Dodge Wayfarer

A Unipedia wikiből

A Dodge Wayfarer egy amerikai középkategóriás autó volt, amelyet a Chrysler Corporation Dodge divíziója gyártott 1949-1952 között. A típus a Dodge Deluxe Six-et váltotta le, és a márka legolcsóbb modelljének számított. Kiemelkedő erőssége a gazdaságosság és a jó vezethetőség volt, de a megváltozott piaci körülmények miatt 1952-re elvesztette népszerűségét, és utód nélkül szűnt meg. Három karosszériaváltozatban készült: 3 üléses Business Coupe, 3 üléses Sportabout Convertible és 6 üléses, kétajtós Sedan. Fő riválisai a Nash Statesman és a Studebaker Champion voltak. Négy év alatt közel 220 ezer készült a Wayfarerből, melynek Convertible verziója igen keresett a gyűjtők körében, míg a Sedan és Coupe kivitelt főleg a Custom kocsik építői kedvelik, de ezekből is lehet jó pár felújított példányt találni.

Tartalomjegyzék 1 Történet 1.1 1949 1.2 1950 1.3 1951 1.4 1952 2 Műszaki adatok 3 Gyártási adatok

Történet

1949

A Dodge igen sokáig, egészen 1949 áprilisáig halogatta, hogy bemutassa háború utáni tervezésű autóit. Ekkor jelent meg a Wayfarer is, mint a márka belépőmodellje. A karosszéria jóval kisebb lett elődjénél: a tengelytáv 4,5, a teljes hossz pedig 8 hüvelykkel lett rövidebb. Tulajdonképpen a Wayfarer átmenetet képezett a Plymouth és a nagy Dodge modellek között. A Chrysler elnöke, K. T. Keller filozófiája ekkoriban merőben különbözött az autógyártás fő sodorvonalától: ő a kényelem és a teljesítmény helyett a minőséget és a praktikumot helyezte előtérbe. A Wayfarer tökéletesen megfelelt ennek a képnek: külső méretei alapján a Chevrolet és Ford kocsikhoz állt közel, azonban mechanikája igényesebb volt azokénál.

A Sedant kifejezetten családi autóként árulták, míg a Business Coupe ideális volt második autónak vagy utazó ügynökök munkaeszközének. A Sportabout pedig a legolcsóbb vászontetős autó volt az amerikai márkák között. Kezdetben Roadster kivitelben gyártották, vagyis oldalt csak levehető műanyagablakai voltak, ez azonban nem volt népszerű, így hamarosan letekerhető üvegablakot vezettek be, kibillenthető "elefántfüllel" kiegészítve. A karosszéria erősen dobozszerű lett, és ez a beltér méretét pozitívan befolyásolta. Az első sárvédőt teljesen a karosszériába süllyesztették, és a hátsó is csak alig emelkedett ki. A Sedan könnyen beazonosítható volt rövidke csomagtartójáról, míg a Coupe és a Convertible kifejezetten feltűnő jelenség volt két oldalablakával és hosszú farával. A Wayfarer frontja azonos volt a többi Dodge-éval: négyzetrácsos hűtőrács, erősen kidomborodó középső résszel, a maszk felső rúdja folytatódott a sárvédőn, felette volt a fényszóró, alatta pedig a kerek parkolófény. Újdonság volt a felfelé nyíló motorháztető, melyre nyomtatott betűs Dodge felirat és kosfejet formázó hűtődísz került. A Wayfarer korai darabjain csak egy vékony díszléc volt az első sárvédőn, mely alatt, a keréknyílás mögött a típus neve volt olvasható. A későbbi kocsik alumínium küszöbpanelt kaptak, és már a hátsó sárvédőn, valamint az ablakok alatt is volt díszcsík.

A Wayfarer olcsóságát mutatta, hogy csupán a kerékagyat takaró dísztárcsát kapott, az ablakkereteken nem volt díszléc, és a műszerfalat a karosszéria színére mázolták. A kárpitozás is kissé igénytelen volt, és alapáron sem időóra, sem fűtés, de még utasoldali napellenző sem járt a kocsihoz. A hajtásról a kissé elavult, 103 lóerős hathengeres gondoskodott, amely viszonylag tisztességesen mozgatta a könnyű Wayfarert. A 3 fokozatú Fluid-Drive kéziváltó egészen élvezetessé tette az amúgy is jól manőverezhető autó vezetését. A Sportabout további érdekessége volt az alumínium tetőszerkezet, mely olyan könnyű volt, hogy akár egy kézzel is le vagy fel lehetett hajtani. A csinos és praktikus sorozat elnyerte a vevők tetszését, az első évben közel 64 ezer fogyott belőle.

