Chevrolet Chevelle

A Unipedia wikiből

Chevrolet logo

Ebben a cikkben a GM egyik gyermekének a Chevrolet márkának egy nagyon befutott és népszerű modelljével foglalkoztunk. Mint az ebben a korszakban gyártott hasonló társai, így ez is az ekkor megújult A-body-s platformra épült. Méretei alapján a mid-size autók kategóriájába sorolható. Ez az autó már a piacra való bevezetésekor megjelent egy erősebb, a Muscle Car-ok családjába tartozó kivitellel, de erről majd késöbb. Kezdjük hát el a történetet...

Tartalomjegyzék

1964-1967 a kezdetek

Akkor lássuk a modell történetét. Az 1963-as vajúdás után végre 1964-ben megjelent a Chevelle modell. A GM-en belüli konkurens társaihoz hasonlóan A-body-s alapokra építették az autót és a Midsize kategoriába sorolták őket, ahogy ezt már az elözőekben is leírtuk. Adott volt ekkoriban a kocka forma, a GTO siker volt, hát bekellett nevezni a Chevroletnek is, egy hasonló autóval. A többi testvér is megtette ezt, hisz a Buick-nak ott volt a Riviera, amivel kissé túllőttek a célon, és a luxus miatt már kiszorult a muszklik közül, de az Oldsnak sikerült a Cutlass, amelyből szintén megjelent az izomautós változat a 4-4-2-es csomaggal.

1964

1964 Chevrolet Chevelle Malibu Wagon

Az első évben a korszaknak megfelelő szép formájú autó jelent meg, amely természetesen hasonlított a márka társak hasonló termékeihez formájában. Ekkoriban nem úgy mint ma, hogy megjelenik egy változat, nem, egyből a teljes és széles palettával léptek a piacra. Több karosszéria és típus változatban került a piacra a modell. Kétajtós Hardtop Coupe, négyajtós Sedan és HardTop Sedan és a Station Wagon kivitelek amelyek szintén kétajtós és négyajtós formában készültek. A kétajtós kombi változat csak az alap Chevelle (más néven 300-as sorozat) formájában volt rendelhető, de a kereskedők felárért természetesen bármivel felszerelték. Az alap Chevelle jobban felszerelt típusa lett a Malibu. A kombi modellek esetében 6 vagy 9 személyesek voltak. A Chevelle-ekbe szerelt motorok sor6-os és V8-as kivitelűek voltak. Annyira erősen ki akarták használni a piac adta lehetőségeket, hogy egyből már ebben az évben megjelent az autó még erősebb kivitele, hogy kivegyék a részüket a muszklik piacából. Ezt a típust az SS (Super Sport) névvel jelölték, hogy megkülönböztethető legyen a többi változattól. Ezek az autók kapták a Chevelle-ek közül a legerősebb motorokat. Ebben az évben még kétféle V8-as motorváltozattal lehetett rendelni. Ez a motor méret még meg sem közelítette a későbbi erőműveket, de már elindult az úton az autó. Igaz, a nagy konkurens, a GTO ebben az évben már sokkal nagyobb motorral volt kapható, így igyekezni kellett, hogy befogják az ellenfeleket. Ettől függetlenül panaszra nem lehetett ok a közel 80.000 db-os SS eladással.

1965

Elérkezett az új év. Természetesen kisebb alakítások történtek az autón, de a legnagyobb a motorválaszték bővülése lett. Ettől az évtől kezdve már beszélhetünk valódi SS kivitelekről. Már nem csak a neve, mint az előző évben, hanem a teljesítménye is megütötte a kívánalmakat. Igaz, nem sokat vettek ebben az opcióban (201 db, amiből csak egy volt Convertible, a többi mind HardTop kvitel), de elérhető volt és így már ott voltak a piacon minden téren. A fiúk annyira belehúztak, hogy az alapító GTO 389 cui-s motorján is túlnőttek a motorméretében. Erősített futómű és szervós fékrendszer járt. Az alap a négysebességes Muncie váltó volt 3,31-es végáttétellel. Ez a tény azt mutatta, hogy nem a végsebesség volt a cél. A Chevrolet ügyesen oldotta meg az előző év gondját, ügyesen körül néztek a gyártott palettán és átemelték amire szükség volt, így a nagy motorokat is (ekkor már nem a 327 cui-s Corvette motorja volt a legnagyobb, mint 1964-ben).

1966

1966 Chevrolet Chevelle SS 427

Új év új arculat. Ez a mondás itt a Chevellenél szószerintis értelmezhető. Az autó vonalait kissé átaalkítjk és a korábbi kissé merev vonalú formát egy lágyabb követi. Az autón fellelhető a kor jellemzője a hullám vonal. Az egész autó egy sportos jellegetkap. Ettől az évtől a nagy motor már alap a SS kivitelekben, igaz egy kissé gyengébb formában mint az előző évben volt. A Z-16-os motor ebben az évben megszünt. Ezt a motort váltotta le az év második felében az L78, amely megkapta a 427-es motor hengerfejét egy 800cfm-es karburátorral. Ebben az évben az "SS" kivitelt már "SS 396"-nak hívták, hogy elkülönítsék a 396-os motorral szerelt változatoktól. Új formájú lökhárítót, tetővonalat, két scoop-hoz hasonló formát a motorháztetőre (ezek SS feliratot kaptak) és piros vonalas gumikat kis dísztárcsával kapott a típus. Alacsony ára vonzotta a vevőket.

