DeSoto Adventurer

A Unipedia wikiből

A DeSoto Adventurer egy amerikai felső-középkategóriás autó volt, amelyet a Chrysler Corporation DeSoto divíziója gyártott 1956-1960 között. A modell tulajdonképpen a középkategóriás DeSoto Fireflite különleges kivitele volt, melyet egyedi megjelenéssel, elsőosztályú felszereltséggel és emelt teljesítményű motorral vérteztek fel. Ez számított a márka legdrágább és legexkluzívabb modelljének, melyet csak limitált példányszámban gyártottak. 1956-ban csak kétajtós hardtop coupe kivitelben lehetett megvásárolni, de 1957-től már kétajtós convertible is szerepelt a palettán. Mivel az ötvenes évek végén a márka iránti kereslet jelentősen visszaesett, az Adventurer is megszűnt luxusmodellnek lenni. 1960-ban átvette a Fireflite helyét, így nem készült belőle convertible, négyajtós sedan és hardtop sedan viszont igen. A motor sokkal gyengébb lett a korábbiaknál, és a felszereltség is kifejezetten hervasztó volt a hajdani, extrákkal teletömött kocsikhoz képest. A jóval hétköznapibbá tett Adventurer eladása azonban így sem érte el a kívánt szintet, ezért az utolsó modellévben már nem mutatták be ezt a sorozatot. Összesen 15.662 darab Adventurert gyártották, ebből mindössze 4.065-öt 1956-1959 között, és 11.597-et 1960-ban. A korai modellek ritkaságuk és elképesztő teljesítményük miatt ma igen értékesek, a jó állapotú autók ára könnyen 100.000 dollár fölé kúszhat, tökéletes állapotú vászontetősökért pedig akár 150 ezret is megadnak. Az átlagos utolsó sorozat ára ennek csupán a töredéke, nagyjából abba a kategóriába tartozik, amelyben a Chrysler Windsor vagy a Buick Invicta.

Tartalomjegyzék 1 Történet 1.1 1953 - Adventurer I 1.2 1954 - Adventurer II 1.3 1956 1.4 1957 1.5 1958 1.6 1959 1.7 1960 2 Műszaki adatok

Történet

1953 - Adventurer I

1953-ban ünnepelte a DeSoto márka fennállásának 25. évfordulóját. Ennek örömére mutatták be a különleges Adventurer I koncepcióautót. A kocsi szinte teljes egészében Virgil Exner tervei alapján készült, csakhogy Olaszországban, a torinói Ghia karosszériaműhelynél gyártották le. Nekik sokkal nagyobb tapasztalatuk volt az egyedi autóépítésben, mint a detroitiaknak. Az autó műszaki alapjait a DeSoto Firedome adta, de az alvázat jelentősen megrövidítették.

A kocsi egészen szokatlan volt a korabeli amerikai modellekhez képest. A vékony lökhárítót szinte teljesen a karosszériába süllyesztették. A trapéz alakú hűtőmaszkot egyszerű négyzetrácsos fémháló borította. Oldalt a legszembetűnőbbek a nagyméretű, szárnyasanyával rögzített drótfelnik voltak, melyekre ballonos, széles fehér csíkkal ellátott abroncsokat húztak. A kerékdobok teljesen nyitottak voltak, pedig akkoriban a elfedett nyílások számítottak divatosnak. A kerekek mögé, a sárvédőre a kocsi neve került, alá pedig egy nagy Ghia-embléma. Szokatlan megoldás volt a kívül, a küszöbnél végigfutó kipufogó, amely közvetlenül a hátsó kerék előtt ért véget. A dob az ajtó alá került, ez a megoldás erősen emlékeztet arra, amelyet 40 évvel később a Dodge Vipernél alkalmaztak. Érdekes módon a kocsinak csak két oldalablaka volt, a hátsó szélvédőt azonban szokatlanul ívesre szabták, teljesen rákanyarodott az autó oldalára is. A hátsó sárvédő nagy, izmos domborulattal hajlott rá a farrészre, megidézve a divatos európai sportkocsik hangulatát. A kicsiny hátsó lámpákat a sárvédőbe süllyesztették. A hátsó szélvédő alá, középre került a szokatlanul nagy, krómozott tanksapka, amelyet a korabeli versenyautókról lestek el. Érdekes módon az autó csomagteréhez kívülről nem lehetett hozzáférni, csupán a pótkerék és a szerszámkészlet számára volt egy kicsi, zárható rekesz, melyre nyomtatott betűs DeSoto felirat és V8 embléma került.

