, hogy saját cégcsoportját a Buick után újabb márkával gyarapítsa.
A fejlődés a GM irányítása alatt sem állt meg, az Oldsmobile 1908-ban hathengeres, 1915-ben már V8-as motorokkal felszerelt modelleket is kínált.
Az évi 1000 db körüli gyártott darabszám 1915-re 7600 db fölé emelkedett, 1918-ban az I. világháború alatt a haditermelés ellenére is sikerült fenntartani az egy évvel korábbi 10.000 darabos termelési szintet. Az alkalmazottak száma elérte a 4000 főt.
A húszas évek során jelentősen kibővített gyár 1929-ben már 100.000 autót épített értékesített. Hosszas előkészületek után ebben az évben született meg a Viking névre hallgató rövid életű Oldsmobile csúcsmodell, egy kéttonnás luxusautó 4.2 literes V8-as motorral. A Nagy gazdasági világválság alapjaiban rengette meg a többi modellhez képest kétszeres árú luxusautó létjogosultságát, az 1930-ra felére csökkenő Oldsmobile termeléssel együtt járt a Viking gyártásának leállítása is. A sötét gazdasági helyzetben még az is megfordult a GM vezetőinek fejében, hogy megszűntetik, vagy összevonják a Buick, Oldsmobile és Pontiac márkákat.
A harmincas évek közepére a válság elmúltával többmillió dolláros beruházások után ismét szárnyalt a márka, 1936-ban a gyártás és értékesítés elérte a 200.000-es éves darabszámot.
Az 1940-ben bemutatott Hydra-Matic automataváltó olyan sikeres és jó konstrukciónak bizonyult, hogy hamarosan több GM modellben is feltűnt, a Cadillac és Pontiac után konszernen kívüli gyártók is megvették, például a Bentley, a Hudson, a Kaiser, a Nash és a Rolls-Royce. 1950 és 1954 között még a Lincolnokba is bekerült.
1941-ben elkészült a kétmilliomodik Oldsmobile, de az üzemeket folyamatosan a II. világháború haditermelésére állították át, 1942. február 5-én teljesen felfüggesztve a polgári autógyártást.
A II. világháború után (1946-1959)
1946-ban a többi gyártóhoz hasonlóan az Oldsmobile is a háború előtti modellek frissített változataival állt elő.
Az 1948-as Ninety-Eight széria hozta az áttörést, az új Futuramic névre keresztelet kinézet az egy évvel később megjelenő 5 literes (303 cid) Rocket V-8 felülszelepelt magas kompresszióviszonyú nyolchengeres V motorral igazi sikernek bizonyult. A Hyda-Matic váltóval párosított új motor hamarosan a NASCAR versenyek biztos győztesévé emelte az Oldsmobile-t. Az 1949-es Oldsmobile 88 0-ról 100-ra 12.2 másodperc alatt gyorsult, a negyed mérföldet 19,9 másodperc alatt tette meg. Ezek abban az időben komoly eredménynek számítottak, a 88 lett az Indy 500 felvezető autója.
A modellek 1954-es újratervezésekor a Rocket V-8 5,3 literesre (324 cid) nőtt és 170 lóerőre izmosodott. Több mint 430.000 Oldsmobile készült ebben az évben.
1957-ben ismét léptek egyet a teljesítmény jegyében, a J-2 névre keresztelt opció három kéttorokos karburátorával a 6,1 liter (371 cid) hengerűrtartalmúra növelt Rocket V-8 300 lóerőt, a kizárólag autóversenyzőknek szánt Special J-2 csomaggal 312 lóerőt teljesített. Sajnos a NASCAR még ebben az évben betiltotta a több karburátor használatát.
1958-ban, hogy behozza a design versenyben elszenvedett lemaradást, a konszern többi modelljéhez hasonlóan az Oldsmobile széria is teljes megújuláson esett át. A könnyed formák helyét monumentális elemek vették át, a meghízott autók dupla fényszórót és rengeteg krómot kaptak. A megújult kinézetet sokan kritizálták, mégis közel 300.000 autó készült és kelt el ebben az évben. 1958-ban gyártották le a négymilliomodik Hydra-Matic váltót.
1959-ben sikerrel debütált az új tervezésű, egyenes tetejű 4 door hardtop karosszériaváltozat.
A hatvanas évek (1960-1969)
1961-ben a kisautók utáni igényeket kielégítve jelent meg a kompakt F-85. A bármely háború utáni Oldsmobile-nál kisebb jövevényt egy 155 lóerős 3,5 literes (215 cid) alumínium V8-as mozgatta, kétajtós kupé, négyajtós szedán, öt- illetve hétszemélyes kombi változatban is gyártották.