1967

Ez az év számos visszalépést mutatott az előző évhez képest. Csökkentették a motorok teljesítményét és kissé elegánsabbá tették a díszeket. Ugyanakkor nagyobb gumikat kapott első tárcsaféket. A motorháztetőn lévő scoop még mindig nem funkcionált. Ebben azévben 612 db csúcs modellt készítettek a legerősebb motorral.

1968-1971 a legismertebb új forma feltünése

Ez az időszak az amely a talán legismertebb Chevelle forma kora volt. Ahogy a GM szinte minden gyermekénél megújultak a modellek ez történt a Chevrolet Chevelle típusánál is. 1968-ban egy teljes külső átalakuláson esett át az autó. Ekkor is követték a GTO formavilágát és gasonlóan hozzá a konkurens Dodge Charger 1967-ben befejezett külsejét vitték tovább, ahogy a Moparosok a régi GM-et.

1968

1968 Chevrolet Chevelle SS 396

Az új forma megérkezése. Az eddigi kétajtós tetővonalát teljesen átszabták. Eltünt az autóról a hullámvonal és az egész autó formáját a kissé kerekített formavilág uralta. A hagyományos forma csomagtartója eltünt és felváltotta egy FastBack.es irányzat. Ez a váltás a GM szinte minden gyermekénél jól látható (Oldsmobile 442, Pontiac GTO). A régi tengelytávolságot 3 inch-el rövidítették meg. A motorháztetőt megnyújtották és a hátsó részt megkúrtították. Elérhető lett a 4,88:1-hez Drag áttétel is. Természetesen továbbra is megvolt az SS változat, amit ekkor SS 396-nak hívtak. Erősített futómű, nagyobb motorok és akár négysebességes Muncie kézi váltóval is szerelték a gépeket.

1969

Ebben az évben a SS 396 teljesen külön opciós csomagja lett a Chevelle-nek. A Chevelle modellek új lámpát és maszkot kaptak elől. Az év második felében a 396-os motorokat leváltotta a 402-es típus az új emissziós előírások miatt. A gyorsulási versenyenek megjelentek a COPO Chevellek. Ezek a gépek megkapták gyárilag, vagy a kereskedőknél a 427-es (7,0 L) motort. Összesen 323 db készült ebből a változatból.

1970

Megváltozik az autó orr kialakítása. Ebben az évben kissé erősebben átrajzolják, mint az elöző évben. Ráadásul ez a legerősebb éve a Chevelle-nek motor szmepontból. Megjelenik a 454 (7,5 L)-es motor a palettán. Természetesen a motornak két változata is a piacra lépett, hogy legyen miből válogtni. Az erősebb blokk megkapta A Holley 800 cfm-es karburátorát, alumínium hengerfejet, 11,25:1-hez kompressziót. Új motorháztetőt kaptak a gépek, hogy am otorok jobban levegőhöz juthassanak. Ekkor már nem csak díszek voltak a motorháztetőn a Scoop-ok. Természetesen Rally kerekekengurultak az autók.

1971

1972-1977 a kifutó modell

1972 Chevrolet Chevelle HardTop

A Chevelle megelőzte a korát és már ekkor "Colonnade Hardtop"-ot terveztek, míg más gyártók csak 1973-tól. Kapott az autó egy vaskos B oszlopot és egy apró ablakot mögé. A motor választk a sor6-ostól egészen a V8-ig terjedt. Minden modellnél rendelhető volt az osztott ülés és a középkonzol és műszerek. Alapban elöl szervós tárcsafék, hátul dob járt. Mindenféle leektromos kényelmi felszerelések, légkondicionáló, AM/FM rádió magnóval volt elérhető. Az elektromos tetőablak 1973-75 között volt rendelhető. A station wagon 6 és 9 személyes változatainál a csomagtér ajtót könnyen kezelhetővé tették és a rámmolás is könnyebbé vált. A Chevelle volt az alapja az El Camino és a GMC Sptrint-nek is. Az autón lévő jelek is megváltoztak az elöző évekhez képest. Az 1973 és 1977 közötti eladásokat a Chevelle modellek vezették, mint az Oldsmobile-nál a Cutlass, amely szintén az A-bodys platformra építettek.

1973

1973-tól megindult a luxus Laguna sorozat Urethane orr kiképzéssel, melyet követett a a Malibu , majd a Deluxe modell. Az SS csomag még elérhető volt a Malibu Coupe esetében. Fekete grill rácsot kapott, belső és külső SS kialakítást, oldal csíkokat, fehér csíkos gumikkal Rally kerekeket. Az F41 sport rugózás első és hátsó merevítésekkel és 350 vagy 454-es V8-as motorokkal. A motorokhoz négysebességes Muncie kézi váltót szereltek.

1974

1974-től a Laguna S3 Coupe-k kapták az SS opciót a Chevelleknél. Az S3 a harmadik generációra utalt. A csomag Rally kerekeket, állítható szervo kormányt és F41 sport felfüggesztést és merevítést. 15"-os radial gumikat, három pontos biztonsági öveket szereltek az autókba. A 400-as motor ettől az évtől jelent meg. A legnagyobb 454-es motor ekkor választható volt 400 Turbo Hydramatic automataváltóval vagy 4 sebességes Muncie kézi váltóval.

A Laguna modellek mellett 1974-ben a Malibu Classic is megjelent. Rendelhető volt Sedan, Coupe és Station wagon változatokban. Elölről az orr emblémát leszámítva nem különbözött az egyszerübb Chevelle modellektől. Belül luxus kivitelt kaptak, padüléssel, kárpitozott ajtókkal, fa betétekkel és függőleges opera ablakokkal a Coupek esetében. A wagonok kívülről fa borítást kaptak. Az alap Chevelle Deluxe modellt törölték és a Malibu vette át a helyét.