Érdekesség, hogy a legendás Grease című filmben a férfi főszereplőt (Danny Zuko) alakító John Travolta is egy korai, műanyagablakos Wayfarer Sportabouttal járt.

1950

A következő sorozat 1950. január 4-én jelent meg. A kocsin alig történtek módosítások, tulajdonképpen csak a frontrész alakult át. A rács most 3 vaskos keresztrúdból állt, melyek közül a legfelső végei lekanyarodtak, míg az alsó kettő ovális formát képzett, melyek végeibe illesztették a kerek parkolófényeket. A maszk közepére egy nagy, krómozott tábla került, melyen a Dodge címerpajzsa volt. A díszlécek azonosak maradtak, kivéve a Sportabouton, amelynél az első csík hosszabb lett, egészen az ajtó közepéig tartott. Ezeken kívül sem a karosszériák, sem a műszaki részek nem változtak. Úgy tűnik, a vásárlókat ez egy cseppet sem zavarta: több mint 75 ezer Wayfarert értékesítettek ebben az évben.

1951

Az 1951. január 20-án piacra kerülő harmadik széria már jelentősebb változtatásokat hozott. Az orr-rész jócskán átalakult, sokkal finomabb vonalú lett. Az új motorháztető eleje ívesen lejtett a korábbi függőleges vonal helyett. Nagyobb, díszesebb kivitelűre cserélték a hűtődíszt, alá került a címerpajzs. A hűtőrácsról eltűnt a kidomborodó rész. Most egyetlen, vastag ovális képezte a maszkot, melynek felső részét ritka, függőleges rácsozat választotta el a motorház fedelétől. Megmaradtak a kerek parkolófények, de a lökhárító teljesen új volt. A korábbi szögletes helyett gömbölyű volt a profilja, és kisebbek lettek rajta az ütközők. Oldalt a küszöbléc most egy krómozott kőfogóban végződött a hátsó sárvédő domborulatán. A típus történetében először a beltér is módosult, a szögletes sebességmérő helyét egy jóval nagyobb, kerek műszer vette át. Ettől az évtől végre a Wayfarerhez is rendelhető lett a Gyro-Matic félautomata váltó. A jelentős módosítások ellenére az eladások erősen visszaestek, mindössze 43 ezer Wayfarer kelt el 1951-ben.

1952

1951. november 10-én mutatták be az olcsó Dodge utolsó sorozatát. Ez tulajdonképpen teljesen azonos volt az előző évivel, amelynek a koreai háború volt a fő oka. Mivel a Dodge érdekelt volt a teherautók és katonai járművek gyártásában, a divízió teljes kapacitását lefoglalták a hirtelen jött megrendelések, és így a fejlesztőgárda sem tudott a civil típusok átalakításával foglalkozni. Csupán egynéhány apró módosítást vezettek be, de még a típus kódja is a régi maradt.

A nyersanyag-hiány miatt most a hűtőrács alsó részét nem krómozták, hanem a karosszéria színére fényezték, és a hátsó díszléc is rövidebb lett. Némileg módosították a dísztárcsát és a belső teret is, valamint a csomagtér új kilincset kapott. Sajnos ezek a változások sem tudták megállítani az eladások csökkenését, ezért előbb a Sportaboutot, majd februárban a Business Coupét is törölték a palettáról. Az utolsó évben mindössze 35 ezer Wayfarert gyártottak, ennek pedig több, összetett oka volt.

