Dodge Charger

Ugrás: navigáció, keresés

Ebben a cikkben egy olyan Mopar modellről lehet olvani, mely talán a legismertebb típus nem csak a gyár autói közül, hanem az egész Muscle Car kategóriában is. Ez a cikk a sokak által imádott, és a Hazárd megye Lordjaiban népszerűsített autó típustörténetének áttekintéséről szól. Igaz, sokkal több formában, mint az 1969-es modellévi darab, mely a filmben szerepelt és lassan legendává nőtte ki magát. Szeretnénk bemutatni, hogy ezek az autók is voltak annyira érdekesek, mint a legnépszerübb változat. A történet öt különböző forma és stílus alakulásáról szól, mely az idő haladtával vonult végig ezen a modellen. Ahogy az idő múlt, az autó követte a stílusok, korok változását, és igyekezett lépést tartani. Ha már valaki szeret egy autótípust, ismerje meg a teljes történetet, hogy miből lett és hová tartott, hiszen a Mopar talán leghíresebb típusa megérdemel ennyit.

1964-ben született egy tervezet a Chargerre. Az autó kissé futurisztikus külsejű lett, mint szinte minden tanulmányautó a '60-as években. Az eleje erősen hasonlított a Dodge 330-asra, mintha teljes egészében arról másolták volna. A középső rész kissé űrautósra sikerült, a hátulján lévő lökhárító, lámparész pedig az 1970-es Chevrolet Chevelle formáján köszön vissza. Az érdekessége, hogy minden kényelmet segítő felszereléssel ellátták a tanulmányt, melyet a kor technikai színvonala megengedett. Az 1965-ös gondolat már szinte a megvalósult forma, bár kissé eltúlzott nyújtásokkal. Azért lehet, hogy nem lett volna rossz azzal a formával sem, csak akkor esetleg állandó dugók alakultak volna ki az autó körül a rengeteg bámészkodó miatt.

1965-ben a Dodge cég készített egy kisszériás autót A-body-s platformra, a nem sokára megjelenő B-body-s előtt. Az autó neve Dart Charger 273 volt.

Az 1965-ös bemutatóautó formája meghatározó lett a gyártásba került kocsinál is. A Dodge egészen 1966-ig kivárt a muscle car versenybe való beugrással. Látta, ahogy a GM (Pontiac) létrehozza a GTO-val az új piaci területet, és a GM más márkái is sorban piacra dobják saját modelljeiket. A Buick a Gran Sporttal, az Oldsmobile a 4-4-2-vel lépett a szűz piaci területre. A Dodge Coronet nem volt elég sportos jellegű autó, ezért elindították az új modellt, a Chargert. Az alapja a Coronet B-body-s platformja lett. Az autó FastBack formája meghatározó és egyedi volt. A hatalmas hátsó, rajta a nagyméretű emblémával, és a hátsó kerékjáratok kiszélesítése, mind mutatta, hogy ez az autó igazi muscle car. A rengeteg króm kívül és belül, és a csodálatosan díszített vezetőfülke teljesen egyedivé tette. 4 db osztott ülés került bele, és az első évben teljes hosszában végig futó console. Ezt a következő évben megváltoztatták, opció lett, ráadásul elöl csak a két ülés között futott, míg hátul, ha megrendelték, akkor egy kartámlával kombinált kivitel volt. Ezen kívül a hátsó simán visszahajtható volt az ülésbe, és így kényelmes pad alakult ki a 2 külön ülésből és az őket összekötő részből. A hátsó sorban lévő két ülés előredöntésével hatalmas csomagtér állt rendelkezésre. Ezáltal elölről és hátulról is lehetett rámolni az autóba. A műszerfal halvány kék világítása hasonló volt a nagy ellenfél esti belső fényéhez, de a Dodge szinte bevilágította a belső teret. A homlokfal, mint egy hatalmas borotva, benne a dupla lámpákkal, melyek takarólemezeket kaptak (Hidden headlights). Az alapmotor is V8-as volt, és már az első évtől Hemi blokkal is lehetett vásárolni. A legnépszerübb motor a 383 cui-s volt, ezzel vásárolták a legtöbbet.