1975

A következő évben 1975-ben a 1/2 éve bemutatott Laguna S3 modell egy új orr kiképzést kapott a NASCAR-ból. A legnagyobb 454-es motor az automataváltóval az első félév után megszünt és a 400-as motor lett a csúcskategória.

1976

1976-ban a 350 és 400-as motorok mellé megjelent az új 305-ös motorral.

1977

1977 Chevrolet Chevelle

1977-ben a Malibu Classic modell még rendelhető volt a csúcs 350-es motorral. A Chevelle S.E. (special edition) megjelenésekor első és hátsó spoilereket kapott, Rally kerekeket, sport felfüggesztést. Csak 50 db készült belőle.

a NASCAR-on 1973-77 között a Chevelle volt a csúcs autó. Könnyen elérhető gép volt az emberek részére. 1975-ben új orr kiképzést kaptak az autók a jobb aerodinamika kedvéért. A karburátorokkal szerelt Laguna modellek uralták a pályákat. Versenyzők voltak: Darrell Waltrip, Junior Johnson, Benny Parsons, Cale Yarborough, Bobby and Donnie Allison, Bobby Isaac, Lennie Pond, A.J. Foyt, Ricky Rudd, Dale Earnhardt és egy nő Janet Guthrie.

1978-ban amikor a GM-nél csökkentették a méreteket a Chevelle nevet megszüntették és a Malibu név ment tovább.

1964-1972 között használt gyári opciós Chevelle lista


  • AG7 6 way Power Seat
  • AK1 Custom Deluxe Seat Belts
  • AL5 Deluxe Rear Center Seat Belt '67.
  • AN7 Strato-Bucket Seats, Swing out!
  • Al3 Power Door Locks
  • Al6 Power Tailgate Release
  • AO1 Soft Ray Tinted Glass, all windows.
  • AO2 Tinted Glass, windshield only.
  • AQ2 Electric Seat Back Lock Release, '71
  • AQ5 Electric Seat Back Lock Release, '70
  • AS1 Shoulder Harness, '67+
  • AS1 STD FRT HRN (1970 Malibu)
  • AS4 Deluxe Rear Seat Shoulder Harness, '68+
  • AS5 Standar Rear Seat Shoulder Harness, '68+
  • AT8 Reclining Passenger Seat
  • AU1 Electric Door Locks, '70+
  • AU3 Power Door Locks
  • AV3 3 Point Seat Belts (from 1972 Build sheet)
  • A20 Custom seat belts, '64
  • A20 Swing Out rear windows, Laguna
  • A31 Power Windows
  • A33 Power Tailgate Window
  • A39 Custom Deluxe front and rear Seat Belts, 66+
  • A37 Seat Belt Equipment, '64 only.
  • A41 Power Front Seat, 4-way
  • A42 Power Seat, 6 way
  • A41 Power Bucket Seat, 4 way.
  • A46 Power Drivers Bucket Seat, 66+
  • A47 Custom Deluxe Seat Belts.
  • A49 Custom Deluxe Seat Belts, w/retractors
  • A51 Front Bucket Seats, Astro
  • A52 Front Bench Seat
  • A62 Seat Belt Delete
  • A64 Custom Deluxe Rear Seat Belts, '65.
  • A65 Split Front Seat w/arm Rest
  • A66 Split Second Seat
  • A68 Standard Rear Center Seat Belt. '67.
  • A81 Head Rest, Bucket Seats
  • A82 Head Rest, Bench Seat
  • A85 Deluxe Shoulder Harness, '66 1/2 +
  • A90 Electric Trunk Opener
  • A93 Vacuum Door Locks, '69


  • BO1 Police Body Equipment, '64-65.
  • BO2 Taxi!! '64-65.
  • BW2 Deluxe Body Side Molding
  • BX4 Body Side Molding
  • BX8 Full Body moldings
  • BW1 *Delete tailgate ornamentation. This would delete the fake woodgrain (or black stripe) on the tailgate of a '70-'72 El Camino or GMC Sprint.
  • B2H Interim Equipment Change, Huh?
  • B2M No power steering.
  • B22 Door trim pad emblem " SS "
  • B37 Colored floor mats
  • B42 Luggage compartment mat (71?)
  • B44 Removable Load floor carpet
  • B55 Deluxe Front Seat Cushion, '67+
  • B70 Padded Dash '64-65.
  • B75 lining lug compartment, '69
  • B80 Roof Drip molding
  • B81 *Delete tailgate molding. This would delete the horizontal trim strips on the tailgate of a '70-'72 El Camino or GMC Sprint.
  • B84 Body Side Molding
  • B85 Beltline Reveal Molding
  • B90 Door Window frame moldings
  • B93 Door edge guards
  • B94 "GMC" tailgate emblem ('71-'72 GMC Sprint only)
  • B94 1970 Camino SS454 tailgate emblem
  • B95 Rear end panel moulding, '69
  • B96 Wheel well moldings


  • CA1 Power Roof
  • CB1 Vinyl Roof, Touring
  • CB7 Vinyl Roof cover.
  • CD2 Windshield Washer Level Control, '70+
  • CD3 Electro-tip Wipers, '70+
  • CE1 Headlight Washers
  • CO5 Convertible Top, Manual.
  • CO6 Convertible Top, Power
  • CO8 Vinyl Roof, full
  • CO9 Padded Vinyl roof
  • C14 Two Speed Wipers, '64.
  • C24 Special Windshield Wipers
  • C48 Heater Delete
  • C49 Electro Clear defogger
  • C50 Rear window defogger
  • C51 rear window air deflector
  • C56 = I/P side vent /70 Upper Level Vent / Astro Ventilation
  • C60 Air Conditioning, 4 seasons.
  • C65 Air Conditioning, Deluxe version.