A beltér szintén európai jegyeket hordott magán. Az alumíniumborítású műszerfalat nagy, kerek kijelzők uralták. Az üléseket és az ajtókat fekete bőrrel borították be, melyre fehér kéderek kerültek. Annak ellenére, hogy a kocsi eléggé kicsi volt, négy személynek kényelmes utazást biztosított. A hátsó ülések közé fix kartámaszt szereltek. Az autót szervokormánnyal és szervofékkel is ellátták, a 170 lóerős FireDome V8-as erejét pedig kétfokozatú automataváltó közvetítette a hátsó kerekekhez. Virgil Exner erősen lobbizott amellett, hogy az Adventurert sorozatban gyártsák, ugyanis ez lett volna Amerika első négyüléses sportkocsija. Elmondása szerint mindig is ez volt a kedvenc autója. A DeSoto vezetése azonban nem volt elég bátor, hogy belevágjon a projektbe, ekkor ugyanis még élénken élt a menedzsment emlékezetében a fiaskó, amelyet a DeSoto Airflow-val követtek el 20 évvel korábban.

Műszaki adatok: hosszúság - 185 inch (4699 mm); magasság - 53 inch (1346 mm); tengelytáv - 111 inch (2819 mm)

1954 - Adventurer II

1954 tavaszán egy újabb koncepcióautó jelent meg, amely az Adventurer nevet viselte. Kívülről szinte semmiben sem emlékeztetett elődjére, a második generáció sokkal radikálisabb dizájnnal rendelkezett. Ezen az autón sokkal inkább szembetűnő volt az olasz rokonság (ezt is a Ghiánál gyártották), Virgil Exner elképzelései a tervezésnél csak mellékes szerepet játszottak. Bár az autó hatalmas volt, közel 30 hüvelykkel hosszabb lett az 1953-asnál, csupán két üléssel látták el, az utastér hátsó részébe méretre szabott bőröndkészletet helyeztek. A kocsi elején nem volt lökhárító, a fényszórók szemöldököt kaptak, amelynek éle folytatódott a hűtőrács kerete mentén, alul is, valamint az oldalfalon a kasztni teljes hosszán végigfutott. A széles, lapos hűtőmaszk a vastag rácsozat mögé finom szövésű, méhsejtszerű borítást is kapott. Az első sárvédőre légbeömlő került, melyet négy vízszintes krómpálcával díszítettek. Megmaradt a drótküllős felni, de a keréknyílásokat mélyebbre húzták, két oldalablak került a kocsira, a tetőoszlopokat pedig valószínűtlenül vékonyra szabták. Az amúgy is igen hosszú kocsit tovább nyújtotta a lapos, ívelt tető, valamint a küszöbdíszléc. Az előd diszkrét hátsó lámpáit kiugró, vastag krómkeretbe foglalt, sugárhajtóműre emlékeztető fények váltották fel. A két lámpa között nem volt ütköző, csupán öt jelképes díszcsík a rendszámtábla felett. Erre az autóra már normális csomagtérfedelet tettek, de az Adventurer felirat és a nagy V8 embléma megmaradt. A hátsó szélvédő szinte vízszintes volt. A dupla kipufogó csövei a lámpák alatt húzódtak meg. A beltér akár egy Ferrariból is származhatott volna: a fekete-piros bőrkárpit harmonizált a vérvörös fényezéssel. A középkonzolra rádiót és óriási hamutartót szereltek. Az áttört fémküllős fakormány mögött alumíniumkeretbe foglalták az öt körműszert. A párnázott műszerfalra nem tettek kesztyűtartót, az utas elé méretes kapaszkodót rögzítettek.