1966: a nagy kezdet

1966-ban a NASCAR versenyeken is elindították az autót, de itt rádöbbentek, hogy a fastback formára egy szárnyat is kell szerelni, mert különben nagyon leng az autó. A kereskedők lecsaptak a "szárnyra" és így meg lehetett venni a gyári spoiler-t az autóhoz (az autó teljes hátsó élén futott végig, kb. 2-3 cm-t magasítva az autó fenekén).

1967: a kiforrott változat

1967-től megváltoztatták a csomagtér hatalmas emblémáját, és a teljesen végigfutó belső console helyett két db-ot lehetett rendelni opcionálisan. A motorválasztékban is történt változás, megjelent az új 440 cui-s Magnum motor. Ez a blokk olcsóbb volt, mint a Hemi, és közel hasonló teljesítményre volt képes. Ennek ellenére az eladások az előző évinek a felére estek vissza, így megérett az autó utódjának az ideje. Ebből adódóan, szemben az 1966-ossal, sajnos kevés 1967-es modell maradt meg, és az ára napjainkban lassan megközelíti az 1968-1970-es következő változatét.

Az eladási mutatók megrendelték az új autót. Így megérkezett 1968-ban a teljesen megújult formájú változat. Kissé úgy tűnt, mintha lemásolták volna a konkurencia jól bevált körvonalát, mivel a Dodge csak ekkor merte ezt a formát felvállalni. Ezért oldalról nézve nagyon hasonlít az 1967-es Pontiac Tempest,LeMans,GTO-ra. Igaz, a GM muscle car-ja szintén megújult ebben az évben, és ők a régi Charger formavilágából vettek át, mondván, nézzük meg, mit csinál a másik, esetleg úgy többet lehet majd eladni. Térjünk vissza a Chargerhez. Az autót tervező Sias Richard gondolta ki az általa dupla gyémántnak, de a későbbiekben inkább "coke-bottle"-nek nevezett hullámvonalat az autón. A B-body megmaradt, de elkülönítették a Coronet és Charger modelleket. A régi elektromos hidden headlights-ok vákuumosra lettek alakítva. Az első és hátsó nagy emblémákat levették az autóról. Belül megmaradt a négy osztott ülés, de már nem volt a hátsó rész előredönthető, és a fordulatszámmérő is opcionális lett. Teljesen megújult a belső.

A biztonság nevében nagyon sok mindent alakítottak át. Belül energiaelnyelő burkolatokat kapott, elektromos ablakok esetén le lehetett zárni az ablakemelőt (gyerekzár). Opcionális lett az első ülések fejtámlája és a hátsó ablak párátlanító. Ettől az évtől elérhető lett a "Slant Six" sor6-os motor, de nem nagy sikerrel (904 db), mivel szinte mindenki V8-ast szeretett volna. 6 belső és 17 külső színből lehetett válogatni. Megérkezett a Charger R/T (Road and Track) csomag is, amely alapban 440 Magnum motort, erősített felfüggesztést és fékrendszert, dupla kipufogórendszert, és háromsebességes automata váltót tartalmazott. Opció volt a 4 sebességes kézi váltó és a Hemi blokk.