  • D24 Litter container
  • D33 Remote Control mirror
  • D34 Vanity visor mirror
  • D35 Sports mirrors
  • D55 Console
  • D64 Illuminated Visor Mirror
  • D68 Twin Remote Sport Mirrors
  • D88 Sport Stripe, '70+
  • D91 Conquista package
  • D96 Wide Paint Stripes, * '67+ refer's to body side accent stripe
  • D99 Two Tone Paint Moldings


FE8 Radial Tuned Suspension F40 Sport suspension F41 Sport Front and Rear Suspension, '69+

  • GS1 2.73 Ratio Axle (from 1972 Build Sheet)
  • GY2 *3.31 ratio axle ('71-'72 Chevelle / El Camino / GMC Sprint).
  • G11 2.56 Rear Axle
  • G66 Air Shocks, rear.
  • G67 Controller for Air Shocks.
  • G74 * Heavy Duty Suspension
  • G75 3.70 rear
  • G76 3.36 rear axle ratio
  • G80 Positraction rear
  • G82 4.56 Rear axle
  • G84 4.10 Rear axle
  • G92 Performance rear 3.08
  • G94 3.31 rear
  • G95 Economy rear 2.73
  • G96 3.55 rear
  • G97 2.73 Rear ratio
  • GW2 * 2.56 RATIO AXLE
  • GW5 * 2.73 Ratio Axle
  • GW8 * 4:10 axle ratio
  • GY2 3.31 RATIO AXLE


  • HO1 3.07 rear
  • HO5 3.73 rear axle ratio


  • J50 Power brakes
  • J52 Front Disc Brakes, '67+
  • J65 Metallic Brake linings
  • JL2 Front Disc Brakes, '70+


  • KD5 Heavy Duty PCV System
  • KO2 Clutch Fan
  • KO5 Engine Block Heater
  • K19 AIR , smog pump, '66+
  • K24 Closed Engine Ventilation, PCV.
  • K30 Cruise Control
  • K66 Transistor Ignition.
  • K72 Emission Control Delete
  • K75 Emission Control Delete
  • K76 61 amp alternator
  • K77 55 amp alternator
  • K79 42 amp
  • K81 62 amp
  • K85 63 amp


  • L08 Engine Emission CHI (1972)
  • L14* Refers to: = 307 CID STD V8 (from 72 Chevelle)
  • L22 Six Cylinder 250
  • L26 230-140hp
  • L30 327-275 Hp
  • L34 396-350 Hp
  • L35 396-325 Hp
  • L48 350-300hp, '69+
  • L61 230 cid
  • L65 350-250hp, '69+
  • L72 427-425hp Yenko, '69
  • L73 327-250hp, '68
  • L74 327 300hp
  • L77 4 barrel carb, 283-220 hp
  • L78 396-375 Hp
  • L79 327-350 Hp
  • L89 396-375hp, Aluminum Heads
  • LF6 400-255hp 2 bbl, '70 (Monte Carlo)
  • LM1 350-255hp, '69
  • LS3 400-330hp, '70+
  • LS4 454-235hp
  • LS3 402-300hp in'71...240hp in '72
  • LS5 454-365hp in '71...270hp in '72 - LS5 (was also 360 HP in '70).
  • LS6 454-450hp, '70
  • LT4 400-180hp
  • L65 350-145 2 barrel
  • L90 Six cylinder


  • MO1 Heavy Duty Clutch
  • MC1 Heavy Duty 3 spd Transmission
  • M10 Overdrive
  • M11 Floor Shift Transmission, '71+
  • M13 Heavy Duty Transmission
  • M20 4 spd standard transmission.
  • M21 4 spd close ratio
  • M22 4 spd, Heavy Duty
  • M35 Powerglide automatic, 2 speed.
  • M38 Turbo 350 automatic
  • M40 Turbo 400 automatic
  • M55 Transmission Cooler


  • NA9 Evaporative Emission Controls
  • NB2 Refers to:: EXH EMISSION (from 72)
  • NC8 Chambered Exhaust System
  • NK1 Cushioned Steering Wheel
  • NK2 Custom Steering Wheel, '71+
  • NK4 Sport Steering Wheel, '71+
  • N10 Dual Exhaust
  • N30 Deluxe Steering Wheel, '67+
  • N31 Custom Steering wheel
  • N33 Tilt steering
  • N34 Wood grained steering wheel
  • N40 Power Steering
  • N41 Power steering
  • N65 Space saving spare
  • N95 Wire Wheel covers
  • N96 Simulated Magn. Hubcaps


