Drag racing
A Unipedia wikiből
A Drag racing szó egyesek szerint abból az időszakból ered, amikor a versenyzők elérték azt a szintet, hogy az autó fel tudta emelni az első kerekét a földről ezáltal a farát húzta a földön (dragged).
Ez a versenyzési ág már évtizedek óta nagy népszerűségnek örvend, sikere töretlenül erősödik, miközben újabb és újabb országokat hódít meg világszerte. A Drag racing rendkívül látványos, izgalmas szórakozás, mind a néző, mind a versenyző számára. Sokak számára hobbi, de egyre több professzionális versenyző van, akik komoly pénzeket fektetnek be és vesznek ki ebből a sportból. A Drag racing korfüggetlen, vannak 8 és 80 éves versenyzők is, az autók teljesítménye pedig egészen a 6-7000 lóerős Top Fuel dragsterekig fokozható.
Tartalomjegyzék |
A Drag racing fogalma
Drag racingnek azt nevezzük, amikor két autó, meghatározott távolságon belül, egy teljesen egyenes, kanyar nélküli pályán versenyez egymás ellen. Ez a távolság leggyakrabban 1320 feet (1/4-ed mérföld, vagyis 402méter), vagy 660 feet (1/8-ad mérföld, vagyis 201 méter).
A Drag racing lényege, hogy minél előbb érjük el a célvonalat. A versenyek indítását a speciális indítólámpa (Christmas Tree) kezeli. Az indítólámpa a közlekedési lámpához hasonlóan piros, sárga és zöld színű izzókat tartalmaz. Ahogy elhagyja az autó a startvonalat, elindít egy órát, ami a célbaérkezéskor áll meg. Ezt az időt nevezzük ET-nek (elapsed time). Ez határozza meg azt is, hogy ki nyert és ki veszített a versenyzőpárosból. A győztesek általában továbbjutnak a következő körben, de vannak más elven lebonyolított versenyek is. A két leggyakoribb Drag race forma angol megnevezése heads up és bracket racing.
Heads up racing
Ez az a versenyág, amikor a két résztvevő a Christmas tree fényjelzései után egyszerre hagyja el a rajtvonalat és az győz, aki hamarabb átlépi a célvonalat. A győztes legtöbbször továbbjut a következő fordulóba, míg a vesztes kiesik. A legtöbb professzionális Drag racing széria ezt a versenyágat használja. Jellemzően ehhez a versenyághoz sok pénz kell, hiszen mindenki egyenlő esélyekkel indul, nincs előnye a gyengébb motorral szerelt autóknak, így a lehető legtöbbet kell kihozni az autókból és ez bizony a tapasztalat mellett sok pénzbe is kerül.
Bracket racing
A bracket racing lehetőséget biztosít, hogy mindenki egyenlő esélyekkel indulhasson, pénztárcától, motorteljesítménytől függetlenül. Kezdőknek ez a versenyzési ág ajánlott, hiszen sokkal több sikerélményt szerezhetnek, mint a profi heads up versenyeken, ahol sokéves tapasztalattal és vastag pénztárcával rendelkező ellenfelek ellen sok esélye nem lenne. A Bracket racing is elég egyszerű. A versenyző megy néhány tesztfutamot a pályán. Az időket összeveti és tippel egy olyan időt, amit ő körülbelül futni tud. Ezt nevezzük dialing in-nek. A tippelt ET-t hívják dial-in számnak és ezt írják az autó ablakára, legtöbbször cipőpasztával, vagy valami hasonló anyaggal. Ez a dial-in idő a kulcs a bracket versenyzésnél. Amikor két autó elindul, akkor a lassabb mindig kap előnyt. A dial-in időket kivonják egymásból és a gyorsabb versenyzőnek meg kell várni ezt az időt, csak aztán rajtolhat a lassabb után. Így elvileg egyenlő esélyekkel indulhat mindkét autó. Fontos, hogy ha valamelyik versenyző jobbat fut, mint a rögzített dial-in idő, akkor kizárják a versenyzésből. Ezt hívják break outnak. Ha esetleg mindkét versenyző túl gyors, akkor dupla break out van, amikor a dial-in időt kevésbé átlépő versenyző jut tovább. Jól látszik, hogy a cél a dial-in időt a lehető legjobban megközelíteni, de nem túllépni.