1969: ismertebb nevén a General Lee formájának megszületése

1969-ben ismét megváltoztatták az autót. A legfeltűnőbb az orrmaszk megújítása lett. Kapott egy osztást középen, és a lökhárító 2 függőleges elemet. Az autó hátulját sem kerülte el a változás szele, és a régi két körlámpa, közte a tolató kis háromszöge helyett, csíklámpákat kapott, és a tolatólámpa a lökhárító alá került. A régi oldalsó kerek helyzetjelzőket téglalap alakúak váltották fel. Az R/T modell mellett megjelent az SE és az R/T SE is. Az SE első üléseit bőrrel borították; fa kormánnyal és műszerfal-burkolattal készült. Aki szeretett volna napfénytetőt, az megrendelhette, de ekkor még nem volt népszerű, és csak kb. 260 db készült. Az R/T modelleken hátul a csíkokba került az R/T felirat, ha nem kérték rá, akkor ahol a matricán a szöveg lett volna, oda tettek egy fém R/T emblémát. Opcionális volt a tempomat, az első tárcsafék, az AM/FM Stereo Tape "zenerendszer". Mivel a Dodge figyelme ekkor a NASCAR versenyekre irányult, így ebben az évben megjelent két sportváltozat, a Charger 500 és Charger Daytona. Ehhez az évjárathoz kapcsolódik a ma már legendává nőtt General Lee is (a Hazárd megye Lordjai-ban (1979-1985), majd 2006-os mozi változatában szereplő Charger). Hatalmas népszerűséget szerzett az autónak és felverte az árát. Ugyanakkor a sorozat iránt komoly ellenérzés is kialakult, mivel részenként átlagosan 1 darabot törtek össze, ezzel is csökkentve a fennmaradó állományt.

1970

1970 volt a második generáció utolsó éve. Természetesen alakítani kellett az autón, és ezért új lökhárítót kapott. Megváltoztatták az orrát és a vákuumos hidden headlights-ot modern elektromosra cserélték. Erre az évre a 440 és Hemi motoros gépek új motorháztetőt kaptak. Az R/T sorozat emblémája az ajtókra is felkerült. A színek új elnevezéseket kaptak (Top Banana, Panther Pink, Sublime, Burnt Orange, Go Mango és Plum Crazy). Az 500-as sorozat már csak egy sima változata lett a típusnak. Az SE modellek a luxuskivitelek lettek. Rendelhető lett padüléssel is, először az autó eddigi történetében. Megjelent a 440-es motoron a Six Pack csomaggal szerelt kivitel is. Elérkeztünk a második generáció végéhez, és ezáltal lezárult a legenda egy fejezete. Most térjünk rá picit a már említett versenysorozatokra.

Charger 500

A Charger megjelenése alapján is remek versenyautó volt. Sajnos az alap gyári kivitel nem tudta volna felvenni a versenyt a Ford Torino-val vagy a Mercury Cyclone-nal. Ezért 1969-ben létrehozták az 500-ast. A két verseny változatra épített autó közül ez az autó első ránézésre teljesen megegyezett a sima utcai változattal. A figyelmesebb nézelődő aztán észrevehette, hogy az autó orrmaszkja az 1968-as Coronetről érkezett, és a hátfalon is volt némi módosítás. Az R/T felirat helyére tették az 500-as számokat. Az aerodinamikai változtatástól remélték a jobb eredményeket a versenyeken. Az alapkivitel a 440 Magnum volt, és extraként a Hemi-t lehetett választani. A versenyváltozatok ennek ellenére sem tudtak megküzdeni a konkurenciával, így visszatértek a szélcsatornához, hogy létrehozzák a második verseny verziót.