  • P19 Spare tire lock
  • P58 7-14.4 Whitewalls
  • P61 7.75-14 W/W
  • P62 7.75-14.4 W/W
  • P67 6.95-14 w/w
  • P77 8.25-14 w/w
  • P90 G70-15 White Stripe
  • P91 G70-15 Red Stripe
  • PA2 Simulated Wire Wheels, 2nd style, '68+
  • PA3 Deluxe Wheel covers
  • PE1 Turbine 1 wheels
  • PE2 Turbine 2 wheels
  • PK2 G78-14 w/w
  • PK4 G70-14 Red Stripe
  • PL3 E78-14 White Stripe
  • PL4 F70-14 F70-14 White Letter
  • PL5 F70-14 White Letters
  • PM6 G78-14 White Stripe
  • PM7 F60-15 White letters, SS models. (also on Sprint SP models).
  • PN5 7.75-14 8 ply tires
  • PO1 Wheel Trim Cover
  • PO2 Simulated Wire Wheels, 14"
  • PO6 Wheel Trim Rings
  • PQ7 8.25-14 w/w tires
  • PR3 8.25-14 8 ply w/w
  • PU8 G78-15 White Stripe
  • PL2 E78X14 B/WALL
  • PW7 F70-14 White Stripe
  • PW8 F70-14 Red Stripe Tires
  • PX5 F78X14 Black Wall Belted (70)
  • PX6 F78-14 w/w
  • PX8 G70-14 w/w
  • PX9 G70-14 Dual White Stripes
  • PY4 F70-14 w/w
  • PY5 F70-14 Red Stripe
  • PY7 G70-14 Red Stripe


  • QDR gr78-15 radial whitewalls
  • QEH E78-14 bias White Stripe
  • QEL HR78-15 Radial white stripe
  • QGF G70-14 Bias White stripe
  • QGK G78-14
  • QGL G78-14 bias white stripe
  • QHE H78-14 Bias
  • QHF H78-14 Bias white stripe
  • QQZ HR70-15 radial whitewall
  • QRM GR70-15 radial whitewall
  • QRN GR70-15 Radials
  • QRV HR70-15 Radials
  • QRZ GR70-15 Radial White Letter


  • TO7 7.75-14 W/W tires
  • T15 7.75-15 8 Ply tires
  • T58 Rear wheel skirts, wow. (Monte Carlo)
  • T60 Heavy Duty Battery


  • UA1 Heavy Duty Battery
  • UM1 AM radio with tape, '70+
  • UM2 AM/FM with tape
  • UO3 Low note horn, D.
  • UO5 Dual horns
  • UO8 horn, dual electric (1972 Monte Carlo)
  • UF1= Mirror Lamp (available in '70-'72).
  • UF7 Econominder Gauge package
  • U14 Instrumentation package
  • U15 Speed Warning Indicator, '67+
  • U16 Tachometer
  • U18 Export Speedometer
  • U25 Trunk Light
  • U26 Underhood Light
  • U27 Glove box Light
  • U28 Ash Tray Light
  • U29 Instrument Panel Courtesy Lighting
  • U35 Clock
  • U46 Lamp Monitoring Equipment
  • U57 8 Track Tape Player
  • U58 AM/FM
  • U60 Manual radio
  • U63 Basic old AM radio
  • U69 AM/FM radio with buttons.
  • U73 Manual Rear Antenna
  • U75 Power Rear Antenna
  • U76 Antenna in windshield
  • U79 Stereo Equipment
  • U80 Rear Speaker


  • VE5 Deluxe bumper strips
  • VO1 Heavy Duty Radiator
  • VO2 Heavy Duty Radiator, '64
  • V30 Bumper Guards. Full set. -Front only bumper guards on El Camino / GMC Sprint. (El Camino / GMC Sprint never came with rear bumper guards).
  • V31 Front Bumper Guards, '64-70
  • V32 Rear Bumper Guards, '64-70
  • V48 Engine Coolant(Antifreeze)
  • V55 Roof Rack
  • V74 Hazard Warning Equipment, '66.
  • V75 Traction Dispenser set-up.


  • W84 Additional fuel for delivery


  • YB5 General Processing Option (beats me?)
  • YD1 Trailoring Axle
  • YE7 *Special Performance "SP" package ('71-'72 GMC Sprint only). This was the GMC equivalent to the Chevrolet Z15 "SS" package.
  • YF3 The Heavy Chevy Package
  • YF5 Emission Tested
  • YF8 Black Stripes (from 72 build sheet)
  • YJ9 Exterior dressemup package


  • ZO1 Comfort and Convenience Group, '64-65.
  • ZO2 Pushbutton Radio and extra speaker, '64.
  • ZO4 Heavy Duty Chassis, '64-65.
  • ZO8 Body Molding/Trim
  • ZJ7 Ralley Wheels
  • ZJ9 Auxiliary lighting group
  • ZJ6 Special Sport Sedan, '68+
  • ZJ7 Steering Wheel Deluxe Trim
  • ZJ9 Auxiliary Lighting Group
  • ZK3 Deluxe Seat Belts, and Front Shoulder Harness, '68+
  • ZK5 Concours Sedan, '68
  • ZK6, 7 Concours Sport Coupe, '68
  • ZK8 - Refers to Tire Pressure Label, '70
  • ZR8 - Alternate Stripe Colour (SS)
  • ZKQ - tire pressure sticker
  • ZL2 Special Hood, Cowl Induction, '70+
  • ZL3 SS 396 CONVER--
  • ZO9 Performance Rear Axle, '70+
  • ZP2 *Trim & color override. This was for cars that had an exterior/interior color or trim combination that was not normally available. This code is listed on the build sheet for a '71 GMC Sprint that was "Classic Copper" with a "Dark Saddle" interior - a color combination not normally available.
  • ZR3 Refers to: = Off road package 454(LS7 & LT2) 69*
  • Z02 refers to: **SPEC PAINT** (from 72 tag)
  • ZP3 Special Paint
  • ZP5 *Appearance guard group.
  • ZQ2 Convenience Group
  • ZQ7---Canadian Warranty Booklet&Misc Literature
  • ZW4 *Std Trans 3spd (70)
  • ZX1 EXP PROCED #1 (says charged to G.M. OVERSEAS DISTRIBUTION in lower left corner)
  • Z13 Comfort and Convenience Group, second style, '64-65.
  • Z14* Refers to: = A/C BODY CONV (info from 72 Chevelle)
  • Z15 SS equipment. (454 in '70 '71) | SS EQP PKG (72)
  • Z16 Special Sport Coupe, you lucky dog!
  • Z19 Convenience Group, '66.
  • Z20 Monte Carlo SS 454
  • Z25 Super Sport Option, '69+
  • Z29 Vinyl Stripe
  • Z49 Canadian Base Equipment
  • Z57 Vinyl Coated Trim
  • Z83 Road Hazard Package, '66.
  • Z95 Regular Fuel Engine Equipment
  • Zzz Thats a lot of typing

