Lincoln Cosmopolitan

A Unipedia wikiből

Lincoln-embléma

A Lincoln Cosmopolitan egy amerikai luxusautó volt, amelyet a Ford Motor Company Lincoln-Mercury divíziója gyártott 1949-1955 között. A Cosmopolitan volt a drágábbik Lincoln-széria, mely újra elismertté tette a márkát a prémiumautók piacán. 1952-ben teljes modellváltáson esett át, ekkortól kezdve ez volt a márka olcsóbb sorozata, helyét a Lincoln Capri vette át. Egyre kevesebb fogyott belőle, mígnem az 1956-os, újabb modellváltás alkalmával teljesen el is tűnt a palettáról. Összesen közel százezer darab készült belőle. Az első generáció ötféle, míg a második már csak kétféle karosszériával készült. Fő riválisai a Cadillac 62 és a Packard Cavalier voltak. Mind a mai napig viszonylag sok maradt fenn a típusból, így a legtöbb kivitel csupán 20-30 ezer dollárt ér, kivételt a ritka Capri Coupe és a Convertible képez, melyek jóval értékesebbek, utóbbiért akár 60-70 ezer dollárt is megadnak a gyűjtők.

Tartalomjegyzék

Történet

1949

1949 Lincoln Cosmopolitan Sport Sedan gyári katalógusrajz

A Lincoln szénája a világháború után nem állt túl fényesen. A V12-es motor elavult és gyenge volt, a tágas, de ormótlan karosszériák pedig végleg kimentek a divatból. Egyedül a Continental volt az, amelyik még fenntartotta a márka hírnevét, de abból ára miatt nem sok fogyott. Az első háború utáni fejlesztésű kocsikat végül 1948. április 22-én mutatták be, már 1949-re dátumozva. A kényszerhelyzetet jól mutatja, hogy nagyjából fél évvel előzték meg a többi 1949-es évjáratú autó bemutatását. Ennek azonban az volt a következménye, hogy nem volt idő új motor kifejlesztésére, ezért a kocsikba a Ford-teherautókban használt L-head V8-asokat szerelték.

A Cosmopolitan tulajdonképpen a drága Continental utódja volt, de egészen más koncepciót képviselt. A kocsi nagyobb, erősebb és áramvonalasabb lett, a sárvédőket teljesen a karosszériába süllyesztették. Az autó oldala - akkoriban szokatlan módon - teljesen sima volt. Az osztatlan panorámaszélvédő és a süllyesztett fényszóró szintén az új korszak jele volt. Eredetileg rejtett fényszórókat kívántak alkalmazni, de a költségek lefaragása érdekében erről letettek. Megmaradt viszont a régimódi szekrényajtó, és a szedánok 6 oldalablakos kiképzése. A kocsi viszont még így is vitathatatlanul korszerűnek tűnt, az érdekes formai megoldások (például a nagy, kerek hátsó lámpa, és az első sárvédő fölötti vastag króm "szemöldök") pedig összetéveszthetetlenné tették a Cosmopolitant. Bár eléggé hasonlított a standard Lincoln szériára, a karosszériának nem volt közös eleme, és például az osztott szélvédő vagy a motorházról az ajtóra futó domborítás alapján azonnal megkülönböztethető a két típus (ezek a Cosmóról hiányoztak).

1949 Lincoln Cosmopolitan Town Sedan

Az új csúcsmodellt négy kivitelben kezdték árusítani, ezek közül a Club Coupe volt a legolcsóbb, a Convertible pedig a legdrágább. Szokatlan módon kétféle Sedant gyártottak, az egyik a csodálatos, fastback formájú Town Sedan volt, a másik pedig a lépcsőshátú Sport Sedan, mely viszont jobb kilátást nyújtott hátrafelé. A Cosmopolitan felszereltsége egészen kitűnő volt, alapáron járt hozzá az elektromos ablakemelő és ülésállítás, valamint a vászontetőshöz az elektromos tetőmozgatás. A 337 CUI-s blokk 154 lóereje kitűnően mozgatta a termetes kasztnit. Az erőátvitelről alapkivitelben 3 fokozatú kéziváltó gondoskodott, opcióként volt rendelhető a Touch-O-Matic overdrive. Később, a modellév folyamán rendelhető lett a Hydra-Matic automata is, amelyet érdekes módon a GM-től vásároltak. A Cosmopolitan módfelett remek autó volt, és ezt a vásárlók is értékelték: a hosszú modellévben 35 ezer fogyott belőle, több, mint az összes Lincolnból 1947-1948-ban.