A következő évben az F-85 széria a Cutlass kupéval és kabrióval gyarapodott, megalapozva a hetvenes évek sikermodelljét.
Érdekes, és rövid életű kísérlet volt a Jetfire, amely egy Garrett turbó segítségével képes volt 1 köbinch-ből 1 lóerőt kihozni, így 215 lóerőt teljesített. A magas kompresszióviszony mellett jelentkező kopogás megelőzésére egy külön tartályból desztillált vízből és metanolból előállított keveréket fecskendeztek az égéstérbe. A kiforratlan konstrukció 1963-ban a süllyesztőben végezte, mindössze 9607 db Jetfire készült.
1964-ben a teljesen átdolgozott és megnövekedett F-85 széria egy három számból álló elnevezésű opciós csomagot kapott: 4-4-2. Megszületett a Muscle Car korszak egyik legendája.
Az 1966-ban megjelent első modern elsőkerékhajtású autót, a Toronado-t a Motor Trend az év autójának választotta.
1967-ben a Cutlass kilépett az F-85 árnyékából, és önálló modellként az 1968-as áttervezést követően egyre nagyobb népszerűségre tett szert. Az áttervezéssel egyidejűleg a 4-4-2 is önálló modellé avanzsált.
A hatvanas évek végére már évi félmillió fölé kúszott a gyártott darabszám, 1969-ben legördült a 12 milliomodik Oldsmobile is a gyártósorról. Az ebben az évben értékesített 650.000 autóval a divízió Amerika népszerűségi listájának ötödik helyén állt.
A hetvenes évek eleje (1970-1976)
Az új évtized a teljesítmény jegyében indult, a Cutlass töretlen sikere jó alapot biztosított a W sorozatnak, a 4-4-2-nek és a Hurst/Olds-nak. Az 1970-es év Indy 500 felvezető autójának választott 4-4-2 7,5 literes (455 cid) motorja 365 lóerő leadására volt képes.
Két évvel később a 4-4-2 a Cutlass rendelhető csomagjává sorvadt, de a Hurst/Olds így is elnyerte az Indy 500 pace car megtiszteltetést.
Az évek során az F-85 széria a midsize kategóriába nőtt, ismét nem volt kisautója az Oldsmobile családnak. A modellpalettán támadt űrt az 1973-ban megjelent Omega töltötte be. Az új jövevény a Chevrolet Nova 1968 óta gyakorlatilag változatlan karosszériáját örökölte.
Az új Olds átvette az alapmodell szerepét a leköszönő F-85-től. A megszűnő modell szellemiséget a Colonnade design jegyében teljesen újrarajzolt Cutlass vitte tovább.
Az 1973 októberében beköszöntött olajválság alapjaiban változtatta meg az autógyártás kihívásait, a teljesítmény helyett a takarékosság és gazdaságosság lett a két kulcsszó.
1975-ben az Omegánál is kisebb Oldsmobile jelent meg a kínálatban, Kanadában kezdték gyártani a Chevrolet Monza alapjaira építkező Starfire-t. Szintén 1975-ben kezdték gyártani a 4,2 literes (260 cid) Baby V8-at, és ugyanebben az évben készült el az utolsó klasszikus Oldsmobile kabrió, egy piros Delta 88 Royale Convertible.
A nehéz helyzet ellenére a gyártás és értékesítés dübörgött, az Oldsmobile Amerika harmadik legnépszerűbb márkájává emelkedett, 1976-ban közel félmillió Cutlass talált gazdára.
Méretcsökkentés (1977-1986)
...
Hanyatlás (1987-1999)
1987-re az eladások 28%-kal csökkentek. Az Oldsmobile elvesztette harmadik helyét az amerikai piacon, ezzel együtt a GM ranglétráján is lecsúszott. A Buick és Pontiac közé pozícionált márka új modelljei gyakran a GM más autóinak átemblémázásával születtek, a jól ismert típusnevek folyamatosan eltűntek, a kísérletező útkeresés sem hozott eredményt, az új autók nem nyerték meg a nagyközönséget.
A vég (2000-2004)
A csökkenő kereslet miatt a General Motors 2000 végén a márka megszüntetése mellett döntött.
Az utolsó Oldsmobile, egy Alero 2004. április 29-én gördült le a gyártósorról, ezzel megszűnt az USA legnagyobb múltra visszatekintő autógyártója.
Az utolsó Olds ma a Lansing-i R. E. Olds Transportation Museum-ban látható.