Az autók és motorok műszaki adatai a gyártási évnek megfelelően:

Chevelle motorok

  • 1964
    1964 Chevrolet Chevelle Malibu Super Sport Coupe
    • sor6 194 cui (3,2 l) 120 bhp, 1 bbl, automataváltóval (Powerglide) vagy háromsebességes kézivel,
    • sor6 230 cui (3,8 l) 140 bhp, 1 bbl, automataváltóval (Powerglide) vagy háromsebességes kézivel,
    • V8 283 cui (4,6 l) 195 bhp, 2 bbl, automataváltóval (Powerglide) vagy három ill. négysebességes kézivel,
    • V8 283 cui (4,6 l) 220 bhp, 4 bbl, automataváltóval (Powerglide) vagy három ill. négysebességes kézivel,
    • V8 327 cui (4,6 l) 250 bhp, 4 bbl, automataváltóval (Powerglide) vagy három ill. négysebességes kézivel,
    • V8 327 cui (4,6 l) 300 bhp, 4 bbl, automataváltóval (Powerglide) vagy három ill. négysebességes kézivel.

Eladott mennyiség: Sedan - 136.384 db, Station Wagon - 44.084 db (ebből 2.710 db 2 ajtós), Hardtop Coupe - 134.670 db, Convertible - 23.158 db
Eladott mennyiség a kanadai gyártásból: 14.583

  • 1965
    • sor6 194 cui (3,2 l) 120 bhp, 1 bbl, automataváltóval (Powerglide) vagy háromsebességes kézivel,
    • sor6 230 cui (3,8 l) 140 bhp, 1 bbl, automataváltóval (Powerglide) vagy háromsebességes kézivel,
    • V8 283 cui (4,6 l) 195 bhp, 2 bbl, automataváltóval (Powerglide) vagy három ill. négysebességes kézivel,
    • V8 283 cui (4,6 l) 220 bhp, 4 bbl, automataváltóval (Powerglide) vagy három ill. négysebességes kézivel,
    • V8 327 cui (5,4 l) 250 bhp, 4 bbl, automataváltóval (Powerglide) vagy három ill. négysebességes kézivel,
    • V8 327 cui (5,4 l) 300 bhp, 4 bbl, automataváltóval (Powerglide) vagy három ill. négysebességes kézivel.
    • V8 327 cui (5,4 l) 350 bhp, 4 bbl, három ill. négysebességes kézivel.

Eladott mennyiség: 300 - 31.600 db, 300 Deluxe - 41.600 db, Malibu - 152.200 db, SS - 131.100 db, Station Wagon - 37.606 db (ebből 1.668 db 2 ajtós), SS 396 - 201 db
Eladott mennyiség a kanadai gyártásból: 14.883

  • 1966
    • S6 194 cui (3,2 l) 1-bbl Hi-Thrift 120 bhp @ 4400 rpm, 177 lb-ft @ 2400 rpm
    • S6 230 cui (3,8 l) 1-bbl Turbo-Thrift 140 bhp @ 4400 rpm, 220 lb-ft @ 1600 rpm
    • V8 283 cui (4,6 l) 2-bbl Turbo-Fire 195 bhp @ 4800 rpm, 285 lb-ft @ 2400 rpm
    • V8 283 cui (4,6 l) 4-bbl Turbo-Fire 220 bhp @ 4800 rpm, 295 lb-ft @ 3200 rpm
    • V8 327 cui (5,4 l) 4-bbl Turbo-Fire 275 bhp @ 4800 rpm, 355 lb-ft @ 2800 rpm
    • V8 396 cui (6,5 l) 4-bbl Turbo-Jet 325 bhp @ 4800 rpm, 410 lb-ft @ 3200 rpm
    • V8 396 cui (6,5 l) 4-bbl Turbo-Jet 360 bhp @ 5200 rpm, 420 lb-ft @ 3600 rpm

Eladott mennyiség: 300 - 28.600 db, 300 Deluxe - 37.600 db, Malibu - 241.600 db, SS - 72.272 db, Station Wagon - 31.900 db
Eladott mennyiség a kanadai gyártásból: 20.112