Igaz ugyan, hogy az Adventurer II mellbevágóbb élményt nyújtott, de közel sem volt annyira inspiráló, mint négyüléses elődje. Ekkor koncepcióautókkal már tele volt a padlás, és nyilvánvalóan az Adventurer II is csak egy volt a sok közül, sosem került szóba a szériagyártása. Az Adventurer I azonban egy kényelmes, elegáns, finom vonalú luxuskupé volt, amely valóban reális eséllyel vágott volna neki a piacnak. Gondoljunk csak bele: ekkoriban még nagyon kevés hazai modell versenyzett ebben a kategóriában. A Cunningham, a Kurtis és a Muntz piszkosul drága volt, ráadásul kézzel gyártották őket. A Chevrolet Corvette és a Kaiser Darrin gyenge és kényelmetlen volt, a Ford Thunderbirdöt pedig még be sem mutatták. Chryslerék óvatossága azonban mégiscsak jó üzleti érzékről tanúskodott: a négy független márka hamarosan eltűnt a süllyesztőben, a Chevrolet még egy évtizedet várt arra, hogy a Corvette-ből évi 10 ezernél több fogyjon. A Ford viszont bankot robbantott, amikor 1958-ban előrukkolt a négyüléses T-birddel. A DeSoto rajongóinak viszont csak a parasztvakító "Car of the Future" szlogen és az egyedi prototípusok csodálata jutott.

1956

Az 1955-ös modellév gyökeres változást hozott a Chrysler konszern arculatában. Az addigi öreguras megjelenést lendületes, divatos formák váltották fel, és megjelentek az olyan teljesítményorientált modellek, mint a Chrysler C300 vagy a Dodge D-500. Ebbe a sorba illett bele az 1956. február 18-án bemutatott DeSoto Adventurer modell is. A modellév közepén bemutatott széria technikai alapjait a DeSoto Fireflite adta, tulajdonképpen annak egy speciális limitált szériája volt. Persze, a 341 CUI hengerűrtartalmú Hemi V8-ast jelentősen átdolgozták: nagyobb átmérőjű szelepeket és erősebb szeleprugókat alkalmaztak, alumíniumötvözet dugattyúkat és erősebb hajtókarokat építettek be, valamint javítottak a szelepvezérlésen és a forgattyústengelyen is. Az emelt sűrítésű erőforrás így 315 lóerő leadására lett képes. Külső megjelenését leginkább az aranyszínűre festett díszítések jellemezték, éppen ezért a hirdetések "Golden Adventurer" néven emlegették. Felszereltsége a korhoz képest bőséges volt: alapáron járt hozzá a szervofék, a kétfokozatú, nyomógombos PowerFlite automata váltó, a dupla kipufogórendszer (krómozott kipufogóvégekkel), dupla külső tükör és farrészre szerelt antenna, fehér falú gumiabroncs, párnázott műszerfal, elektromos ablakemelő és ülésállítás, elektromos időóra, szélvédőmosó és erősített futómű. Ebből kifolyólag viszont piszkosul drága lett: az alapkivitelű Adventurerért 3678 dollárt kértek el. Ezért az árért viszont egy egyedi megjelenésű, tökéletes felszereltségű, és nem mellesleg bivalyerős autót adtak. Nem is csoda, hogy csupán hat hét alatt mind a 996 legyártott példányt eladták. Az első Adventurert csak hardtop coupe kivitelben gyártották, és mindegyik Detroitban készült. Az autó remek menettulajdonságait hamar felismerték: egy Adventurer lett a felvezetőautó a Pike's Peak Hill Climbon, valamint versenyeztek vele a Daytona Speed Weeks-en is, ahol szenzációs, 137 mph-s sebességet értek el vele. A Motor Trend magazin hasonló képességekről számolt be: tesztjük szerint az Adventurer 10,5 sec alatt gyorsult fel 60 mph-ra, a negyed mérföldes távot pedig 17,5 sec alatt teljesítette (81 mph végsebességgel).

