Dodge Challenger

Ugrás: navigáció, keresés

Ez a cikk egy érdekes modellről szól A piacon megjelent Charger egy kisebb változatának is nevezhetnénk a modellt. Testvér modelljével a Plymouth Barracuda-vel igyekezett betölteni a pony car-ok piacán tátongó űrt. Mai napig fenn maradt hírneve bizonyítja, hogy nem is rosszúl találták el ezt a modellt. A cég úgy érezte, ha a midsize Muscle car-ok piacán a Dodge Charger-el jó helyen vannak, akkor itt az ideje, hogy a Pony Car-ok között is hasonló teret hódítsanak. Erre megoldásként készítették ezt az autót.

1965-ben a Dodge cégnél rádöbbentek, hogy a Pony Car-ok között elférne még egy típus. Ekkor a tervezőgárda nekiállt az autó kifejlesztésének. 1968-ban elkészült az 1970-es prototípusa. Jól érzékelhető, hogy mennyire előre tervezték az autókat, nem 2 év alatt dobtak piacra egy új modellt rengeteg kiforratlan hibával. Az ötlet nagyon egyszerű volt: a Mopar platform-ok közül kiválasztották az E-body-t (ami valójában a B-body rövidített változata volt) és erre építették az autót. A márkatárs Plymouth-okat is ugyanerre tervezték, igaz azok tengelytávolsága 5 cm-el rövidebb volt. A tervezés ideje alatt a Barracuda modellek még az A-body-s midsize kivitelben futottak.

Mint Amerikában szokássá vált, az 1970-es modell már 1969 őszére elkészült és bemutatásra került. Ekkor még nem is sejtették, hogy testvérmodelljével együtt mekkora sikertörténetet indítottak el. Nem bízták a véletlenre, és mindjárt a bemutatáskor kilenc különféle motorral szerelték a gépeket a SlantSix sor6-ostól az R/T modellek Hemi V8-asáig. Igen, ebbe az aránylag kis méretű autóba is belezsúfolták a Hemi és a 440 cui-s blokkokat, bár volt már példa erre a Plymouth Cuda esetében. A motorokhoz három-, vagy négysebességes kéziváltót, illetve háromsebességes TorqueFlite automataváltó (padló-, vagy kormányváltós) volt illeszthető. A nagy motorok alapban automatával, opcionálisan kéziváltóval lettek szerelve.

Tizennyolc különféle szín közül lehetett választani, ezzel is igyekeztek kielégíteni a vevők igényeit. HardTop, Convertible és SE (Special Edition) karosszériaformákban lehetett megrendelni, Base, R/T, SE luxus felszereltségben. Az R/T modellek alapmotorja 383 cui-s volt, erősített futóművet és két Scoop-os motorháztetővel, ami nem volt kapcsolatban a légszűrő házzal. Felárért meg lehetett rendelni a Shaker Scoop-ot ami már nem csak dísz volt. Az R/T modellek különleges csíkot kaptak, és spoiler-t a csomagtartóra. Az SE kivitelhez bőr, osztott ülések, vinyl tető és "formal styled" hátsó (kis méretű) ablak járt. Az ülések magash áttámlájúak, és fejtámlával szereltek voltak, a pad ülések középső könyöktámaszt kaptak, és minden irányba kézzel állíthatóak. Opcionálisan rendelhető volt FM rádio magnóval, tempomat, elektromos ablakok, elektromos hátsóablak párátlanító és sok más egyedi igényt kielégítő extra.

Az autókat alapból 14"-os gumikkal szerelték, de a nagyobb motorral gyártottak 15"-os 60-as sorozatú széles gumikat kaptak. Az autónak a Cuda AAR-hez hasonlóan épült egy verseny változata T/A néven (Trans Am), ennek az utcai változata is megvásárolható lett. A T/A modelleken az első és hátsó tengelyen lévő gumik szélességi méretei eltértek, speciális üvegszálas motorháztetőt, trombita kiufogóvégeket kapott, melyek a hátsó kerék előtt fordultak ki a kocsi alól. A motor egy 340 cui-s Six Pak erőforrás volt, mely 290 lóerőt teljesített. Elvileg. A gyakorlatban ez közel 400 volt.