Charger Daytona

Ahhoz, hogy valaki versenyautóval indulhasson, 500 db-ot el kellett adni az adott típusból. Mivel az 1969-es évet az 500-zal kezdte meg a Dodge, de az nem futott elég jól, így a második gépből is el kellett adni 500-at, hogy versenybe szállhasson. Az autó elejét átalakították és kissé leengedték, aminek két következménye lett. Az első, hogy az elején a kerékjáratokat meg kellett emelni, hogy a gumik elférjenek, a második, hogy az autó hátulja instabil lett. Ezt kiküszöbölendő tették fel a hatalmas szárnyat. A szárnyat a csomagtéren keresztül rögzítették az autóhoz, és nem a csomagtérfedélen át. Ebből adódan, a csomagtartó felnyitásához elég magasnak is kellett lennie. Így testvérmodelljével, a Plymouth Superbird-del a "szárnyas autó" nevet kapták. Ne felejtsük, az autónak napi használatra is alkalmasnak kellett lennie. Nem kis teljesítmény lehetett ennyi idő alatt eladni az 500 db-ot. Összesen 503 db-ot értékesítettek ebből az utcai versenygépből. Az elengedhetetlen csík (piros, fekete vagy fehér) természetesen ezeken a gépeken is rajta volt, csak itt Daytona felirattal. A szárny színe pedig megegyezett a csík színével. A jól sikerült autók 1971-ig szerepeltek, amikor egy előírás vetett végett tündöklésüknek: a szárnnyal szerelt autók motorméretét 5,0 l-ben maximálták, szemben a 7,0 l-es Hemi motorral szerelt szárnyas autókkal.

Elérkeztünk a történet harmadik részéhez. Új időket élünk, az autógyártók szakítottak a régi hullámvonallal, már csak nyomokban maradt meg. Modernebb köntösbe bújtatták gyermekeiket. Ez történt a Chargerrel is. Az autó teljesen megújult. Ezúttal E-body-s platformra építették. Nem szeretném ismételni magam, de ez az autó elölről az 1968-1970 közötti GTO formáját követi. Jól mutatja, hogy mennyire figyelték egymást a konkurens gyártók, és ami bejött a vásárlóknak, azt átvették egymástól. A hidden headlights már nem széria, hanem opcionális. Felkerült a listára a hátsó spoiler és a RamCharger motorháztető is (a dolog lényege, hogy a motorháztetőn lévő scoop-on volt egy kis ablak, ami a műszerfal alatti kis kar meghúzására nyílt ki, ezáltal közvetlenül áramlott a levegő a motorba). Ezt már alkalmazták a Coroneten és a Super Bee-n, de a Chargeren csak most először. Nagy változás volt, hogy a 4 ajtós autók Coronet néven, a 2 ajtós autók pedig Charger néven lettek eladva (az 1971-es évben még létezett a kétajtósok között a Super Bee változat). Megmaradt az 500 és az SE változat, de az R/T magasabb biztosítási szintre került. Nem is adtak el, csak 63 db Hemi motoros autót. Emelkedtek a benzinárak, és ez nem tett jót a nagy motoros autók eladásának.

1972-ben megújult az R/T sorozat, és Rallye névre keresztelték át. A motorok teljesítményét már net értékben adták meg. A motorok működtek ólmozott és ólommentes benzinnel is. Megjelent a 400 cui-s motor egy négysebességes Hurst pistol-grip váltóval.

1973-ban új orrkialakítást kapott, és megszűnt a hidden headlights opció. Csak a Rallye verziók kapták a 340 cui-s motorokat. Az SE modellek a hátsó ülések mellett 3 vékony, lőrés szerű ablakot kaptak (triple opera window). Ez az év a 108.000 db-os eladással a harmadik generáció legjobb éve.

1974 az utolsó év. A legnagyobb hír, hogy megszűnik a Rallye opció, és ezzel a 340 cui-s motor is. Az eladások eltolódtak az SE sorozat irányába, ami rámutat, hogy a piacon a kereslet a luxusautók irányába mozdul. Ezzel le is zárul az autó 3. fejezete.

Az 1975-ös évtől gyakorlatilag csak az SE modell létezik. Az olajválság következtében szépen összeszűkül a motorválaszték, bár a konkurens autókhoz képest még mindig nagyok a motorok. Az alapmodell a 360 cui-s, de még mindig rendelhető a 400 cui-s motor, bár ez a 440 és Hemi motorokhoz képest komoly visszalépés. Az autókba kizárólag háromsebességes automata váltót szereltek. Az autó a luxusautók világa felé mozdul el a belső kialakításban a sportos előélete ellenére. Elöl tárcsa, hátul dobfékkel szerelték, és 15"-os gumikon gurult az utakon.