1950

1950 Lincoln Cosmopolitan Capri Coupe katalógusborító

1950 csak apróbb módosításokat hozott az autó külsején. A legszembetűnőbb az új hűtőrács volt, melyen a korábbi kettő helyett csak egy vízszintes rúd volt, a középső, függőleges elválasztó rész is csak egy pálca maradt. A kerek irányjelzőket kisebb, téglalap alakú váltotta fel. Emellett módosították az embléma elhelyezését a motorháztetőn. A Cosmopolitan ekkortól krómozott küszöbpanelt kapott, az első sárvédő felirata pedig a sárvédő közepéről alulra, a küszöb fölé került. A belső tér már jobban átalakult, a kocsi teljesen új műszerfalat kapott, mely nem különálló, kerek órákból állt, mind eddig, hanem egy integrált panelban kapott helyett a legyezőszerű sebességmérő, a 4 kisebb műszer, az időóra és a rádió kijelzője is. Ez akkoriban merőben újszerű megoldásnak számított.

1949 Lincoln Continental prototípus

Sajnos a Town Sedan eltűnt a kínálatból, vagyis a Lincoln többé már nem gyártott fastback karosszériát. Új modellként viszont megjelent az egyedi Capri Coupe. A Lincoln ezzel a kivitellel próbálta ellensúlyozni, hogy nem gyártott Hardtop kocsikat. Készült egy Continental-prototípus is, amelyre kívülre szerelt pótkereket, kanyargó díszlécet és újfajta tetőoszlopot terveztek, de ez a típus nem került gyártásba. A Capri vinil tetőborítást kapott, és a hátsó kerék felett is volt vastag krómdeszka rajta, valamint az oldalsó felirat nála az ajtóra került. A Caprinál a belső tér is igényesebb volt, gazdagabb kárpitozást és szebb díszléceket kapott. A motor és az erőátvitel azonos volt az előző évivel. Az újdonság varázsa gyorsan eltűnt, ebben az évben csak tízezer Cosmopolitant értékesítettek, és a Capri sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: mindössze 509-et gyártottak belőle.

1951

1951 Lincoln Cosmopolitan Convertible

1950. november 15-én mutatták be az utolsó szériát az első generációs Cosmopolitanből. Ezen sem változtattak túl sokat a korábbiakhoz képest. A hűtőrácsnak most csak a két ütköző között volt vízszintes rúdja - szegény autó úgy nézett ki szemből, mint akinek kiverték a fogait. Módosult a lökhárító, már nem marták bele a Lincoln nevet a rendszám fölé. Oldalt eltűnt a széles szemöldök a sárvédőről, helyét hagyományos, a kocsi egészén végigfutó díszléc vette át. A sárvédő felirata följebb, közvetlenül a díszléc alá került. Ezenkívül a Cosmo új dísztárcsát és új hátsó lámpát is kapott. Tulajdonképpen az 1951-es modell sokkal átlagosabban nézett ki, mint a korábbiak, mégis jobban elnyerte a vevők tetszését: közel 16 ezret adtak el, pedig műszaki téren még mindig nem nyúltak hozzá.

1952

1952 Lincoln Cosmopolitan Sedan

1952 újabb jelentős mérföldkő a márka életében. A kocsik teljesen megújulnak, lecserélik az alvázat, elkészül az OHV V8-as motor, és a karosszéria is felveszi az új évtized divatját. Az ajtók már nem egymással szemben nyílnak, oldalt 2 ablak van, viszont elöl-hátul hatalmas, hajlított szélvédőket szerelnek be. A korábbi süllyesztett megoldással ellentétben a fényszórók most kissé kinyúlnak a sárvédőből. A hűtőrácsot egybeépítették a lökhárítóval. Hátul jóval nagyobb, függőleges lámpákat szerelnek fel, melyek már előrevetítik a fecskefarkak divatját. A benzinbetöltő nyílást a hátsó rendszámtábla mögé rejtették. Bár a kocsi jó 20 centivel kisebb lett, a szögletesebb forma miatt a belső tér mérete nem csökkent.