  • 1967
    • S6 230 cui (3,8 l) 1-bbl Turbo-Thrift 140 bhp @ 4400 rpm, 220 lb-ft @ 1600 rpm
    • S6 250 cui (4,1 l) 1-bbl Turbo-Thrift 155 bhp @ 4200 rpm, 235 lb-ft @ 1600 rpm
    • V8 283 cui (4,6 l) 2-bbl Turbo-Fire 195 bhp @ 4800 rpm, 285 lb-ft @ 2400 rpm
    • V8 327 cui (5,4 l) 4-bbl Turbo-Fire 275 bhp @ 4800 rpm, 355 lb-ft @ 3200 rpm
    • V8 327 cui (5,4 l) 4-bbl Turbo-Fire 325 bhp @ 5600 rpm, 355 lb-ft @ 3600 rpm
    • V8 396 cui (6,5 l) 4-bbl Turbo-Jet 325 bhp @ 4800 rpm, 410 lb-ft @ 3200 rpm
    • V8 396 cui (6,5 l) 4-bbl Turbo-Jet 350 bhp @ 5200 rpm, 415 lb-ft @ 3400 rpm

Eladott mennyiség: 300 - 14.700 db, 300 Deluxe - 26.300 db, Malibu - 227.800 db, SS - 63.006 db, Station Wagon - 27.300 db
Eladott mennyiség a kanadai gyártásból: 19.245

  • 1968
    1968 Chevrolet Chevelle Malibu Sedan

Eladott mennyiség: 300 - 12.600 db, 300 Deluxe - 42.200 db, Malibu - 266.300 db, SS - 62.785 db, Station Wagon - 45.500 db
Eladott mennyiség a kanadai gyártásból: 26.118

  • 1969
    • S6 230 cui (3,8 l) 1-bbl Turbo-Thrift 140 bhp @ 4400 rpm, 220 lb-ft @ 1600 rpm
    • S6 250 cui (4,1 l) 1-bbl Turbo-Thrift 155 bhp @ 4200 rpm, 235 lb-ft @ 1600 rpm
    • V8 307 cui (5,0 l) 2-bbl Turbo-Fire 200 bhp @ 4600 rpm, 300 lb-ft @ 2400 rpm
    • V8 350 cui (5,7 l) 4-bbl Turbo-Fire 255 bhp @ 4800 rpm, 365 lb-ft @ 3200 rpm
    • V8 350 cui (5,7 l) 4-bbl Turbo-Fire 300 bhp @ 4800 rpm, 380 lb-ft @ 3200 rpm
    • V8 396 cui (6,5 l) 4-bbl Turbo-Jet 325 bhp @ 4800 rpm, 410 lb-ft @ 3200 rpm
    • V8 396 cui (6,5 l) 4-bbl Turbo-Jet 350 bhp @ 5200 rpm, 415 lb-ft @ 3400 rpm

Eladott mennyiség: 300 Deluxe - 42.000 db, Malibu - 368.600 db, SS - 86.307 db, Station Wagon - 45.900 db
Eladott mennyiség a kanadai gyártásból: 46.854

  • 1970
    • S6 250 cui (4,1 l) 1-bbl Turbo-Thrift 155 bhp
    • V8 307 cui (5,0 l) 2-bbl Turbo-Fire 200 bhp
    • V8 350 cui (5,7 l) 2-bbl Turbo-Fire 250 bhp
    • V8 350 cui (5,7 l) 4-bbl Turbo-Fire 300 bhp
    • V8 396 cui (6,5 l) 4-bbl Turbo-Jet 350 bhp
    • V8 400 cui (6,6 l) 4-bbl Turbo-Jet 330 bhp
    • V8 454 cui (7,4 l) 4-bbl Turbo-Jet 360 bhp

Eladott mennyiség a kanadai gyártásból: 71.980

  • 1971

Eladott mennyiség a kanadai gyártásból: 59.356

  • 1972

Eladott mennyiség a kanadai gyártásból: 60.775

  • 1973
  • 1974
    • S6 250 cui (4,1 l) 1-bbl Turbo-Thrift 100 bhp
    • V8 350 cui (5,7 l) 2-bbl Turbo-Fire 145 bhp
    • V8 350 cui (5,7 l) 4-bbl Turbo-Fire 160 bhp
    • V8 400 cui (6,6 l) 2-bbl Turbo-Fire 150 bhp
    • V8 400 cui (6,6 l) 4-bbl Turbo-Fire 180 bhp
    • V8 454 cui (7,4 l) 4-bbl Turbo-Jet 235 bhp
  • 1975
    • S6 250 cui (4,1 l) 1-bbl Turbo-Thrift 105 bhp
    • V8 350 cui (5,7 l) 2-bbl Turbo-Fire 145 bhp
    • V8 350 cui (5,7 l) 4-bbl Turbo-Fire 155 bhp
    • V8 400 cui (6,6 l) 4-bbl Turbo-Fire 175 bhp
    • V8 454 cui (7,4 l) 4-bbl Turbo-Jet 215 bhp
  • 1976
    • S6 250 cui (4,1 l) 1-bbl Turbo-Thrift 105 bhp
    • V8 305 cui (5,0 l) 2-bbl Turbo-Fire 140 bhp
    • V8 350 cui (5,7 l) 2-bbl Turbo-Fire 145 bhp
    • V8 350 cui (5,7 l) 4-bbl Turbo-Fire 165 bhp
    • V8 400 cui (6,6 l) 4-bbl Turbo-Fire 175 bhp
  • 1977
    1977 Chevrolet Chevelle Malibu Classic Landau Coupe
    • S6 250 cui (4,1 l) 1-bbl Turbo-Thrift 110 bhp
    • V8 305 cui (5,0 l) 2-bbl Turbo-Fire 145 bhp
    • V8 350 cui (5,7 l) 4-bbl Turbo-Fire 170 bhp

Chevelle SS motorok

  • 1964
    • V8 283 cui (4,6 l) 195 bhp,
    • V8 283 cui (4,6 l) 220 bhp,
    • V8 327 cui (5,4 l) 250 bhp,
    • V8 327 cui (5,4 l) 300 bhp

Eladott mennyiség: 76.860

  • 1965
    • V8 283 cui (4,6 l) 195 bHp,
    • V8 283 cui (4,6 l) 220 bhp,
    • V8 327 cui (5,4 l) 250 bhp,
    • V8 327 cui (5,4 l) 300 bhp,
    • V8 (L79) 327 cui (5,4 l)V8 350 bhp,
    • V8 (Z-16) 396 cui (6,5 l) 375 bhp 5600 rpm, 569 Nm 3600 rpm, 0-96 km/h 6,0 sec, 1/4 mile 14,66 sec 159,68 km/h.