Bár a karosszéria megegyezett a Fireflite Sportsmanével, néhány jellegzetesség alapvetően megkülönböztette a drágább modellt. Ilyen volt például az aranyozott hűtőmaszk, rajta a krómozott V alakkal, a Fireflite-on ugyanis pont fordítva volt: arany V betű és krómozott rács. A vastag, egyenes lökhárító ütközőibe szerelték az irányjelzőket. A fényszórókat szolid csuklya vette körbe, föléjük a sárvédőre pedig krómozott díszítés került, melyek megkönnyítették a parkolást. A hűtőmaszk fölött nyomtatott betűs "DeSoto" felirat volt, és a motorháztető élére vékony légbeömlőt tettek, vastag krómozott szegéllyel. A szélvédő köré is vastag krómkeretet illesztettek, mely a tetőnél egy kicsit előreugrott. A C-oszlopra alumínium díszpanel és egy medálszerű embléma került. A kocsik oldalára két díszlécet szereltek. A felső egyenes volt, hátrafelé egyre vastagabb lett, és a végén felkanyarodott a lámpák fölé. Az alsó, vékonyabbik enyhén lejtett, és a hátsó kerékdob előtt hirtelen lekanyarodott a küszöb felé. A két csík közötti részt ugyanolyan színűre festették, mint a tetőt. Az első sárhányón egy rakétaszerű díszítés volt, míg a hátsón aranyozott Adventurer felirat, mögötte pedig króm V8-embléma. A modellhez speciális, aranyozott, turbinára hajazó dísztárcsa járt. Hátul a három különálló lámpa volt a legszembetűnőbb elem, melyeket egymás fölé szereltek fel. A kerek burák kiálltak a hátfal síkjából, fölöttük pedig a sárvédőből ék alakú fecskefarok nyúlt hátra. A csomagtartóra diszkrét "DeSoto" felirat, alá V alak került.

A legdrágább DeSotót csak hatféle különleges fényezéssel lehetett megvásárolni: fehér tető-arany karosszéria, fekete-arany, arany-fekete, arany-fehér, fehér-fekete vagy fekete-fehér kombinációban. A vevők kétféle kárpitozás közül választhattak: arany vinil barna tweed betéttel vagy vagy fekete-arany vinil Lurex flekkeléssel. A fehér színű kormánykerékre is aranyozott betét került, valamint a műszerek hátlapja is fehér volt. Az Adventurerhez csak két jelentősebb extrát lehetett kérni: az egyik a kormányagyba szerelt óra volt, a másik pedig a benzinkályhás állófűtés.

1957

Az 1957-es modellévre teljesen új autókkal jelentkezett a DeSoto. Továbbra is az Adventurer volt a csúcsmodell, és csak két hónappal a többi sorozat után, 1956. december végén mutatták be. A kupé mellé tavasszal csatlakozott a vászontetős kivitel is. Ebben az évben jelent meg először a dupla fényszóró az autókon, melyet krómcsuklya vett körül. A hűtőrácsot a lökhárítóba integrálták, és egy szögletes alsó, valamint egy ovális felső részre osztották. Az ovális két végén voltak az irányjelzők. Maradt a nyomtatott betűs "DeSoto" felirat, de eltűnt a krómozott hűtődísz, helyét egy lapos szárnyas embléma vette át. Mind az első, mind a hátsó szélvédő jobban rákanyarodott az autó oldalára, valamint ívesebb lett a tető, vékonyabb C-oszloppal. A rakétaemblémát áttették a hátsó sárvédőre, az aranyozott Adventurer-felirat elé. A két díszléc lejjebb, a lökhárító vonalába került, és a felső vékonyabb lett. A dísztárcsa azonos volt az előző évivel, viszont megjelent a süllyesztett kilincs az ajtókon, ez akkoriban még nagyon szokatlan volt. A hátsó rész igen letisztult képet mutatott, maradt a három kerek lámpa, de kevésbé türemkedtek ki, egyben hangsúlyosabbá vált a hátsó fecskefarok. A lökhárítóról eltűntek az ütközők, valamint a csomagtartóról a felirat és a V-alak. A rendszámot krómkeret vette körbe, valamint a fedélre öt hosszú, vékony krómcsík került. A dupla kipufogót a lökhárítóba süllyesztették, ovális nyílása a lámpák alatt volt. A beltér is megújult, eltűnt a szimmetrikus műszerfal-kialakítás, valamint a kerek sebességmérőt csíkműszer váltotta fel.