A Cosmopolitanen oldalt az autó egészén végigfutó díszléc volt, melyet az első ajtó mögött keresztezett egy ferde ál-légbeömlő nyílás. A kettő találkozásánál króm felirat volt a típus nevével. Kívül csak a felirat, és a króm küszöbpanel hiánya volt az eltérés a Caprihoz képest, amely most önálló sorozat volt, és átvette a csúcsmodell szerepét a Cosmopolitantől. Emiatt utóbbi már csak két kasztnival volt kapható: négyajtós Sedan vagy kétajtós Hardtop Coupe kivitelben. A 160 lóerős motoral és a könnyebb karosszériával valamelyest javultak a menetteljesítmények is. Ettől az évtől szériafelszerelés lett a Hydra-Matic automata váltó, viszont az elektromos ablakot és ülésállítást külön kellett megrendelni. Rendelhető volt viszont a "maximum duty kit", amely erősített futó- és kormányművet, valamint fékeket tartalmazott azok számára, akik versenyezni kívántak Lincolnjaikkal. A márka ugyanis már évek óta sikeresen szerepelt a NASCAR futamokon, és ebben az évben a gyári csapat négyes győzelmet aratott a mexikói Carrera Panamericana közúti versenyen is. Az 1952-esek voltak az első Lincolnok, amelyeket az újonnan épített wayne-i (Michigan) üzemben is gyártottak. A modellváltás nem tette népszerűbbé a Cosmopolitant: 12.500 példányt gyártottak belőle.

1953

1953 Lincoln Cosmopolitan Sedan

Az 1953-as kocsik karosszériáján csak az orr-részt változtatták meg. Az embléma a motorháztetőről a hűtőmaszkra került, a motorházon pedig megjelent a nyomtatott betűs Lincoln felirat. Ennél jelentősebb újítás volt, hogy megemelték a motor sűrítését, és kettő helyett négytorkú karburátorral szerelték fel, mellyel 205 lóerős lett. Ezt a motort egyébként az előző évi Carrera Panamericanán használták először. 1953-ban a Lincoln újra négyes győzelmet aratott a gyilkos mexikói versenyen. Ettől az évtől lett rendelhető extra a szervokormány és a szervofék a kocsikhoz, és ezek azonnal hatalmas népszerűségre tettek szert: már az első évben az összes autó 87%-át szerelték rásegítős fékkel, és 69%-ukban kormányszervó is volt. Egy sajnálatos esemény azonban rányomta a bélyegét az évre: A GM Hydra-Matic váltókat gyártó üzeme porig égett Livoniában, így a Lincolnnak 55 napra le kellett állítani a termelést, amíg nem tudtak újra váltokat szállítani a kocsikhoz. A számítások szerint a cég ezzel 7000 megrendelést vesztett, a Cosmopolitanből azonban még így is valamivel több kelt el, mint az előző évben: 14 ezer darab.

1954

1954 jelentős frissítést hozott. A kocsi orra sokkal elegánsabb, letisztultabb lett. Az embléma visszakerült a motorháztetőre, ahonnan eltűnt a Lincoln felirat. A lökhárító teljesen új volt, az ütközők közelebb kerültek a kocsi széléhez. A lökhárító alsó és felső része között három függőleges tartó volt. Az első sárvédőre folyóírásos Lincoln felirat került. Megmaradt a hosszú díszléc, de a ferde csík helyét egy krómozott kőfogó vette át a kasztni hátsó domborításán, amelyből még egy rövidebb díszléc futott az autó faráig. Ide viszont nem került felirat, a Caprival ellentétben. A hátsó lökhárítót is lecserélték, a tolatólámpát pedig beépítették a hátsó lámpa alsó részébe.