1971

1971-ben az autó hűtőrácsát megváltoztatták, Megszüntették a R/T Convertible-t, és az SE modell csak a Base-ra volt rendelhető. Ebből adódóan az SE modellek hátsó ablakát normál méretűre alakították. Ettől az évtől az R/T-ket színre fújták és új díszítő csíkokat kaptak. A 383 cui-s motor lett az alap R/T motor, de csökkentett teljesítménnyel, hogy megfeleljen az új előírásoknak. A sima 440-t is törölték, csak a Six Pack-os kivitel és a Hemi maradt szintén csökkentett motor változattal a nagyokból. Ebben az évben eladtak 50 db Indianapolis 500 pace car-t. Mindegyik Convertible volt és Hemi Orange színt kapott, fehér belsővel. Egy sajnálatos balesetben meghalt 1 riporter egy ilyen autóban és ez nem tett jót a Challenger eladásainak.

1972

1972-ben ismét új maszkot és hűtőrácsot kapott. Erre az orr kialakításra mondták a korabeli kritikusok, hogy szomorú arc. Ismét csökkentették a választékot, ezúttal az R/T nagy motoros gépeit törölték, mivel nem szereltek Hemi és 440 cui-s motorokat a megváltozott emissziós előírások következtében. Az új Rally változat lett az R/T modell utódja, igaz már gyengébb motorválasztékkal. Ezzel a "még" sportos modellel szerették volna magasan tartani az eladási számokat. Sajnos ez az év már nem sikerűlt annyira jól, mint az előzőek és megcsappantak az eladások.

1973

1973-ban megszűnik a Rally kivitel rövid pályafutása után. Egy új motor megjelenése kicsit fellendítette az eladásokat, de már nem tudta elérni a régi népszerűséget. Ebben az évben az új motorral három féle lehetőségből lehetett választani, de igazából az új motor leváltotta a nagyobbikat. Következő évtől ismét két félére csökkent a választék. Bár az egy évvel korábbi eladási adatokon azért sikerűlt túltenni, de meg sem közelítették a kezdeti sikereket. Az új emissziós előírások mint minden más gyártónál itt is rontották a Pony Car eladási mutatóit. A kezdeti hatalmas választékhoz képest ebben az évben már alig lehetett válogatni az a különböző felszereltségekből.

1974

Elérkeztünk az első generáció utolsó gyártási évéhez. A különböző előírások megváltozása és az olajválság következtében kialakult helyzetben, mint más gyártóknál, itt is teljesen elhalt a kereslet az erős és sportos autók irányába. Az évek alatt lassan visszafejlődött választék is már mutatta, hogy kifutó modell lesz ez az autó is, mint szinte minden Muscle Car. A kezdeti kilenc motor helyett már csak két féléből lehetett választani, a három alapcsomag pedig egyre változott. Igaz még opciós lehetőségek voltak, de ez már nem hasonlítható össze a kezdeti évek listáival. Az átalakult piaci igényekre tekintettel 1974-ben, öt évig tartó gyártás után testvérmodelljével együtt megszüntették ennek a remek autónak a gyártását.

Kétajtós coupe-ként készítettek egy autót a nagy ős újraélesztéseként. Az autó egy sor4-es 1,6 l-es motort kapott, ami a régi autó megcsúfolásaként is értelmezhető. A nagyobb motor szintén sor4 volt, de ez már 2,6 l-es lett. Az autó három másik név alatt is futott, ebből kettő a testvérgyáraké volt: Plymouth Sapporo és a Chrysler Scorpion, a harmadik a japán Mitsubishi Galant Lambda.

Gyakorlatilag a Mitsubishi modell-t árulták Dodge név alatt. Más színt és csíkokat kapott és ezzel igyekeztek sportosabbá tenni. A Plymouth név alatt futó gépet pedig inkább al luxus irányába tolták el. Az autó érdekessége a 2,6 l-es motor volt, ami abban az időben nem egy gyakori méret volt. Annyira befutott a piacon, hogy később több autógyártó is megvásárolta a motor liszenszét.

A mostani kornak megfelelően és a retro hatásának engedve úgy tűnik, a nagy múltú Charger után a Dodge újra éleszti a Challenger modellt is. Jelenleg még nem sok mindent lehet tudni a Challengerről, de a kiállított pédány a régi nagy hírű Hemi motorok utódját kapta. 6,1 l-es 425 LE-s Hemi erőforrást, amely 0-96 km/h-ra 4,5 sec alatt lódítja az autót és a 13,0 sec alatt futja a 1/4 mile-et. A tervek szerint Canadában gyártanák az autókat. Ezt a gépet szánná a Dodge a Chevrolet Camaro új modelljének ellenfeléül igaz, a Chevrolet csak 2009-re gondolja modelljének indítását.