Versenypálya
Egy professzionális versenypálya elég sokban eltér a hagyományos egyenes útszakasztól. Erről essen most néhány szó. A burn out box vizet, vagy valamilyen speciális tapadásjavító anyagot (VHT, gold dust) tartalmaz. Ezen áthajtva a kerekekre kerül az anyag, amit burn out végzésével el tudunk oszlatni, a gumit be tudjuk melegíteni, a kosztól meg tudjuk szabadítani.
A pálya hossza 1/4 vagy 1/8 mérföld hosszúságú, ami persze tartalmaz legalább ennyi kifutó részt (shut down area) is, ahol az autók biztonságosan lelassulhatnak. Az aszfaltra speciális, tapadást növelő anyagot kennek fel, ami valóban jó tapadást biztosít a legerősebb autóknak is. Legjobb hatást akkor lehet elérni, ha a versenyző autóján drag gumiabroncs van, ami az esetek többségében teljesen sima, slick felület, speciális, nem radiál oldalfallal, puha és ragadós keverékű gumival. A burnout után a versenyző az érzékelő sugáron keresztül gurul át, ami aktiválja a Christmas tree-t. A rész angol neve staging area. Amikor a versenyző keresztezi az első érzékelő sugarat, a pre stage lámpa kezd világítani a "karácsonyfán". Ez figyelmezteti a vezetőt, hogy közel van a startvonalhoz. Ha a második érzékelőt is keresztezi a versenyző gumija, a stage lámpa gyullad fel. Ez már azt jelzi, hogy innen elkezdhető a verseny. A rollout fogalom azt jelenti, hogy mekkora távolságról indul el a jármű a startvonaltól visszafelé, ahonnan az időmérés valójában kezdődik. A nagyobb rollout esetén kicsit később indul el az óra, de az autó ekkor már egy picit felgyorsult, tehát nem teljesen állásból kezdődik az időmérés. Kétfajta Christmas tree van használatban, a Pro tree és Sportsman tree. A pro tree 0.400 másodperces időközönként villantja ki a lámpáit a zöld jelzésig. Fontos még, hogy a három sárga egyszerre gyullad ki, aztán egyből a zöld jön. A sportsman verzió 0.500 másodperces időközönként villant és egyesével gyulladnak ki a sárga lámpák.
A pályán több helyen is érzékelőket helyeznek el, így a részidőket is meg lehet tudni. A legfontosabb részidő a 60 láb, amivel a rajt eredményességét tudjuk nyomon követni.
Autótuning
A lehető legjobb idő elérése érdekében legtöbben tuningolják az autóikat. Rengetegféle lehetőség van, de arra figyelni kell, hogy bizonyos tuningeszközök nem megengedettek az adott kategóriában, vagy egyel nagyobb kategóriába áthelyezést vonnak maguk után. A motortuning mellett rendkívül fontos a többi alkotórész hozzáerősítése is. Akik igazán gyorsan akarnak menni, speciális Drag race-re hangolt futóművet építenek autójuk alá. Az átalakítás célja a legjobb tapadás, legjobb rajtképesség, legjobb súlyelosztás, legjobb egyenesfutás elérése. Szintén fontos dolog az autó lehető legkönnyebbé tétele, hiszen 50 kiló kiszedése kb. 1 tized javulást eredményez az 1/4-es távon.
Biztonság
Itthon sajnos még nem fektetnek túl sok hangsúlyt a biztonság kérdésére, de például az USA-ban a biztonság a versenyzés része. Az összes biztonsági berendezésnek SFI jelzéssel ellátottnak kell lennie. A legjellemzőbb ilyen biztonsági berendezés a bukócső (roll bar), amit a 11.99-es időnél jobbat elérő autókba be kell szerelni. Rengeteg biztonsági előírás és berendezés van ezen kívül is, remélem hazánkban is elkezdődik ezek komolyabban vétele, mert a gyorsulási verseny veszélyes sport tud lenni.