Ebben az évben műszaki módosítás nem történt, minden maradt olyan, amilyen 1953-ban volt. A mexikói Carrera Panamericanán kettős győzelmet arattak a Lincolnok. Ez volt az utolsó év, hogy megrendezték ezt a versenyt, miután már évek óta sokan tiltakoztak ellene a rengeteg halálos baleset miatt. A vásárlók már egyre kevésbé érdeklődtek az "olcsó" Lincoln sorozat iránt, kevesebb mint 7500 darabot tudtak csak értékesíteni a Cosmopolitanből.

1955

1955 Lincoln Custom Sedan gyári katalógusrajz

Ebben az évben már nem is használták a Cosmopolitan nevet a kocsikon, egyszerűen Customnak hívták őket, de a gyári kódolás nem változott, és a műszaki alapok is teljesen egyeztek. Az autók külsejét megint átdolgozták: a lökhárítóról eltűntek a függőleges tartók, mögötte viszont vékony, vízszintes pálcákból álló rács jelent meg. Új volt az embléma, a motorháztetőre visszakerült a nyomtatott Lincoln felirat, és 1952 óta először új hűtődíszt vezettek be. A fényszórók vastagabb keretet kaptak. Oldalt átrajzolták a hátsó domborítást, és ehhez igazították a kőfogót is, amelyből a Cosmón csak egy vékony krómcsík futott hátra, ellentétben a Capri vaskos díszpanelével. Új, hátrafelé dőlő hátsó lámpákat szereltek fel. Ebben az évben vezették be a Lincoln első saját automata váltóját, a Turbo-Drive-ot, és ekkortól volt rendelhető légkondicionáló is az autóba. A motor hengerűrtartalmát jócskán megnövelték, a 341-es blokk 225 lóerőt volt képes biztosítani.

1955. április 18-án a Lincoln újra önálló divízió lett a Ford-konszernen belül. 1945 októbere óta ugyanis a Mercury-val közös irányítás alatt állt, azonban a szétválasztás szükséges volt ahhoz, hogy a két márka arculata jobban elkülönüljön egymástól. 1956-ban újra teljes modellváltás volt esedékes, új alvázzal, motorral és karosszériával, ennek pedig a Custom (Cosmopolitan) is áldozatául esett. A modell ebben az évben már épp hogy csak vegetált, 3600 darab sem fogyott belőle. A következő évtől a Lincoln Capri vette át a belépőmodell szerepet a Ford luxusmárkájánál.

Műszaki adatok

1950 Lincoln Cosmopolitan Sport Sedan
1950 Lincoln Cosmopolitan Sport Sedan
1949-195119521953-19541955
Motor:SV V8OHV V8OHV V8OHV V8
Főtengely-csapágy:???555
Szelepemelők:???hidraulikushidraulikushidraulikus
Karburátor:2-bbl Holley 885-FFC2-bbl Holley4-bbl Holley 21404-bbl Holley
Gyújtási sorrend:15486372154863721548637215486372
Furat x löket (inch):3,5 x 4,3753,8 x 3,53,8 x 3,53,94 x 3,5
Furat x löket (mm):88,9 x 111,1396,52 x 88,996,52 x 88,9100,08 x 88,9
Lökettérfogat (CUI):336,7317,5317,5341
Lökettérfogat (ccm):5518520352035588
Sűrítési arány:7,0:17,5:18,00:18,5:1
Teljesítmény (bhp @ rpm):154 @ 3600160 @ 3900205 @ 4200225 @ 4400
Nyomaték (lb-ft @ rpm):275 @ 1800284 @ 1800305 @ 2300332 @ 2500
Nyomaték (Nm @ rpm):373 @ 1800385 @ 1800414 @ 2300450 @ 2500
Tengelytáv (inch):125123123123
Tengelytáv (mm):3175312431243124
Hosszúság (inch):1949: 220,5
1950: 222,2
1951: 222,5
2141953: 214,1
1954: 214,8
215,6
Hosszúság (mm):1949: 5601
1950: 5644
1951: 5652
54361953: 5438
1954: 5456
5476
Szélesség (inch):1949: 77,8???1954: 77,477,6
Szélesség (mm):1949: 1976???1954: 19661971
Magasság (inch):1949: 62,7???1954: 62,662,7
Magasság (mm):1949: 1593???1954: 15901593
Nyomtáv elöl/hátul (inch):58,5/6058,5/58,558,5/58,558,5/60
Nyomtáv elöl/hátul (mm):1486/15241486/14861486/14861486/1524
Gumiabroncs:8,20x158,00x158,00x158,00x15
Felni osztóköre:5x5,55x5,55x5,55x5,5