Műszakilag szintén több jelentős újítás történt: megjelent a vadonatúj TorqueFlite automata váltó, valamint az első futómű tekercs helyett torziós rugókat kapott. A motoron is javítottak, kicsit nagyobb lett a lökettérfogata (345 CUI), a teljesítménye pedig elérte a 345 lóerőt, vagyis köbhüvelykenként 1 lóerőt adott le. Tulajdonképpen a Chevrolet és a Chrysler már valamivel korábban készített ilyen motorokat, de azokért súlyos felárat kellett fizetni, míg az Adventurer alapáron hozta ezt az eredményt. A felszereltség továbbra is kitűnő volt, de a fényezés megint csak arany, fehér és fekete kombinációja lehetett, és minden convertible arany tetőt kapott. Az új dizájn osztatlan sikert aratott a vásárlók körében, így a limitált Adventurerből is sokkal többet adta el: 1650 coupe és 300 convertible készült. Ennek azonban megvolt az ára: a túlpörgetett gyártósorokról komoly hibákkal gördültek le az autók, rengeteg panasz érkezett a kocsik minőségére. A torziós rugók gyakran eltörtek, az ablakok mentén befolyt a víz a kocsikba, a süllyesztett kipufogó pedig sokszor megégette a lökhárító krómozását. A lemezek ráadásul rettentően hamar rozsdásodni kezdtek, főként a fényszórók szemöldökénél voltak problémák. Ezek a hibák sokat rontottak az addig szolid és megbízható autókat gyártó márka hírnevén.

1958

1958. január 5-én, a Chicago Auto Show-n mutatták be az Adventurer harmadik verzióját, megint csak két hónappal a többi DeSoto után. Az előző évi modellváltás után most csupán apróbb módosításokat hajtottak végre a kocsi megjelenésén. Változott a hűtőrács, a felső ovális részt most aranyozott méhsejt háló takarta, alján pedig egy U alakú mélyedés volt. A motorház szárnyas emblémáját egy szolidabb kivitelű váltotta fel. Az irányjelzők a hűtőrács alsó felébe kerültek, és kör alakúak lettek. Oldalt még mindig két díszléc volt, de a közrefogott rész sokkal keskenyebb lett. Az alsó léc egyenesen futott az autó végéig, a felső viszont a hátsó sárhányón felkanyarodott, és a fecskefarok csúcsánál ért véget. Erre a részre egy háromszög alakú alumínium díszpanelt tettek, és ide került az aranyozott Adventurer felirat. Az első sárhányó szárnyas díszítését kör alakú medál váltotta fel. A dísztárcsa eleinte megegyezett a korábbi típussal, de a modellév folyamán új, imitált szárnyasanyás dísztárcsát vezettek be, melyet krómoztak, nem aranyoztak. A farrész alig módosult, csupán a lámpaburák dudorodtak ki jobban, és a kipufogónyílások formája módosult. A beltér is szinte azonos volt az 1957-essel.

Műszaki vonalon nagyobb változás történt: a drága és kényes Hemi helyett nagyobb lökettérfogatú, hagyományos égésterű motort építettek be. Ezzel csökkentek a gyártási költségek, valamint könnyebben tuningolhatóvá vált a típus. A teljesítmény megegyezett az előző évivel. Az extralistán viszont feltűnt egy egzotikus újdonság: a Bendix márkájú elektromos benzinbefecskendező. Az ezzel szerelt kocsik 10 plusz lóerőre, valamint egyedi névtáblára tettek szert, melyet az első sárvédőre szereltek, a medál fölé. A vadonatúj technika ára elképesztő 637 dollár volt. Csupán néhány tucatnyian fizettek ennyit vacak 10 lóerőért. A berendezés ráadásul nem volt hibátlan, így hamarosan visszahívták a kocsikat, és átalakították őket karburátorosra. A tulajdonosoknak természetesen megtérítették az extra árát. Az előző évi problémák és az általános recesszió miatt az eladások drasztikusan zuhantak, csupán 432 Adventurert sikerült eladni. A DeSoto helye egyre labilisabb volt a szűkülő piacon, hiszen nem csak a konkurens márkákkal kellett versenyeznie, hanem a drágább Dodge és az olcsóbb Chrysler modellekkel is.