Eladott mennyiség: 72.500

  • 1966
    • V8 396 cui (6,5 l) 325 bhp 4800 rpm, 556 Nm 3200 rpm,
    • V8 (L34) 396 cui (6,5 l) 360 bhp 5200 rpm, 569 Nm 3600 rpm,
    • V8 (Z-16) 396 cui (6,5 l) 375 bhp 5600 rpm, 569 Nm 3600 rpm.
    • V8 (L78) 396 cui (6,5 l) 375 bhp 5600 rpm, 563 Nm 3600 rpm, 0-96 km/h 6,0 sec, 1/4 mile 14,40 sec 160,0 km/h.

Eladott mennyiség: 72.272

  • 1967
    • V8 396 cui (6,5 l) 325 bhp 4800 rpm, 556 Nm 3200 rpm,
    • V8 (L34) 396 cui (6,5 l) 350 bhp 5200 rpm, 563 Nm 3600, 0-96 km/h 6,5 sec, 1/4 mile 15,3 sec 150,4 km/h.

Eladott mennyiség: 63.006

  • 1968
    • V8 396 cui (6,5 l) 325 bhp 4800 rpm, 556 Nm 3200 rpm,
    • V8 (L34) 396 cui (6,5 l) 350 bhp 5200 rpm, 563 Nm 3600 rpm,
    • V8 (L78) 396 cui (6,5 l) 375 bhp 5600 rpm, 563 Nm 3600 rpm, 0-96 km/h 6,5 sec, 1/4 mile 14,5 sec 160,0 km/h.

Eladott mennyiség: 57.600 (vagy 62.785)

  • 1969
    • V8 396 cui (6,5 l) 325 bhp 4800 rpm, 556 Nm 3200 rpm,
    • V8 (L34) 396 cui (6,5 l) 350 bhp 5200 rpm, 563 Nm 3600 rpm,
    • V8 (L78) 396 cui (6,5 l) 375 bhp 5600 rpm, 563 Nm 3600 rpm, 0-96 km/h 6,5 sec, 1/4 mile 14,5 sec 160,0 km/h,
    • V8 (COPO) 427 cui (7,0 l) 425 bhp 5600 rpm, 624 Nm 4000 rpm, 0-96 km/h in 5.1 sec, 1/4 mile in 13.3 sec @ 172,8 km/h.

Eladott mennyiség: 86,307

  • 1970
    • V8 (L34) 402 cui (6,6 l) 350 bhp 5200 rpm, 563 Nm @3400 rpm,
    • V8 402 cui (6,6 l) 375 bhp 5600 rpm, 563 Nm 3600 rpm.
    • V8 (LS5) 454 cui (7,4 l) 360 bhp 5400 rpm, 678 Nm 3200 rpm.
    • V8 (LS6) 454 cui (7,4 l) 450 bhp 5600 rpm, 678 Nm 3600 rpm, 0-96 km/h 6,1 sec, 1/4 mile 13,7 sec 164,8 km/h.

Eladott mennyiség: 53.599

  • 1971
    • V8 (L65) 350 cui (5,7 l) 245 bhp 4800 rpm, 339 Nm 2800 rpm,
    • V8 (L48) 350 cui (5,7 l) 270 bhp 5600 rpm, 488 Nm 3200 rpm,
    • V8 (LS3) 402 cui (6,6 l) 300 bhp 4800 rpm, 542 Nm 3200 rpm,
    • V8 (LS5) 454 cui (7,4 l) 365 bhp 4800 rpm, 630 Nm 3200 rpm.

Eladott mennyiség: 19.992 (SS 454 opció)

  • 1972
    • V8 (L65) 350 cui (5,7 l) 165 bhp 4000rpm, 380 Nm 2400 rpm,
    • V8 350 cui (5,7 l) 175 bhp 4000 rpm, 380 Nm 2400 rpm,
    • V8 (LS3) 402 cui (6,6 l) 240 bhp 4400 rpm, 468 Nm 3200 rpm,
    • V8 (LS5) 454 cui (7,4 l) 270 bhp 4000 rpm, 529 Nm 3200 rpm.

Eladott mennyiség: 5.333 (SS 454 opció)

  • 1973
    • V8 (L65) 350 cui (5,7 l) 145 bhp 4000 rpm, 346 Nm 2400 rpm,
    • V8 (L48) 350 cui (5,7 l) 175 bhp 4000 rpm, 366 Nm 2400 rpm,
    • V8 454 cui (7,4 l) 245 bhp 4000 rpm, 508 Nm 3200 rpm.

Eladott mennyiség: 2.500 (SS 454 option)

Külső hivatkozások

A lap eredeti címe: „http://wiki.bigblock.hu/Chevrolet_Chevelle
Személyes eszközök