1976-ban már négyféle kivitel van (Base, Charger Sport, Charger SE, Charger Daytona), ezekből az első kettő és a második két típus különböző kasztnival rendelkezett. A kisebbik kivitel egyszerűbben felszerelt volt a kicsi motorokkal és 14"-os gumikkal, míg a második kettő már jól felszerelt volt szervofékkel és nagyobb méretű dobfékekkel, 15"-os gumikkal. Az SE modell gyártását az év végén befejezték, és már csak a Daytona maradt, mely kéttónusú festést kapott.

1977 ismét változást hoz. Megszűnik a Base és Charger Sport modell változat, és ismét B-body-s platformra építették az autót. Ez az utolsó év, és a nagy nevű Charger gyártását befejezik. Az utolsó évben már csupán alig több, mint 2.700 db-ot adtak el.

A Chrysler és Dodge márkák néhány típusát Brazíliában is gyártották, többek között 1969-től az 1966-os Dodge Dart négyajtós változatát, V8-as motorral és háromsebességes váltóval. Egy évre rá megkezdték a kétajtós Coupe gyártását is. Ennek lett a fiatalok részére szánt hardtop verziós kivitele a Charger és Charger R/T. Dupla kipufogórendszert kapott, hozzá négysebességes kézi padlóváltót, osztott üléseket és könnyűfém felniket, valamint szervoféket is. Opcióként rendelhető volt a légkondicionáló, a TorqueFlite automata váltó padló- és kormányváltós kiszerelésben is. 1972-ben megújították a modellválasztékot. A luxuskiviteleket LeBaron néven, a sportváltozatokat Magnum néven kezdték forgalmazni. Egészen 1979-ig ezeken a neveken árulták a modelleket. A Magnum modellekből nagyon kevés készült, így ezek napjainkban ritkaságszámba mennek. 1980-tól már csak a Dart modellt gyártották. Az olajválságot nem élte túl ez a modell sem, még a slant6 motorral sem.

• motorok:
  • slant6,
  • V8 318 cui (5,2l) 198bhp, háromsebességes kézi váltóval,
  • V8 318 cui (5,2l) 215bhp, négysebességes kézi váltóval.

Hosszú tervezés és rengeteg tanulmányautó után 2005-ben végre bemutatták a 2006-os Chargert. Igaz, a régi formától eltértek, hisz a 2 ajtós sportkupé forma helyett 4 ajtós sportszedánt álmodtak meg a tervezők. Ez az autó oldalról nézve főbb vonalakban hasonlít a régi, legendás '69-es ősére, de akkor is ott van a kelleténél kétszer több ajtó. Ahogy a 1977-es Charger lett a Magnum alapja, úgy az új Charger a Chrysler 300/Dodgem Magnum platformját kapta meg. A motorválaszték a V6-ostól az újra felélesztett Hemi-ig tart. Az autó 6 különböző csomagban kapható a vevők igényeinek megfelelően: SE, SXT, R/T, Road and Track Performance Package és Daytona R/T. Az autókat négysebességes automata váltóval szerelik, és 18"-os gumikon gurulnak. Természetesen a mai kornak megfelelően létezik egy még ezeknél is erősebb verzió, az SRT8. Ez az autó egy erősebb és nagyobb Hemi motorral rendelkezik, amely 6,1 l-es és ötsebességes az automata váltója. Elöl 245/45YR-20, hátul 255/45YR-20 gumikat kapott. Ami érdekessége az autónak, hogy tized másodperces eltérések vannak a gyorsulás terén a kétajtós Pontiac GTO-hoz képest. Szinte hihetetlen, hogy 4 ajtós létére így felveszi a versenyt egy 2 ajtós sportautóval.