1959

1959 volt az első év, amikor az Adventurer már a DeSoto őszi katalógusában is szerepelt. A modell megjelenése módosult, de az alapok nem változtak. A hűtőrácsot most négy részre osztották, a felsőt vízszintes, aranyozott háló takarta, a középsőt kettéosztotta a motorháztetőről átköltöztetett embléma. Az alsóra két kerek, gumival fedett ütközőbaba került. Módosultak a fényszórók, a rozsdásodásra hajlamos csuklyát lapos, gömbölyűbb verzió váltotta fel. A tető fényezése különleges, bőrborítást utánzó volt, a kocsi oldalára pedig a fényezés színétől függetlenül aranyozott díszpanelt tettek. Az Adventurer felirat most az első kerékdob mögött volt, a hátsó sárvédőre pedig nagy, pajzs alakú emblémát tettek. Először szerelték fel a típust krómozott küszöbbel és sárvédőívekkel. Visszatért az aranyszínű, turbinaszerű dísztárcsa, de a közepe most csúcsos volt. Talán a hátfal alakult át a leginkább, a kipufogó kikerült a lökhárítóból, amely egyébként nagyobb és vaskosabb lett, és ide költöztették a rendszámot. A három lámpát már nem vette körül krómozott díszítés, a csúcsos sárvédők viszont megmaradtak, ahogy a csomagtartó díszcsíkjai is.

A motor mérete 383 CUI-re nőtt, a teljesítmény pedig elérte a 350 lóerőt. Megjelent a szériafelszerelések között a kifordítható vezetőülés, mely megkönnyítette a beszállást. 101 dollárért cserébe az ülést elektromotor forgatta. További különleges extra volt még a hátsó légrugózás, mely azonban sem népszerű, sem megbízható nem volt. Ugyan az Adventurer valamit javított eladásain (687 kocsi kelt el), a DeSoto haldoklott: felszámolták a saját üzemét, a kocsikat a Chrysler futószalagjain állították össze. Csak idő kérdése volt, mikor szüntetik meg a márkát.

1960

1960 volt a típus utolsó éve, mégis radikálisan átalakították: ez volt az első alkalom a márka történetében, hogy autóikat önhordó karosszériával látták el. A formaterv sokkal kevésbé volt egyedi, a kocsik nagyon hasonlítottak a Chrysler olcsóbb modelljeire. Az Adventurer már nem volt az az exkluzív sportkocsi, mint korábban, csak egy szürke középkategóriás autó: a hardtop coupe 800 dollárral olcsóbb lett. Megszüntették a convertible kivitelt, ellenben megjelent a négyajtós sedan és hardtop sedan. Eltűnt a bőséges felszereltség, csupán a TorqueFlite váltó és a párnázott műszerfal maradt említésre méltó elem. Az Adventurer tulajdonképpen a korábbi Fireflite helyét vette át a palettán. A trapéz alakú hűtőmaszkon vízszintes rácsozat, valamint 5 függőleges pálca volt, a keret felső részére tették a DeSoto feliratot. A lökhárító gumibabái közelebb kerültek a kocsi széléhez. A fényszórók szemöldökének domborulata a kasztni oldalán is végigfutott, a fecskefarok pedig már az ajtón elkezdődött, és ferdén futott hátra. Az oldalfalon egyetlen vastag, krómozott díszléc volt. Megmaradt a króm küszöb és sárvédőív, de eltűnt a speciális dísztárcsa, és egyáltalán, az összes aranyozott díszítés. Az Adventurer felirat a fecskefarokra, közvetlenül a hátsó lámpa elé költözött. A pengeéles farokba került a háromszög alakú hátsó lámpa, melyet három vízszintes krómcsík díszített. A téglalap alakú tolatólámpákat a süllyesztett rendszámtábla mellé tették, melyet vékony díszkeret vett körbe. A szolid DeSoto felirat a csomagfedél jobb alsó sarkán volt, melyről eltűntek a krómlécek.

A korábbi, dupla négytorkú karburátor helyett most csak egy szimpla kéttorkú táplálta a motort, mely így 305 lóerősre gyengült. 54 dollárba került a négytorkú porlasztóval szerelt Mark I erőforrás 325 lóerővel. Megjelent a Ramcharger csomag a listán, mely 283 dollárért dupla négytorkú karburátort (330 lóerő), dupla kipufogórendszert és nagyobb, 12 hüvelykes fékeket nyújtott. Az év folyamán 11.600 Adventurert adtak el, de ez, tekintve a változtatásokat, igen siralmas adat volt. 1961-ben már nem is mutatták be az Adventurert, a DeSoto csupán egyetlen típust készített néhány hónapig, de végül a márka 33 év után eltűnt a süllyesztőben.