Gyártási adatok

1950 Lincoln Cosmopolitan Club Coupe
1952 Lincoln Cosmopolitan Hardtop Coupe

1949 - Series 9EH

Model 72 2-dr Club Coupe (6-pass):4194 p. (1902 kg) - $3186 - 7685 db
Model 73 4-dr Town Sedan (6-pass):4274 p. (1939 kg) - $3238 - 7302 db
Model 74 4-dr Sport Sedan (6-pass):4259 p. (1932 kg) - $3238 - 18906 db
Model 76 2-dr Convertible (6-pass):4419 p. (2004 kg) - $3948 - 1230 db

1950 - Series 0EH

Model 72 2-dr Club Coupe (6-pass):4375 p. (1984 kg) - $3187 - 1315 db
Model 72C 2-dr Capri Coupe (6-pass):4385 p. (1989 kg) - $3406 - 509 db
Model 74 4-dr Sport Sedan (6-pass):4410 p. (2000 kg) - $3240 - 8332 db
Model 76 2-dr Convertible (6-pass):4640 p. (2105 kg) - $3950 - 536 db

1951 - Series 1EH

Model 72B 2-dr Club Coupe (6-pass):4340 p. (1969 kg) - $3129 - 1476 db
Model 72C 2-dr Capri Coupe (6-pass):4360 p. (1978 kg) - $3350 - 1251 db
Model 74 4-dr Sport Sedan (6-pass):4415 p. (2003 kg) - $3182 - 12229 db
Model 76 2-dr Convertible (6-pass):4615 p. (2093 kg) - $3891 - 857 db

1952 - Series 2H

Model 60C 2-dr Hardtop Coupe (6-pass):4155 p. (1885 kg) - $3293 - 4545 db
Model 73A 4-dr Sedan (6-pass):4125 p. (1871 kg) - $3198 - 7947 db

1953 - Series 8H

Model 60C 2-dr Hardtop Coupe (6-pass):4155 p. (1885 kg) - $3322 - 6562 db
Model 73A 4-dr Sedan (6-pass):4135 p. (1876 kg) - $3226 - 7560 db

1954

Model 60C 2-dr Hardtop Coupe (6-pass):4155 p. (1885 kg) - $3625 - 2994 db
Model 73A 4-dr Sedan (6-pass):4135 p. (1876 kg) - $3522 - 4447 db

1955

Model 60C 2-dr Hardtop Coupe (6-pass):4185 p. (1898 kg) - $3666 - 1362 db
Model 73A 4-dr Sedan (6-pass):4235 p. (1921 kg) - $3563 - 2187 db

Alvázszámok

  • 1949: 9EH1-től 9EH73563-ig
  • 1950: 50LP5001H-tól 50LP15701H-ig
  • 1951: 51LP5001H-tól 51LP20813H-ig
  • 1952: 52LP5001H-tól 52WA29217H-ig
  • 1953: Wayne (Michigan): 53WA5001H-tól 53WA39566H-ig. Los Angeles (Kalifornia): 53LA5001H-tól 53LA10995H-ig. (Capri is!)
  • 1954: Wayne: 54WA5001H-tól 54WA36840H-ig. Los Angeles: 54LA5001H-tól 54LA9891H-ig. (Capri is!)
  • 1955: Wayne: 55WA5001H-tól 55WA28595H-ig. Los Angeles: 55LA5001H-tól 55LA8519H-ig. (Capri is!)

Forrás

  • Gunnell, John: Standard Catalog of Ford 1903-2003. Iola (WI): Krause Publications, 2002, p. 323-327. ISBN 0873494520
Személyes eszközök