A legfőbb ok mindenekelőtt az volt, hogy a típus már cseppet sem felelt meg a vásárlók ízlésének, akik - K. T. Keller elképzeléseivel ellentétben - igenis nagy, erős és gyönyörű autókra vágytak, a Wayfarer viszont egyik kritériumnak sem felelt meg. A 103 lóerős motor elégtelen volt egy középkategóriás autóhoz - összehasonlításképpen: egy V8-as Ford 110, a leggyengébb Oldsmobile pedig 145 lóerős volt ekkoriban. Ráadásul a kétajtós autók népszerűsége is egyre csökkent, a Dodge-nál pedig külön gond volt, hogy még mindig nem lehetett automata váltót kapni hozzá. Azok, akik pedig olcsó és gazdaságos autóra vágytak, választhattak a Nash Rambler, a Kaiser Henry J. és a Willys Aero között - ezek a kocsik ugyan még a Wayfarernél is kisebbek és gyengébbek voltak, viszont a fogyasztásuk 10 liter alatt maradt, szemben a Dodge 12-13 l/100 km-es átlagával. Más kérdés, hogy e típusok iránt sem tolongtak a vevők, ellenben a nagy V8-asokért igen. 1951-ben Kellert a modernebb gondolkodású Tex Colbert váltotta fel a cég élén, aki felismerte a trendet, és a Dodge a következő években folyamatosan a középkategória felső részéhez közelített - ennek első lépéseként pedig utód nélkül törölték a Wayfarert a kínálatból.

Műszaki adatok

• Motor: oldalszelepelt (L-head) soros hathengeres, 4 helyen csapágyazott főtengely, mechanikus szelepemelők
• Karburátor: 1-bbl Stromberg Type BXVD (Model 3-93)
• Gyújtási sorrend: 153624
• Furat x löket: 3,25 x 4,625 in (82,55 x 117,475 mm)
• Hengerűrtartalom: 230,2 CUI (3772 ccm)
• Teljesítmény: 103 bhp @ 3600 rpm (25,35 SAE hp)
• Nyomaték: 190 lb-ft @ 1200 rpm (258 Nm)
• Sűrítési arány: 7,0:1
• Hosszúság:
  • 1949: Roadster - 194,38 in (4937 mm), Sedan - 196,25 mm (4985 mm)
  • 1951: 199,875 in (5077 mm)
• Szélesség: 73 in (1854 mm)
• Magasság: 63,5 in (1613 mm)
• Tengelytáv: 115 in (2921 mm)
• Nyomtáv elöl/hátul: 56/59 in (1422/1499 mm)
• Benzintank: 17 gallon (64,4 liter)
• Gumiabroncs: 6,70 x 15 tömlős, fekete falú
• Felni osztóköre: 5 x 4,5
• Hátsó tengelyáttétel: 3,73:1, kivéve Sedan: 3,9:1
• Maximális sebesség: 85 mph (137 km/h)
• Gyorsulás 0-60 mph: 19 sec
• Átlagfogyasztás: 18-20 mpg (12-13 l/100 km)

Gyártási adatok

1949 - Series D29

2-dr Sedan (6-pass):	3180 p. (1442 kg) - $1738 - 49054 db
2-dr Business Coupe (3-pass):	3065 p. (1390 kg) - $1611 - 9342 db
2-dr Sportabout Convertible (3-pass):	3145 p. (1427 kg) - $1727 - 5420 db

Üzemek szerint: Detroit (Michigan) - 58227 db, San Leandro (California) - 3712 db, Los Angeles (California) - 1876 db

1950 - Series D33

2-dr Sedan (6-pass):	3200 p. (1451 kg) - $1738 - 65000 db
2-dr Business Coupe (3-pass):	3095 p. (1404 kg) - $1611 - 7500 db
2-dr Sportabout Convertible (3-pass):	3190 p. (1447 kg) - $1727 - 2903 db

Üzemek szerint: Detroit (Michigan) - 69621 db, San Leandro (California) - 3068 db, Los Angeles (California) - 2747 db

1951 - Series D41

2-dr Sedan (6-pass):	3210 p. (1456 kg) - $1895 - * db
2-dr Business Coupe (3-pass):	3125 p. (1417 kg) - $1757 - * db
2-dr Sportabout Convertible (3-pass):	3175 p. (1440 kg) - $1884 - * db

Üzemek szerint: Detroit (Michigan) - 39913 db, San Leandro (California) - 1813 db, Los Angeles (California) - 1516 db

(*): A Dodge az 1951-1952-es számok karosszéria szerinti bontását nem adta meg külön, az 1952-es adatok a két évre összesen értendőek.

1952 - Series D41

2-dr Sedan (6-pass):	3140 p. (1424 kg) - $2034 - 70700 db
2-dr Business Coupe (3-pass):	3050 p. (1383 kg) - $1886 - 6702 db
2-dr Sportabout Convertible (3-pass):	3100 p. (1406 kg) - $1924 - 1002 db

Üzemek szerint: Detroit (Michigan) - 32643 db, San Leandro (California) - 1358 db, Los Angeles (California) - 1153 db