Műszaki adatok

• Motor: 90 fokos hengerszögű OHV V8-as, öntöttvas blokk és hengerfej, 5 helyen csapágyazott főtengely, hidraulikus szelepemelők
• Gyújtási sorrend: 1-8-4-3-6-5-7-2
• Motorolaj: 4 quart/3,8 liter; hűtővíz: 23 quart/21,8 liter (1956)
• Benzintank: 21 gallon/79,5 liter (1956), 19 gallon/72 liter (1960)
• Elektromos rendszer: 12 volt, 30 A generátor, 60 Ah kapacitás (1956)
• Fékek: elöl-hátul dobfék, dob átmérője 12 inch, fékpofák 2,5 inch, teljes fékfelület: 251 négyzethüvelyk (1956)
• Szélesség: 78,7 inch/1999 mm (1959), 79,4 inch/2017 mm (1960). Magasság: 55 inch/1397 mm (1959-1960)
• Hasmagasság: 6,2 inch/15,75 cm (1960)
• Felni osztóköre: 5x4,5
• Végsebesség: 220 km/h (1956); 180, 190 vagy 220 km/h (1960)

	1956	1957	1958	1959	1960
Sorozat:	S24A	S26A	LS3-S	MS3-H	PS3-M
Furat x löket (inch):	3,78 x 3,8	3,8 x 3,8	4,125 x 3,38	4,25 x 3,375	4,25 x 3,375
Furat x löket (mm):	96 x 96,5	96,5 x 96,5	104,775 x 85,85	107,95 x 85,725	107,95 x 85,725
Lökettérfogat (CUI):	341	345	361	383	383
Lökettérfogat (ccm):	5588	5654	5916	6276	6276
Sűrítési arány:	9,25:1	9,25:1	10,25:1	10,1:1	10,0:1
Teljesítmény (bhp @ rpm):	315 @ 5200	345 @ 5200	345 @ 5000 355 @ 5000	350 @ 5000	305 @ 4600 325 @ 4600 330 @ 4800
Nyomaték (lb-ft @ rpm):	356 @ 4000	390 @ 2400	400 @ 3600	425 @ 3600	410 @ 2400 425 @ 2800 460 @ 2800
Nyomaték (Nm @ rpm):	483 @ 4000	529 @ 2400	542 @ 3600	576 @ 3600	556 @ 2400 576 @ 2800 624 @ 2800
Tengelytáv (inch):	126	126	126	126	122
Tengelytáv (mm):	3200	3200	3200	3200	3099
Hosszúság (inch):	220,9	221	221	221,5	217
Hosszúság (mm):	5611	5613	5613	5626	5512
Nyomtáv elöl/hátul (inch):	60,4/59,6	61/59,7	61/59,7	???	61/59,7
Nyomtáv elöl/hátul (mm):	1534/1514	1549/1516	1549/1516	???	1549/1516
Végáttétel:	3,54:1 3,73:1 4,1:1 4,3:1	2,92:1 3,54:1 4,89:1	???	???	2,93:1
Gumiabroncs:	7,60x15	9,00x14	9,00x14	8,50x14	8,00x14
Saját tömeg (lb):	3870	Coupe: 4040 Convertible: 4235	Coupe: 4000 Convertible: 4180	Coupe: 3980 Convertible: 4120	Coupe: 3945 Sedan: 3895 Hardtop Sedan: 3940
Saját tömeg (kg):	1755	Coupe: 1833 Convertible: 1921	Coupe: 1814 Convertible: 1896	Coupe: 1805 Convertible: 1869	Coupe: 1789 Sedan: 1767 Hardtop Sedan: 1787
Ár ($):	3678	Coupe: 3997 Convertible: 4272	Coupe: 4071 Convertible: 4369	Coupe: 4427 Convertible: 4749	Coupe: 3663 Sedan: 3579 Hardtop Sedan: 3727
Darabszám:	996	Coupe: 1650 Convertible: 300	Coupe: 350 Convertible: 82	Coupe: 590 Convertible: 97	Coupe: 3092 Sedan: 5746 Hardtop Sedan: 2759

Karburátorok

• 1956: 2x4-bbl Carter WCFB (első: Model 2476S, hátsó: Model 2445S)
• 1957: ???
• 1958: 2x4-bbl Carter (első: Model 1826081, hátsó: Model 1826082)
• 1959: 2x4-bbl Carter AFB Model 2794
• 1960: 2-bbl Carter BBD Model 2923S